Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Liz Truss brit külügyminiszter a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 külügyminiszteri értekezletének munkaebédjén a liverpooli Museum of Liverpoolban a találkozó első napján, 2021. december 11-én.
Nyitókép: MTI/AP/AFP pool/Olivier Douliery

London: ennyi nem elég, erősebb szorításra van szükség

Liz Truss szerint most kell megfizetni annak az időszaknak az elbizakodottságáért, amikor a világ még azt hitte, hogy a béke és a stabilitás magától értetődő és nem igényel befektetést.

A nemzetközi közösség "hatalmas horderejű intézkedéseket hozott Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni invázió miatt", de az eddig megtett lépések sem elégségesek, tovább kell fokozni a Moszkvára gyakorolt nyomást – mondta Liz Truss brit külügyminiszter.

Truss, aki az Atlantic Council nevű washingtoni elemzőműhely és tanácskozó fórum hallgatósága előtt szólalt fel, a londoni külügyminisztérium által ismertetett beszédében kijelentette: további szankciókkal el kell érni Oroszország teljes kizárását a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból, be kell fagyasztani minden orosz banki vagyoneszközt, és még több országot kell arra biztatni, hogy csatlakozzon ehhez az erőfeszítéshez.

A brit külügyminiszter szerint London olyan helyzetet akar teremteni, amelyben

  • Oroszország nem férhet hozzá pénzeszközeihez,
  • nem tudja elvégezni fizetési tranzakcióinak elszámolását,
  • nem tudja fenntartani kereskedelmi forgalmát,
  • hajói nem tudnak kikötni és repülőgépei nem tudnak leszállni.

Elmondta: a brit kormány az ország történetének eddig legkeményebb szankciós intézkedéscsomagját léptette érvénybe Moszkvával szemben, kétszáznál több személyt és vállalatot sújtott büntetőintézkedésekkel, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Truss hozzátette:

a brit szankciók 300 milliárd font (több mint 135 ezer milliárd forint) értékű orosz banki vagyoneszközt érintenek, többet, mint bármely más ország szankciói.

A brit külügyminiszter szerint együttműködésre van szükség annak érdekében is, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) igazságot szolgáltasson, és ennek módja Vlagyimir Putyin felelősségre vonása.

Liz Truss szerint mindemellett véget kell vetni a stratégiai léptékű függőségeknek, mivel ez rosszhiszemű világpolitikai szereplőkkel szemben teszi kiszolgáltatottá a nyugati országok gazdaságait és biztonságát.

Európa továbbra is mélységesen rá van utalva az orosz energiahordozókra, és ez alapvető fontosságú bevételekhez juttatja Putyint, tehát ennek véget kell vetni. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok már bejelentette, hogy megszünteti az orosz nyersolaj importját, és üdvözlendő, hogy az Európai Unió is még az idén kétharmadával akarja csökkenteni az Oroszországtól vásárolt földgáz mennyiségét - mondta a brit külügyminiszter.

Hozzátette: a hét legfejlettebb ipari hatalom csoportja (G7) közös menetrendet alakít ki arra, hogy e függőséget egyszer és mindenkorra felszámolja.

Liz Truss kijelentette:

felső százalékos határt kell megszabni az Oroszországból érkező energiahordozó-import részarányára, és ezt a százalékos plafont az idő haladtával egyre lejjebb kell szállítani.

A brit külügyminiszter hangsúlyozta: meg kell vizsgálni azt is, hogy miként lehet kompenzációban részesíteni azokat az országokat, amelyek különösen nagy mértékben függenek az orosz energiahordozó-szállításoktól.

Hozzátette: "az Ukrajna elleni orosz invázió megrázkódtatást okozott a globális biztonsági struktúrában", és olyan léptékű paradigmaváltást jelent, amely csak az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokhoz mérhető.

Ebben a helyzetben csak a minimumnak tekinthető az a cél, hogy a NATO-tagállamok hazai össztermékük (GDP) 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra, különös tekintettel arra, hogy sok tagország még ezt a célt sem teljesíti - mondta a brit külügyminiszter, felidézve, hogy a hidegháború idején ez az arány 5 százalék felett volt.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×