Infostart.hu
eur:
379.91
usd:
321.99
bux:
127039.47
2026. február 23. hétfő Alfréd

Kezdődik a Hello Wood nemzetközi nyári egyetem

Csütörtökön kezdődik el az idei Hello Wood nemzetközi nyári egyetem és fesztivál a Kapolcs melletti Csórompusztán, ahova idén is több mint 30 országból érkeznek hallgatók és oktatók.

A Hello Wood résztvevői ebben az évben a nemzetközi építészeti diskurzus egyik fontos témájára, a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseire igyekeznek majd reflektálni építményeikkel, a tavaly indult Falu Projekt (Project Village) keretében - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tavaly a cél egy olyan alternatív, kísérleti faluközösség létrehozása volt, amelyben az elkészült installációk és épületek egymásra és a közösség igényeire adnak lehetséges válaszokat. Így született meg a guruló kocsma (Rolling Pub), a falumozi (Village Cinema) vagy éppen a migrációs ház (Migrant House) is.

Az egyhetes program alatt a résztvevők napközben az építkezés, délután az előadások és vitasorozatok, este pedig a bulik folyamán alakítják ki az építészek által ideálisnak tartott falu szerkezetét. A terv egy olyan Hello Wood falu megépítése, amely évről évre helyet ad a nyári egyetemnek, ezzel biztosítva a campus folyamatos megújulását.

Idén olyan elismert építészek és művészek fognak projektet vezetni, mint a német installációs művész, Markus Heinsdorff vagy az interdiszciplináris kutatásokkal és kortárs urbanisztikával foglalkozó Urban Think-Tank. Vendég lesz még az építészet szociális vonatkozásait elméletben és gyakorlatban kutató lisszaboni FORA, a Moszkva-Bázel-New York háromszögben mozgó Kosmos Architects csapata, a berlini művészeti egyetem, az UDK kutatói, valamint számos független építész a világ 12 országából.

A Hello Wood egy független oktatási platform, amely évente rendezi meg Európa egyik vezető építészeti nyári egyetemét, mindemellett a program jó lehetőséget biztosít a nemzetközi csapatokban dolgozó magyar diákoknak, hogy konkrét helyzetekben gyakorolhassák az angol építészeti szaknyelvet is. A tábor 2015-ben elnyerte a rangos Architizer A+ Awards Learning kategóriájának díját, valamint a kategória közönségdíját is a magyar csapat kapta.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×