Oroszország technikai értelemben nem tudja megakadályozni, tehát például megvétózni Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz, legfejtebb indirekt módon gyakorolhat nyomást a politikai nyilatkoztatóktól az apróbb-nagyobb gazdasági „kellemetlenkedéseken” át az úgymond katonai elrettentési-fenyegetési akciókig. Ennek utóbbi eleme persze nem azt jelenti, hogy támadást intézne, bár az érintett két ország és Nagy-Britannia – az Egyesült Államokkal karöltve – ezzel az eshetőséggel is számol, tekintve hogy Boris Johnoson brit miniszterelnök nemrégiben kifejezetten erre az esetre vonatkozó védelmi együttműködési megállapodást kötött a finnekkel, miszerint ha a NATO-csatlakozásig sor kerülne valamiféle katonai provokációra, legyenek már életbe lépett garanciák – fejtette ki Csiki Varga Tamás.

A szakértő nem gondolná, hogy Oroszország – különösen az ukrajnai háború során elért, erősen korlátozott eredményeit követően – katonai frontot akarna nyitni.

Ami szerinte katonailag reális lehet az orosz részről, hogy a csatlakozás előtt, esetleg azt követően az orosz–finn határtérségbe, akár Kalinyingrádba, netán Szentpétervár térségébe további katonai erőket vezényelnek, illetve adott esetben olyan fegyverrendszereket telepítenek, amiknek az elrettentő hadászati ereje fenyegetésként fogalmazható meg. Itt elsősorban rakétafegyverzetre, valamint nukleáris töltetet is hordozni képes eszközökre lehet gondolni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa megjegyezte, tekintettel arra, hogy

a finn társadalom az orosz fenyegetés hatására vált gyakorlatilag négy hónap alatt NATO-baráttá, ez vélhetően hasonlóan kontraproduktív lépés lenne Moszkva részéről.

Ami Recep Tayyip Erdogan török elnök az ügyben tett nyilatkozatait illeti, Csiki Varga Tamás szerint van némi következetlenség. A török elnök ugyanis múlt héten azzal indított, hogy az ország nem fogja támogatni a finn és svéd NATO-tagságot, aztán a szóvivője azt közölte, hogy „nem is úgy gondolták”, csak vannak bizonyos partikuláris török érdekek, amiknek nyomatékot szeretnének adni, majd ismét azt mondták, hogy márpedig nem fogják támogatni a csatlakozást.

A szakértő magyarázata alapján partikuláris érdekek alatt a törökök terrorizmushoz való hozzáállását kell érteni, vagyis hogy nagyon szúrják a szemüket a kurdok, pontosabban a Kurd Munkáspárt Törökországon belül. A kurd diaszpóra viszont a világ számos országában, így például Svédországban is viszonylag kiterjedt, amelyek Ankara szerint olyan szervezeteket támogatnak, amiket Törökországban terrorszervezetnek minősülnek. Csiki Varga Tamás annak az esetőségét sem vetné el, hogy a török „keménykedés” egy alkudozás részét képezi, befolyásolva olyan amerikai fegyverrendszerek jövőbeni árát, amit nagyon szeretnének megvásárolni.

Az Észak-Atlanti Tanácsban, tehát a NATO legfőbb politikai döntéshozó testületében konszenzussal születnek a döntések, tehát úgy, hogy azokat nem vétózza meg senki, viszont létezik a konstruktív tartózkodás intézménye is. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa úgy véli, hogy egy csatlakozás esetében „kicsit necces lenne”, ha bármelyik tagállam a vélt, vagy valós partikuláris érdekeire hivatkozva „piros gombot” nyomna megakadályozva a NATO-bővítést.