Infostart.hu
eur:
353.83
usd:
309.16
bux:
141486.53
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Wikipédia/Kvmgz

Újraépül a gyimesbükki Rákóczi-vár

Az egykori határon fekvő, rossz állapotú várrom történelmi jelentőséggel bír az erdélyi magyarok számára.

Román költségvetési támogatással épül újra a gyimesbükki Rákóczi-vár - közölte csütörtök este a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A bejelentés szerint a Cseke Attila által vezetett Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium 6,7 millió lejes (482,4 millió forint) finanszírozást hagyott jóvá a romos műemlék újjáépítésére.

"A helyieket dicséri leginkább az eredmény, akik összefogtak és polgármestert választottak" - idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, a szövetség elnökét. A politikus arra utalt, hogy a Székelyföld peremén levő, de az 1968-as megyésítéskor Bákó megyéhez csatolt településen tavaly ősszel választottak először RMDSZ-es polgármestert.

"Az egykori határon fekvő várrom történelmi jelentőséggel bír az erdélyi magyarok számára, ezt a fontos műemléket, történelmünk egy darabját újjáépítjük" - idézte a közlemény Cseke Attila fejlesztési minisztert.

A fejlesztési minisztérium a finanszírozási szerződés aláírását követően elindíthatja a közbeszerzési folyamatot, azt követően pedig elkezdődhet az építkezés. A vár újjáépítését 2023 végéig fogják elvégezni.

A Rákóczi-vár újraépítését a Gyimesbükkért Egyesület kezdeményezte, mely 2015-ben a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készíttette el a terveket Esztány Győző csíkszeredai építésszel. Amint Deáky András, az egyesület elnöke korábban az MTI-nek elmondta, közadakozásból próbálták összegyűjteni az építkezéshez szükséges összeget.

A Rákóczi-várnak nevezett őrtornyot a 17. század elején Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csak a romjai maradtak meg, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő 30 méter magas sziklateraszra vezet.

A csángók által lakott székelyföldi település mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori "ezeréves határ" emlékeit keresik. Közösségi összefogással újították fel a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének a romjait, amelynél háborús emlékhelyet hoztak létre.

A mintegy 5100 lakosú Gyimesbükk községben a lakosság 51,4 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kimondta az uniós elemzés: ezen a csoporton áll vagy bukik a magyar és az európai gazdaság jövője

Kimondta az uniós elemzés: ezen a csoporton áll vagy bukik a magyar és az európai gazdaság jövője

Az öregedés közvetlenül gyengíti a vállalati dinamizmust Európában. Az új cégek alapítását leginkább a 30-44 éves korosztály hajtja: ha e csoport népességen belüli súlya 1 százalékponttal nő, az akár 2,5 százalékponttal is emelheti a vállalati belépési rátát – mutat rá az Európai Bizottság 28 európai ország adatait vizsgáló friss elemzése. Magyarország ugyan uniós átlag feletti cégalapítási rátával szerepel, ám a kulcsfontosságú korcsoport mérete mindenhol zsugorodik, ami hosszabb távon komoly kihívást jelent. A jelentés szerint a munkaerőpiaci részvétel növelése, az oktatás erősítése és a kisgyermekes vállalkozók terheinek csökkentése célzottabb válasz lehet, mint az általános adminisztrációcsökkentő intézkedések.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×