Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Teherán, 2022. szeptember 21.Tüntetők kövekkel dobálják a rohamrendőröket felgyújtott szemeteskonténerek mögül Teheránban 2022. szeptember 20-án. Az iráni fővárosban napok óta tiltakoznak annak a fiatal nőnek a halála miatt, aki az erkölcsrendészeti őrizetbevételt követően halt meg. A 22 éves Masa Aminit szeptember 13-án azért tartóztatták le, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a muzulmán nők haját eltakaró kendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett.
Nyitókép: MTI/AP

Újabb szankciókat vezetett be az Európai Unió

Az Európai Unió külügyi tanácsa luxembourgi ülésén döntött erről.

Az Európai Unió külügyi tanácsa luxembourgi ülésén szankciókat vezetett be az emberi jogok megsértése miatt a fiatal iráni kurd nő, Mahsza Amini letartóztatása utáni haláláért felelősök, mint az annak nyomán kezdődött megmozdulások résztvevőivel szembeni erőszakos fellépés felelőseivel szemben – közölte az uniós tanács.

Az Európai Unió tizenegy embert és négy szervezetet vett fel azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akik vagy amelyek a hatályos iráni emberi jogi uniós szankciórendszerrel összefüggésben hétfőtől korlátozó intézkedések hatálya alá tartoznak.

Jegyzékbe kerültek az Amini letartóztatása utáni haláláért felelős úgynevezett erkölcsrendőrség illetékesei,

valamint az iráni biztonsági erők rendvédelemért felelős erői, illetve hatóság helyi vezetője a tiltakozások brutális elfojtásában játszott szerepe miatt. Jegyzékbe került továbbá az iráni technológiai miniszter az internet leállításában játszott szerepe miatt.

A korlátozó intézkedések uniós beutazási tilalomból és az unió területén lévő vagyoni eszközök befagyasztásából állnak. Emellett tilos pénzeszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátani. Az iráni emberi jogi szankciórendszer magában foglalja továbbá a belső elnyomásra felhasználható eszközök és a távközlési szolgáltatás megfigyelésére szolgáló berendezések Iránba történő kivitelének tilalmát is.

A jegyzék jelenleg összesen 97 embert és 8 szervezetet sorol fel.

A külügyminiszterek tanácsa közleményében aláhúzta, az Európai Unió és tagállamai elítélik, indokolatlannak és elfogadhatatlannak tartják a békés tüntetőkkel szembeni erőszak alkalmazását. Az iráni embereknek, csakúgy, mint bárhol máshol, joguk van a békés tiltakozáshoz, és ezt a jogot minden körülmények között biztosítani kell - jelentették ki.

"Az EU elvárja Irántól, hogy haladéktalanul hagyjon fel a békés tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépéssel, engedje szabadon a fogvatartottakat, és biztosítsa az internet-hozzáférést és az információk szabad áramlását. Az EU továbbá elvárja Irántól azt is, hogy számoljon be a megmozdulások során történt halálesetekről és a letartóztatottak számáról, és biztosítson megfelelő eljárást valamennyi fogvatartott számára" - fogalmaztak.

Mahsza Amini meggyilkolását ki kell vizsgálni, és felelősségre kell vonni mindenkit, akiről bebizonyosodik, hogy felelős a fiatal nő haláláért

- tették hozzá.

A 22 éves kurd nőt azért vették őrizetbe szeptember közepén, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. Halálát követően tömegmegmozdulások kezdődtek Iránban.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Trump nem adja fel: újabb támadások érhetik a Fedet

Trump nem adja fel: újabb támadások érhetik a Fedet

Donald Trump és szövetségesei nem adták fel a Federal Reserve feletti nagyobb befolyás megszerzését: a Fehér Házhoz köthető tisztviselők aktívan vizsgálják, hogyan lehetne leváltani a Fed Kormányzótanácsának egyes tagjait, köztük Lisa Cook kormányzót és Jerome Powell korábbi elnököt. Bár a Legfelsőbb Bíróság egyelőre megakadályozta Cook eltávolítását, a szűk jogi alapokon nyugvó döntés nem zárta le végleg a kérdést, és Trump már jelezte, hogy újraindítja az eljárást. A washingtoni testület mellett a kormányzat a regionális Fed-bankokra is kiterjeszti figyelmét – Scott Bessent pénzügyminiszter az Atlantai Fed megüresedett elnöki posztjára keres az elnök gazdaságpolitikájához közel álló jelöltet. A háttérben a kamatpolitikai vita húzódik: Trump alacsonyabb kamatokat sürget, miközben az inflációs nyomás erősödése miatt a Fed döntéshozóinak egy része akár kamatemelést sem zár ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×