Infostart.hu
eur:
362.02
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

NYT: már nem nagyon akarnak a demokraták Bill Clintonnal kampányolni

Már nem nagyon akarnak a demokrata párti politikusok Bill Clinton volt elnökkel kampányolni - jelentette a The New York Times pénteken.

A lap tudósítója Arkansas államból küldött helyszíni jelentést. Elnökké választása előtt ugyanis Bill Clinton ebben a középnyugati államban volt két ciklusban is kormányzó.

Little Rockban, Arkansas állam fővárosában a lap megszólaltatta Clarke Tucker képviselőt, aki tavaly vehemensen védte meg a volt elnököt, amikor az egyik helyi republikánus politikus azt javasolta, hogy a Bill és Hillary Clinton repülőtér nevét változtassák meg. "Akkoriban azzal érveltem, hogy Arkansas polgárai nyolcszor szavaztak Bill Clintonra" - mondta a riporternek Tucker képviselő, majd hozzátette: az idén ez már másként van.

Clarke Tucker a mostani félidős választások kampányára már nem is hívta meg Bill Clintont. "Minden választás a jövőről szól" - fogalmazott lakonikusan a politikus. A The New York Times így értékelt: Tucker annak örül, hogy Bill és Hillary Clinton messzire elkerüli az államot. Egyetlen demokrata párti jelölt sem invitálta őt a kampánya megsegítésére.

"Miközben a demokraták a saját identitásukat keresik a Trump-korszakban, egy dolog szembetűnően világossá vált: Bill Clintonnak nincs helye ebben" - állapította meg a The New York Times. Majd hozzátette: "pár nappal a félidős választások előtt (Bill) Clinton egyfajta politikai purgatóriumban találja magát, képtelen meghaladni a saját személyes múltját és politikai döntéseit, és a párt felemelkedőben lévő liberális szárnyán belül kiátkozzák őt".

Egy olyan választás idején, amelyet jobbára a MeToo mozgalom és a női jelöltek nagy száma határoz meg, Bill Clinton már nem vonzó személység - írta a lap. Ugyanakkor utalt arra is, hogy Clintontól nemcsak az elnökként elkövetett "szexuális indiszkréciói" miatt óvakodnak a jelöltek, hanem azért is, a fiatal és a liberális szavazók szemében nem népszerű a valahai, centristának nevezett politikája sem.

Tamika Mallory, a Donald Trump megválasztása után alakult Nők Menete nevű tiltakozó mozgalom egyik szervezője így fogalmazott a The New York Times újságírójának: "Bill Clinton azzal tenne jót a Demokrata Pártnak, ha a humanitárius munkájára összpontosítana".

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×