Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Wagner zsoldosok Ukrajnában. Forrás:Twitter/Bundy
Nyitókép: Forrás:Twitter/Bundy

Bendarzsevszkij Anton: veszélyes a helyzet a lengyel-fehérorosz határnál

Fehéroroszország az odatelepült zsoldosokkal felelősség nélkül helyezheti nyomás alá Lengyelországot – nyilatkozta az InfoRádiónak az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Bendarzsevszkij Anton szerint léteznek olyan műholdfelvételek, amelyek a Wagner csoport Fehéroroszországban épült táborát mutatják és ezekből az derül ki, hogy az országban nagyjából 4-7 ezer zsoldos üthetett tanyát.

Most a lengyel miniszterelnök arról számolt be, hogy a Wagner-katonák átszivároghatnak Lengyelországba, illetve azon keresztül bejuthatnak az Európai Unióba. Mateusz Morawiecki azt is közölte, hogy a lengyel – fehérorosz határhoz mintegy száz orosz zsoldos települt. Márpedig ebből bármikor kipattanhat egy súlyos provokáció. Ugyanakkor Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója kétségbe vonta, hogy ekkora kontingens érkezett a határhoz. Ráadásul szerinte

a lengyel határ jól védett, így ilyen létszámú zsoldos-csapat komoly károkat nem tudna okozni.

„Fehéroroszországnak nem érdeke, hogy nyílt konfrontációba kerüljön egy NATO-tagállammal. Amiről a lengyelek főként beszélnek, az hibrid jellegű hadviselés. Ők azt gondolják, hogy Minszk a Wagner-csoport segítségével újabb menekült hullámot akar gerjeszteni, úgy ahogy azt korábban már tette. Illetve különféle szabotázs akciókkal provokálhatják a lengyeleket - vélekedett a szakértő.

Bendarzsevszkij Anton hozzátette: Lengyelország és a balti államok kellően felkészültek, igy egy viszonylag kis létszámú zsoldos csapat nem jelent olyan kihívást, amely biztonsági kockázatot jelentene.

Kérdés persze - folytatta a szakértő -, hogy vajon a Wagner csoportot még mindig Moszkva irányítja-e vagy ezt már esetleg Fehéroroszország vette át, vagy netán a zsoldosok önállósították magukat. Egy bizonyos szintig nyilván már nem közvetlenül Moszkvából érkeznek az utasítások, mivel az orosz vezetés szeretné azt a látszatot kelteni, hogy nem tartozik felelősséggel a Wagner tetteiért. Ugyanez a helyzet a Fehéroroszországnak átadott atomfegyverekkel is.

Oroszország leveszi a felelősséget a saját válláról - fogalmazott a szakértő.

Ugyanakkor Wagner bármiféle provokációja mégiscsak az orosz érdekeket szolgálja.

Bendarzsevszkij Anton szerint így ha bármi történik, azért a közvetlen felelősség nem Oroszországot, hanem Fehéroroszországot terheli. „Oroszország felbátoríthatja a minszki vezetést vagy a Wagner-csoportot, hogy esetleg tegyenek bizonyos provokatív lépéseket, de erről nincsenek elérhető információink és nem is lehet ilyet százszázalékos biztonsággal kijelenteni”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×