Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.5
bux:
143103.75
2026. november 6. péntek Lénárd
Ukrán katonák páncélozott szállítójárműben, az ukrán-orosz határ mentén elterülő Szumi területen, a határ közelében az Ukrajna elleni orosz háború alatt, 2024. augusztus 14-én.
Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Meredek ajánlatokkal állt elő Moszkva

Oroszország követeli, hogy Ukrajna semmisítse meg a nyugati partnereitől kapott fegyvereket, illetve felajánlotta azt is, hogy orosz hadifoglyokért cserébe szabadon enged Ukrajnából elrabolt gyerekeket.

Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes az Izvesztyijának adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna semmisítse meg a nyugati szövetségeseitől kapott fegyvereit egy esetleges tűzszüneti megállapodás részeként – írja a The Kyiv Independent összefoglalója alapján a Portfolio.

„A többleteket meg kell semmisíteni. Az összes nemzetközi eljárás ismert. Csökkenteni kell a készletet, ártalmatlanítani kell a fegyvereket, és garanciákat adni” – fogalmazott az orosz politikus, aki azzal érvelt, hogy

a nyugati fegyverszállítmányok nemcsak Oroszországot, hanem Európát is veszélyeztetik, továbbá figyelmeztetett, hogy a fegyverek a feketepiacon köthetnek ki.

„Őrület, mennyire felelőtlenek egyes politikusok, akik továbbra is elárasztják a piacot fegyverekkel” – jegyezte meg Alekszandr Grusko.

A lap ugyanakkor hozzáteszi: arra nincs hiteles bizonyíték, hogy Kijev eltérített volna nyugati fegyvereket, vagy pedig fegyverkereskedelmet folytatna.

A júniusi, isztambuli találkozón az orosz delegáció egy memorandumot adott át az ukrán küldöttségnek, amelyben megfogalmazták feltételeiket a háború lezárására érdekében. Felszólították az ukrán felet, hogy ismerje el a Krím és négy részben megszállt megye (Herszon, Donyeck, Zaporizzsja, Luhanszk) orosz annektálását, valamint követelik az ukrán csapatok teljes kivonását is. Moszkva továbbá megakadályozná Ukrajna NATO-hoz vagy más katonai szövetségekhez való csatlakozását, megtiltaná fegyveres erőinek átcsoportosítását, valamint leállítaná a nyugati katonai segélyt és a hírszerzési információmegosztást.

Közben az ukrán elnök hétfői, bécsi látogatása során azt mondta az Alexander van der Bellen osztrák elnökkel való találkozója után, hogy Oroszország felajánlotta, szabadon enged elrabolt ukrán gyerekeket orosz hadifoglyokért cserébe. Volodimir Zelenszkij szerint azonban ez az ajánlat sérti a nemzetközi jogot – közölte az Ukrajinszka Pravda.

A Yale Egyetem által működtetett Ukrán Konfliktusfigyelő Központ mintegy 30 ezer elhurcolt ukrán gyerekről tud, és az ukrán állam több országot is bevont az elrabolt kiskorúak nyomon követésére, visszaszerzésére. A Portfolio egy másik cikkében emlékeztet: a legutóbbi orosz–ukrán tárgyalásokon Vlagyimir Megyinszkij orosz főtárgyaló úgy fogalmazott az elrabolt ukrán gyerekekkel kapcsolatban, hogy „ne rendezzünk műsort szentimentális európai nagymamáknak, akiknek nincsenek saját gyermekeik”.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×