Az Elmozdul a fal cím arra utalhat, hogy a kiállítás létrehozói szeretnék kimozdítani a takarásból a száz éve született Mácsai István sokszínű és szerteágazó életművét. A festőművész fia, Mácsai Pál számára azonban nincs takarásban apja munkája: a mindennapjainak része.

"Vele egyfajta párbeszédben vagyok annak ellenére, hogy tizenhét évvel ezelőtt meghalt. Gyakran jut eszembe, folyamatosan összevetem az életem dolgait azzal, hogy ő vajon mit mondana vagy ő vajon hogyan reagálna. Ez egy élő kapcsolat" – mondta, hozzátéve, hogy bátyja az elmúlt másfél évtizedben a festő hagyatékának feldolgozásával foglalkozott. Ez óriási munka volt, hiszen négyezer oldal naplót, több ezer fotót és filmet kellett katalogizálni.

A kiállítás kurátora B. Nagy Anikó, aki úgy érzékelte, a festő életművében van annyi fel nem fedezett tartalom, ami miatt érdemes egy sok évig tartó előkészítő munkát igénylő és nagyjából száz képet felvonultató életmű-kiállítást csinálni.

Mácsai István két alkalommal is Munkácsy-díjat kapott, számos kiállítása volt, műkereskedelmi sikerek jelezték a pályáját, mégsem került be a hazai képzőművészeti kánonba. Ennek oka a színművész szerint, hogy kitüntetéseit 1956 előtt kapta, ami "egy másik világ volt", és csak a 60-as évektől kezdve talált rá saját hangjára. "Amikor megengedhette magának, hogy azt fesse, amit ő gondol, attól fogva elmagányosodott" – mondta a színművész.

A Kádár-rendszer kultúrpolitikájában a tűrt, tiltott, támogatott kategóriájából Mácsai István tipikusan a tűrt kategóriába tartozott: nem támogatta a hivatalos művészetpolitika, és az akkori avantgárd is mereven elutasította. A lebegésnek, a meg nem értésnek oka, hogy festői alkata 250-300 évvel korábbi volt a koránál, amelyben ő élt. Látásmódja leginkább a németalföldi festészetére hasonlít, kizárólag a látvány érdekelte, semmi más. Nem volt érzéke, fogékonysága az ábrázolásbeli absztrakció iránt. Szelleme, gondolkodása, habitusa azonban 20-21. századi: groteszk, fanyar, modern, és a kortárs irodalommal egy húron pendül.

Mácsai Pál kifejtette: amikor a reális látvány, az absztrakt gondolat és a szürreális gondolat kettősségét egyszerre ütköztette apja, akkor talált igazán magára. Ez azonban sokszor értetlenséget okozott a kritikusoknak. A kiállítás arra ad választ, hogy életművében mennyi a festészeti kvalitás és mennyi a filozófiai töprengés.

Bár Mácsai István képei szinte fotorealisták, tárgyilagosak, mégis vannak szürrealista, szimbolikus elemei. Mácsai Pál szerint édesapja nosztalgikus és melankolikus alkat volt, de a humora oldotta ezt a fájdalmas réteget. A századik születésnapján is megvannak a képei, tehát ilyen módon jelen tud lenni, mert művei fennmaradnak. A színművész visszaemlékezése szerint apja szabad ember volt, "ő volt a fő minta" számára, és nem befolyásolta művészetét az elutasítás.

"Tetszeni akart volna, de megfelelni biztosan nem. Őbenne volt egy polgári hajlam, tehát nem illett rá a művész romantikus toposza, aki a festőműteremben az ihlet különböző előhívó szereivel kísérti meg az alkotást" – mondta Mácsai Pál. Édesapja az otthoni munkában hitt, és elmondása szerint jó apa volt, komolyan vette őket testvérével, figyelmes és érdeklődő volt. Felnőtt korában már kikérte a véleményüket a festményeiről, de azokat "soha nem fogadta meg".

A festőművész és a színművész nem készített közös interjút, mert Mácsai Pált zavarta, hogy édesapja háttérbe kerül. Szerinte apjának saját jogon is járt volna interjú. "Tudta, hogy az esélyeink nem azonosak. Tudta, hogy 2022-ben az ő képei lesznek, és hatni tudnak. Az én egész berzenkedésem azon, hogy ő miért nem elég híres, azért van, mert az én időm szűkre szabott, az övé pedig nem" – jelentette ki a színművész.

(Nyitóképen: Mácsai István - Pesti utca, 1961).