Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
315.17
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Czabán Máté/SZTAKI

Befejezi működését jelenlegi formájában ez a laboratórium

Négy és fél éve indult a munka a magasan automatizált autonóm rendszerek kialakításának terén.

Jelenlegi formájában befejezi működését a robotika és az önvezető járművek terén komoly tudást felhalmozott Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriuma – mondta el az InfoRádióban Gáspár Péter, a laboratórium szakmai vezetője.

Emlékeztetett, hogy a laboratórium működése négy és fél éve indult. A HUN-REN SZTAKI vezetésével működő konzorciumban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve a Széchenyi István Egyetem vett részt. Célkitűzésük az volt, hogy összefogják a hazai szakmai és kutató közösséget, az eredményeket „társadalmi, gazdasági, tudományos környezeti” hasznosításba vigyék.

Hozzátette, a Neumann János Program megjelenésekor több különböző szempontot is megfogalmaztak, mint a digitális átállás, a zöld átállás, az egészséges élet, és a biztonság. Ezeken a területeken tudnak eredményesek lenni – fogalmazott Gáspár Péter. A Nemzeti Labornak globális motivációs háttere volt, mégpedig a magasan automatizált autonóm rendszerek, különösen a járművek kialakítása.

Ebben olyan szempontok szerepeltek, mint például a személyek biztonsága. A szakmai vezető emlékeztetett: a vezetőtámogató rendszereket már a 2000-es évektől elkezdték bevezetni, az utóbbi tíz évben Európában harmadára csökkent a közúti halálos balesetek száma. Az autonóm járművekkel, azok kooperatív megoldásaival ez a szám gyakorlatilag a nullához fog tartani – tette hozzá Gáspár Péter.

Fontos az is, hogy hatékony legyen a haladás, tehát minél hamarabb eljussunk a célállomásig. Ehhez szükséges, hogy a torlódásokat csökkentsük, és az autókat megfelelően elosszuk az úton. Sok veszélyes feladat van, mint például az erdőtüzek oltása, vagy egy mérgező anyagot kibocsátó kémény körberepülése. Hangsúlyozta, hogy ezeknél kifejezetten fontosak az autonóm megoldások.

Emlékeztetett, hogy a laboratórium indulásakor már hatékonyak voltak az infokommunikációs eszközök, jól és pontosan működtek az érzékelők, a beavatkozók. Emellett a módszereik, tehát a rendszerelmélet, robusztusirányítás-elmélet, az irányítástechnika és a mesterséges intelligencia, tehát a gépi tanulási módszerek is „rendkívül hatékonyak”. Algoritmizálhatóak és gyorsan futnak, kevesebb erőforrást igényelnek.

Emellett felépült a Zalazone tesztpálya is, ahol tesztelni lehet, eredményeket validálni és verifikálni. Ezek voltak azok a szempontok, amelyek miatt a nemzeti labort érdemes volt elindítani. Ezáltal ráadásul olyan kompetenciaközpont jött létre, amellyel komoly eredményeket tudtak elérni – magyarázta Gáspár Péter.

Február végén ugyanakkor befejezi működését a Nemzeti Laboratórium. Ez nem azt jelenti, hogy „szétszélednek és szétszednek mindent”, fontos az eredmények fenntartása. Továbbra is együtt fognak működni, ipari együttműködések lesznek, és pályázni is fognak. A módszertani, algoritmikus eredményeket más területekre is át fogják vinni. A szakmai vezető hangsúlyozta, fontos a mobil robotika területe például, tehát a humanoid, illetve a négylábú robotok is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon

A 2010-es évek eleje óta mintegy 2400 második világháborúban hősi halált halt katona, közöttük több mint 1500 magyar honvéd exhumálása történt meg Magyarországon. Továbbá 2024-ben egy olyan közös német-magyar tömegsírt is feltártak Baján, amelyben 1089 katona volt eltemetve – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM).
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×