Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Passport in a belt bag prepared for travel. High quality photo
Nyitókép: Evgeniya Sheydt / Getty Images

A korábbinál is feszültebb a helyzet, lezártak két határátkelőt Koszovó és Szerbia között

A pristinai kormány szombat reggel lezárt két határátkelőt Koszovó és Szerbia között, miután a határ szerbiai oldalán élők egy csoportja blokád alá vonta az odavezető utakat, és nem engedte át a koszovói dokumentumokkal rendelkezőket. A határátkelők szombat estétől már újra használhatók.

A szerbek azért tiltakoztak, mert a koszovói rendőrség augusztus 30-án razziát tartott a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben, majd elfoglalta az objektumokat, elszállította az ott tárolt dokumentumokat, és nem engedte be a szerb dolgozókat. A hivatalos pristinai álláspont szerint az akció célja a koszovóiakkal párhuzamosan működtetett szerb intézmények felszámolása volt, míg a belgrádi vezetés és a helyi szerbek úgy vélik, hogy a koszovói kormány az ott élő szerb kisebbséget akarta megfélemlíteni és elüldözni.

Xhelal Svecla koszovói belügyminiszter a közösségi médiában reagált a szerb tiltakozók lépéseire. Szerinte szélsőséges csoportok álarcot viselő tagjai állítják meg a határnál a koszovói állampolgárokat, akik csak át akarnak kelni Szerbián Koszovó felé menet. Hozzátette: erre válaszul Koszovó lezárja a merdarei és a brnjaki határátkelőket, ám a többi négy átkelő továbbra is használható. Néhány órával később a politikus szintén a közösségi médiában tette közzé, hogy a helyzet javult, így szombat estétől újra használható az összes átkelő.

Az utóbbi hónapokban a korábbinál is feszültebb a viszony Szerbia és Koszovó között. Májusban például az okozott feszültséget a két fél között, hogy a koszovói rendőrség a szerbiai postatakarékpénztár hat észak-koszovói kirendeltségén tartott razziát, majd bezáratta az intézményeket, mert szerb dinárt talált a széfekben, holott ez a pénznem már nem hivatalos fizetőeszköz Koszovóban.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött a kapcsolat rendezését célzó párbeszéd brüsszeli közvetítéssel, előrelépés azonban azóta sem történt.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×