Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
325.64
bux:
143212.52
2026. november 6. péntek Lénárd
Korai és postán küldött szavazatokat különítenek el az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választásokon a Wisconsin állambeli Kenoshában 2020. november 3-án.
Nyitókép: MTI/AP

Elemző: volt már rá példa, hogy le kellett állítani a szavazatszámlálást Amerikában

Kaló Máté az InfoRádióban azt mondta, a szavazatszámlálásnál aligha lehet csalni, ám vannak adminisztratív okok, amelyek miatt a bíróság belenyúlhat a választások menetébe azok természetes lezárulása helyett.

Donald Trump beváltotta korábbi fenyegetését, máris négy pert indított a szavazatszámlás miatt: két államban újraszámlálást, kettőben a számlálás felfüggesztését akarja elérni.

Kaló Máté külpolitikai elemző az InfoRádióban azt mondta, nincsenek jelek rendszerszintű vagy jelentősebb helyi csalásra az amerikai elnökválasztáson.

"A szavazás során sem érkeztek be azzal kapcsolatos beszámolók, hogy itt bármiféle csalások történtek volna, elszigetelt esetekről lehet szó, de aligha olyan mértékű visszaélésekről, amelyek a választás eredményét befolyásolhatnák" - fogalmazott.

Felidézte, a tiltakozás szokása a jogban eddig jellemzően úgy nézett ki, hogy helyi pártszervezetek "sorozták meg" a helyi bíróságokat mindenféle beadványokkal, amikor már nem tudnak a kifogásaiknak érvényt szerezni a helyi választási bizottságokban, például a szavazatszámlálási problémáknál, ahol egyébként ott vannak mindkét oldal képviselői.

Helyi szintről szövetségi vagy állami szintre csak azok az ügyek mennek, amelyek "nagy horderejűek" - tette hozzá. "De ilyeneket nem látunk."

Arról, hogy Donald Trump rögtön a legfelsőbb ítélkezési fórum elé vinné egyes államok vélt visszaéléseinek ügyét, úgy vélekedik, hogy az angolszász bírósági gyakorlat eddig nem igazán ez volt, de kétségtelen, hogy

"meggyorsítható az ügymenet", és a legfelsőbb bíróság elé kerülhetnek kisebb vitatott ügyek is.

"Ha ilyen előfordul, akkor komoly horderejű ítéletet kell hozni, amelyeket később is lehet alkalmazni, és amelyet elismer a széleskörű bírói kar, nem csak a politika" - mondta Kaló Máté.

Azért nem példa nélküli az ilyesmi: 2000-ben Floridában azon vitatkoztak Al Gore és George Bush hadai, hogy a nem megfelelően átlyukasztott voksok megszámlálhatóak-e vagy sem. Végül az elhúzódó helyi huzavona miatt a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy le kell állni a szavazatszámlálással, hisz lejárt az idő rá.

A választási csalások viszont ritkák.

"Magában a szavazatszámlálásban csekély az esélye, hogy visszaélés történjen, inkább

a választók azonosításával lehetnek gondok,

hiszen van, ahol elég egy befizetett csekk a választópolgár igazolásához, máshol viszont több személyi okmányt is kérnek" - mutatott rá a külpolitikai elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×