Maga a kérdés, hogy mikor, és milyen formában térjen vissza az Európai Unió a tagállami költségvetési hiány és államadósság lehetséges mértékét behatároló szigorú közösségi szabályokhoz, voltaképpen már az év eleje óta napirenden van. Olyannyira, hogy időközben annyi el is dőlt — eddig legalábbis senki nem vitatta az Európai Bizottság vonatkozó május javaslatát —, hogy 2023. január elsejétől megszüntetnék a tagállami költekezés tavaly március óta szabadjára engedett állapotát.
A polémia az utóbbi hónapokban nem is erről folyt, hanem hogy
a járvány előtti állapotokhoz történő visszatérés mennyi idő alatt, és pontosan hova történjen?
Ugyanazokhoz a szigorú korlátokhoz – a GDP maximum 3 százalékáig engedhető költségvetési deficit és legfeljebb 60 százalékos államadósság -, amelyek a Maastrichti Szerződés óta behatárolják a nemzetállami költségvetések mozgásterét, vagy tűzzék napirendre ennek reformját is?
További gyakori felvetés, elsősorban a sebezhetőbb, forráshiányosabb tagállamok részéről, a 750 milliárd eurós helyreállítási alapnál most először alkalmazott közös hitelalapú finanszírozás intézményesítése. Ez utóbbit főként a dél-európai tagállamok vezetői gyakran már-már szárnyaló nyilatkozatokban méltatják, mint ami e kör szemében az EU-költségvetés jövőbeni új típusú finanszírozásának előfutára is lehet egyúttal.
A járvány alatt szinte minden tagállamnál magas államadósság halmozódott fel, aminek kapcsán a politikai vezetés egyelőre alig mer belegondolni abba, hogy innen hogyan és mennyi idő alatt lehet komolyabb politikai veszteségek nélkül visszatáncolni a járvány előtti követelményekhez.
A Financial Times pénteki adatai szerint az EU gazdasági elitövezetének számító eurózónában, a 19 (eurót használó) ország átlagában jelenleg a GDP 102 százalékát teszi ki az államadósság mértéke. Közülük
Franciaország és Belgium beléptek a „120 százalékosok klubjába”, miközben Olaszország már 160, Görögország pedig 200 százaléknál tart.
Az EU stabilitási és növekedési paktumának szabálykönyve szerint a megengedett mérték csak a GDP 60 százalékát kivető hányad lehetne, vagy ha ennél több, akkor is minden évben (ehhez közelítve) meghatározott mértékben csökkenő tendenciát kell mutatnia.
Ha hozzávesszük, hogy többnyire nem sokkal jobb a helyzet a járvány alatt szintén sok országban „elengedett” költségvetési deficitek és az infláció esetében sem, akkor a 2023 január elsejei „normalizálódás” lehetséges induló szintje érthető módon egyre több országot izgató kérdés.
Egyre több olyan javaslat lát napvilágot – többnyire déli tagállamok részéről, de feléjük hajlik a francia megközelítés is –, hogy „rugalmasan” kellene kezelni például az államadósság szintjét.
Az egyik leggyakrabban említett kezdeményezés ennek kapcsán szorgalmazza, hogy ne számítson bele az államadósság összértékébe a zöld technológiára fordított hányad. Hasonló elképzelés van még jónéhány, beleértve a köszöbszintek emelésének a visszatérő szándékát is.
Az északi és keleti „nyolcak” bevezetőben említett közös pénzügyminiszteri levele egyelőre ezeket a megnövekedett várakozásokat igyekszik lehűteni. Az aláírók –
Ausztria, Csehország, Dánia, Finnország, Hollandia, Lettország, Svédország és Szlovákia tárcevezetői látták el kézjegyükkel
a nyilatkozatot, a választásra készülő német kormány részéről egyelőre kerülték az állásfoglalást – ebben hangsúlyozottan emlékeztettek, hogy az EU alapszerződése tiltja a túlzott költségvetési hiányt, és hogy „mindenki érdeke” az elszaladt államadósság lefaragása.
A pénteki brdo-i ülés ugyan egyelőre a miniszterek nem hivatalos tanácskozása csak, azaz az itteni konkluzió nem vetít előre semmilyen érdemi következményt. A nyolcak állásfoglalását ugyanakkor megfigyelők hosszabb távon így is fontos jelzésnek tekintik. Ha úgy tetszik: fontos szívallás a tagországok egy csoportja részéről.
Szakértők már jó ideje jövő év első felére – többnyire májusra – várják a hivatalos európai bizottsági javaslatot a majdani visszatérés mikéntjéről. De ahogy nagy tétekre menő ügyeknél az lenni szokott, a különböző végletekben érintett véleménycsoportok (ami jelen esetben országcsoportokat is jelent) már jó előre elkezdik „belőni a terepet” határozott előzetes nyilatkozatokkal.