Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
315.19
bux:
150098.29
2026. augusztus 12. szerda Klára
Az első kínai fejlesztésű és gyártmányú középkategóriás utasszállító repülőgépet, a C919-est köszöntik sikeres első próbarepülése után a sanghaji Putungi Nemzetközi Repülőtéren 2017. május 5-én. A Comac kínai állami vállalat gyártotta gép 158-168 utas szállítására alkalmas.
Nyitókép: MTI/EPA/Hszi Li

Mérföldkő a világ légi közlekedésében - Kína megjött

Első kereskedelmi repülésére vasárnap felszállt Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es, amely már több mint ezer megrendelést kapott.

Az esemény fordulópontot jelent a kínai légiközlekedési ágazatban, amely már régóta versenyezni akar a nyugati versenytársakkal.

A CCTV állami televíziós csatorna által sugárzott felvételek szerint a China Eastern Airlines által üzemeltetett MU9191-es járat helyi idő szerint 10 óra 30 perckor szállt fel az ország keleti részén lévő Sanghaj repülőteréről. A pekingi nemzetközi repülőtérre tartó gép fedélzetén 130 utas tartózkodott.

Az állami média által sugárzott képeken az látszott, hogy utasok tucatjai gyűltek össze a sanghaji repülőtéren, hogy megcsodálják az elegáns fehér repülőgépet. Minden utas piros beszállókártyát kapott, és az esemény alkalmából "pazar étrendet" fogyaszthatnak el a fedélzeten - jelentette a CCTV.

Kína, amely önellátásra törekszik a technológiai szektorban, nagy összegeket fektetett be ennek az első kínai tervezésű utasszállító repülőgépnek a gyártásába.

Peking azt reméli, hogy a C919-es képes lesz felvenni a versenyt a népszerű külföldi repülőgépekkel, mint például a Boeing 737 MAX és az Airbus A320-as.

A repülőgépet az állami tulajdonú Comac (Commercial Aircraft Corporation of China, Ltd.) gyártja, de számos alkatrészét más országokból szerzik be.

A C919-es hétfőtől a China Eastern Airlines Sanghaj és a déli Csengtu között fog rendszeresen közlekedni - jelentette a CCTV.

A 164 utas szállítására alkalmas keskeny törzsű repülőgép első példányát hivatalosan 2022 decemberében adták át a kínai légitársaságnak. A gyártó öt éven belül 150 modellre tervezi növelni éves gyártási kapacitását. A sanghaji tudományos és technológiai bizottság januárban arról számolt be, hogy erre a típusra 1035 megrendelést kaptak 32 ügyféltől.

Ázsia és különösen Kína kiemelt célpont az európai Airbus és az amerikai Boeing számára, amelyek igyekeznek tőkét kovácsolni a jelentős középosztály növekvő igényéből a repülőjáratok iránt.

Áprilisban az Airbus bejelentette, hogy megduplázza kínai gyártókapacitását, és megállapodást írt alá egy második A320-as összeszerelősor építéséről az északkelet-kínai Tiencsinben. Ugyanitt 2008-ban nyílt meg az első összeszerelő üzem, ahol havonta négy A320-ast gyártanak. Az Airbus azt reméli, hogy 2023 végére ezt az arányt havi hatra tudja növelni.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×