Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
316.38
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
A Huawei kínai távközlési vállalat logója a Hannoveri Vásáron 2019. április 1-jén. Ebben az évben Svédország az április 5-ig tartó vásár díszvendége.
Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

A Huawei miatt fokozódik a feszültség Németország és Kína között

Egyes értesülések szerint több kínai gyártó, közte a Huawei és a ZTE telefonjait is letiltaná 5G-hálózatáról Németország.

Értetlenül és elégedetlenül áll az állítólag döntés előtt Kína németországi nagykövetsége: nemzetbiztonsági okokból tagadnák meg az említett kínai telefongyártóktól a legkorszerűbb hálózat használatát – írja a CNBC.

Kedden kormányforrásokra hivatkozva a Reuters írta meg, hogy Németország latolgatja egyes kínai cégek hozzáférését távközlési hálózataihoz. A német belügyminisztérium egy, a hírügynökség által megszerzett dokumentumában az áll, hogy egy adott céget el lehet tiltani a kritikus eszközök használatától, ha úgy ítélik meg, hogy azok közvetlenül vagy közvetve egy másik állam kormányának ellenőrzése alatt állnak.

Ha a szabályok hatályba lépnének, akkor a hálózatokat már használó berendezéseket le kell tiltani onnan – mondta egy belügyminisztériumi szóvivő.

A Huaweit már több kormány, közte az amerikai is azzal vádolta, hogy biztonsági kockázatot jelent: Washington vádja szerint a cég direkt kapcsolatban áll a Kínát vezető kommunista párttal, és az általa gyártott készülékek útján amerikai állampolgárokkal kapcsolatos adatok juttathatók el közvetlenül Pekingbe.

A Huawei minden egyes alkalommal tagadja azt, hogy biztonsági kockázatot jelentene. Kína németországi nagykövetségének egy szóvivője kedden úgy nyilatkozott:

minden helyi törvényt és szabályozást tiszteletben tartva működik a cég az országban.

"Az elmúlt években egyes országok és Kína-ellenes erők megpróbálták koholt vádakkal bemocskolni a Huaweit, de soha nem volt bizonyíték arra, hogy a Huawei berendezései és alkatrészei biztonsági kockázatot jelentenének. Ha a tiltással kapcsolatos jelentés igaz, a kínai fél nagyon értetlenül áll az előtt, és erősen elégedetlen az illetékes német kormányhivatal elhamarkodott, tényszerű alapot nélkülöző döntése miatt" – fogalmazott.

A nagykövetség szóvivője szerint a kínai berendezések távközlési hálózatokról való letiltása "sérti a gazdasági törvényeket és a tisztességes verseny elvét". A Huawei képviselője a CNBC-nek elmondta: működésének biztonságosságával kapcsolatosan jó adatokkal rendelkeznek. A ZTE nem nyilatkozott.

Németország úgy próbál meg jó kapcsolatot fenntartani Kínával, hogy közben a geopolitikai kockázatokat sem hagyja figyelmen kívül. Olaf Scholz kancellár a közelmúltban Hszi Csin-pinggel is találkozott – de Európa legnagyobb gazdaságaként Németország amerikai nyomás alatt is áll, mely egy erőteljesen technológiai állásfoglalás felé löki.

A Huawei 5G-hálózatról való letiltása erőteljes fordulat lenne, mivel 2019-ben arról nyilatkozott az ország, hogy nem fog ilyesmit tenni. Az 5G kulcsfontosságú technológia, amely az USA és Kína között a technológiai fölényért folytatott küzdelem fókuszába került az utóbbi időszakban. A mobilinternet legújabb szabványaként az 5G-hálózat kulcsfontosságúnak tekinthető többek közt a vezető nélküli autók támogatásához, de katonai alkalmazásra is megfelelhet.

2019-ben a Huawei az Egyesült Államok feketelistájára került, amely korlátozta az amerikai vállalatokat abban, hogy bizonyos technológiákat exportáljanak a cégnek. 2020-ban az Egyesült Államok lépéseket tett annak érdekében, hogy a Huaweit elvágja az okostelefonjaihoz szükséges chipszállításoktól. Ez erősen érintette a vállalat mobilüzletágát.

Washington igyekezett meggyőzni más kormányokat is arról, hogy blokkolják a Huaweit. Svédország 2020-ban betiltotta a Huawei és a ZTE eszközeinek használatát az 5G-hálózataiban. Ugyanebben az évben az Egyesült Királyság kormánya szintén bejelentette, hogy kitiltja a Huawei berendezéseit 5G-hálózatából, és közölte a fuvarozókkal, hogy 2027-ig el kell távolítaniuk a kínai gyártó berendezéseit infrastruktúrájukból.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×