Az újabb bejelentés elsősorban összevisszaságot jelent – véli Szomráky Béla Olaszország-szakértő, aki szerint emiatt egyes helyi újságok nem is spórolnak a jelzőkkel és meredeknek tűnő állításokkal, miszerint, ami Olaszországban történik, az egy „őrült bohózat”.
Mint ismert, azután, hogy Giuseppe Conte kormányfő szombat éjjel bejelentette, hogy mindent leállítanak, csaknem egy napot váratott magára a dekrétum, mert sorra jelentek meg a nagy vállatok tiltakozásai, amit végül mind figyelembe kellett venni. Így végül 80 olyan, eléggé fontosnak mondható, de nem létfontosságú ipari létesítménynek és üzemnek, valamint nagy kereskedőláncnak sikerült elérnie, hogy rájuk ez ne legyen érvényes. Ennek hírére viszont a szakszervezetek azonnal
kilátásba helyezték az országos sztrájkot is, mintha nem lenne elég bajuk az olaszoknak,
mert ezt a fajta különbségtételt nem szeretnék elviselni – tette hozzá az újságíró, aki megismételte: vagyis „őrült felfordulás van”. És tulajdonképpen senki sem tudja pontosan, a törvényi rendelet megjelenése után sem, hogy miről is van szó.
Emiatt pedig egyre több kritikát kap a kormányfő, baloldalról is. Ráadásul kitörtek azok az ellentétek is, amelyek amúgy is jellemzik Olaszország közjogi berendezkedését, vagyis hogy egyfajta kettős hatalom van, és a központi kormányon túl a tartományok külön-külön is fennhatóságot gyakorolnak.
Szomráky Béla egyetértett azzal, hogy az olaszok
nem vették „halálosan komolyan”, a szó igazi értelmében a koronavírus-járványt,
és bár most, amikor látják, hogy egy egész generáció „tizedelődik” meg, a többségük már megszeppent, de még mindig nem veszik annyira komolyan, mint kellene. Példaként említette, hogy az elmúlt este a milánói pályaudvaron tartóztattak föl több száz embert, akik
továbbra is délre akartak „szökni”.
Hasonlóképp ahhoz a körülbelül 120 ezer emberhez, akik az elmúlt hetekben tettek így, pedig ezzel rettenetes veszélybe sodorják a déli tartományokat is, amelyeknek a kórházi ellátottsága, egészségügyi apparátusa megközelítőleg sem olyan jelentős, mint az északi részeken, ami így sem bírja a rohamokat.
A beszélgetésben arról is szó esett, hogy az olasz GPD 13 százalékát adó idegenforgalom, amely több mint egymillió család, vagyis közel 8-10 millió ember megélhetését biztosítja, a realistább becslések szerint egy-másfél év múlva állhat csak talpra.
