Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
316.27
bux:
153247.96
2026. szeptember 22. kedd Móric
Colorful Ilulissat in Sunset, Greenland
Nyitókép: Getty Images

Dánia és Donald Trump is harcol Grönlandért, a sziget viszont egész mást szeretne

A grönlandi kormányfő önrendelkezést akar országának, szerinte eljött az ideje annak, hogy maguk alakítsák a jövőjüket, így azt sem tartja kizártnak, hogy népszavazást tartsanak a közeljövőben a függetlenségről.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, Donald Trump decemberben bejelentette, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsága és a világ szabadsága érdekében feltétlenül szükséges az USA számára Grönland birtoklása és ellenőrzése, ezért a megválasztott amerikai elnök megvásárolná a sarkvidéki szigetet. Donald Trump már 2019-ben is kifejezte érdeklődését Grönland iránt, ami akkor is nagy felzúdulást keltett, és mind Dánia, mind a sziget vezetése határozottan elutasította, mielőtt hivatalos tárgyalások kezdődhettek volna az esetleges megvásárlásról, és most is hasonló volt a fogadtatás a részükről.

Mute Egede, Grönland miniszterelnöke újévi beszédében határozottan kiállt a Dániától való függetlenség mellett, hangsúlyozva, hogy a „gyarmati korszak bilincseit” le kell vetni. Grönland 1979-ben kapott önkormányzatiságot, de továbbra is Dánia felügyelete alatt áll, főként kül- és védelmi politikáját tekintve.

A grönlandi kormányfő szerint a meglévő kapcsolatok nem biztosítanak teljes egyenlőséget, és a szigetnek saját nemzetközi képviseletre van szüksége.

Mute Egede közölte: eljött az ideje annak, hogy maguk tegyenek lépéseket és alakítsák a jövőjüket, annak tekintetében is, hogy kivel fognak szorosan együttműködni, továbbá, hogy kik lesznek a kereskedelmi partnereik – írja az Economx a Reuters beszámolója alapján.

Az utóbbi időben a dán hatóságok XX. században elkövetett visszaélései (például az 1960-as években indított nem önkéntes születésszabályozási kampány) miatt egyre többször napirendre került Grönlandon a szuverenitás kérdése. A kormányfő ugyanakkor azt mondta újévi beszédében, hogy a függetlenségről a grönlandiaknak kell dönteniük, arról azonban nem tett említést, hogy mikor lehetne erről népszavazást tartani.

Grönland mintegy 57 ezres lakosságának többsége támogatja a függetlenséget, arról azonban már eltérőek a vélemények, hogy milyen hatással lenne ez a helyiek életszínvonalára, illetve sokak szerint csak később, a felmerülő kérdések tisztázása után kellene referendumot tartani.

Egy 2009-es megállapodás alapján Grönland csak egy sikeres népszavazással válhat önálló állammá,

amelyet Mute Egede akár már az áprilisi parlamenti választásokkal egy időben is elképzelhetőnek tartana – írja a hirado.hu.

Donald Trump év végi kijelentésére reagálva a dán kormányzat bejelentette, hogy jelentősen megemeli a sziget védelmi kiadásaira fordított összeget.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

Akár 80 milliárd eurót is elveszíthet az EU külső fellépését finanszírozó Globális Európa program, ha a "fukar" tagállamok követelésére visszavágják a következő uniós költségvetést. A Bizottság belső szimulációja szerint a 40 százalékos megszorítás több száz állás megszűnésével és az unió globális jelenlétének jelentős gyengülésével járhatna, olyankor, amikor az USA egy betöltendő űrt hagy maga után a nemzetközi porondon. A forgatókönyv lényege, hogy meggyőzze a tagállamokat arról: nem érdemes mindent feláldozni az agrár- és felzárkóztatási források oltárán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×