Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben 2022. június 22-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Uniós pénzek - Igencsak meglepődött Lengyelország

Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós források kifizetéséhez fűződő feltételeket - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilap honlapján kedden megjelent interjúban.

A támogatás folyósítása előtt Lengyelországnak teljesítenie kell a bírósági fegyelmi rendszer reformja kapcsán elfogadott kötelességvállalásait - utalt Ursula von der Leyen a Varsó és Brüsszel közötti megállapodásra.

Fontos lépésnek nevezte az Andrzej Duda államfő kezdeményezésére elfogadott, július közepén hatályba lépett törvényt, melynek értelmében megszűnt a lengyel legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara. Egyúttal kifogásolta, hogy a jogszabály "nem garantálja a bíráknak, hogy megkérdőjelezhessék egy másik bíró státuszát anélkül, hogy ezért felelősségre vonják őket".

Lengyelországban 2020-ban fogadták el az utóbbi években kinevezett bírák legitimitását védő jogszabályt. Előtte ugyanis egyes lengyel bírósági döntések megkérdőjelezték a Jog és Igazságosság párt 2015 óta tartó kormányzása idején hivatalba lépett bírák státuszának törvényességét. A júliusi törvény úgy oldja meg a problémát, hogy lehetővé teszi egy úgynevezett "bírói függetlenségi teszt" kezdeményezését a bírósági eljárások minden érintettje számára. E megoldás Duda elnök szerint szavatolja az állampolgároknak a független bíráskodás jogát.

Von der Leyen azt is hangsúlyozta az interjúban, hogy Lengyelországnak még teljesítenie kell az Európai Unió Bíróságának (EUB) tavaly júliusi döntését a fegyelmi kamaráról, és kifogásolta, hogy továbbra sem tértek vissza munkahelyükre a kamara döntése nyomán felfüggesztett bírák. Az EUB által előírt napi bírság továbbra is érvényes - fűzte hozzá. A tavalyi döntés végre nem hajtásáért az EUB napi egymillió eurót érő bírságot rótt ki Lengyelországnak.

A lengyel kormány meglepődött a kijelentéseken

Ursula von der Leyen nyilatkozatait "nagyon meghökkentőnek" minősítette Malgorzata Paprocka, a lengyel államfői hivatal államtitkára a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióban. Felidézte: a brüsszeli bizottság júniusban a szóban forgó lengyel bírósági törvénytervezet ismeretében hagyta jóvá Varsó helyreállítási tervét.

Paprocka hangsúlyozta: Lengyelország teljesítette a fegyelmi rendszerről szóló EUB-ítéletet is, a fegyelmi kamara megszűnt, az általa hozott korábbi döntések ellen pedig fellebbezni lehet. Érthetetlennek nevezte, hogy Lengyelországtól továbbra is levonják a napi bírságot.

Az államtitkár aláhúzta: még mindig van esély arra, hogy a helyreállítási terv kapcsán Varsó dűlőre jut Brüsszellel, a kormány folyamatosan kapcsolatban van a bizottsággal.

A lengyel helyreállítási terv jóváhagyása miatt az Európai Parlament júniusi állásfoglalásában bírálta az EB-t.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a múlt héten megerősítette azon várakozását, hogy az első új uniós források - köztük a helyreállítási tervhez tartozók - folyósítása Lengyelországnak az idei év végén vagy a jövő év elején megkezdődik.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×