Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Közel tízezren a dél-koreai feketelistán

Első alkalommal hozták nyilvánosságra Szöulban azt a feketelistát, amelyet az előző dél-koreai kormány állított össze a vezetéssel szemben kritikus művészekről, értelmiségiekről, s akik a listára kerültek, semmilyen állami támogatást nem kaphattak.

A botrány kivizsgálására létrehozott bizottság tájékoztatásából az derült ki, hogy a tiltólistán 9473 név szerepel. A bizottság szerint Pak Gun Hje volt elnök kormánya bárkit tiltólistára tett, aki akár csak egyszer is aláírt tiltakozó nyilatkozatot azzal kapcsolatban, ahogyan a kabinet az országban hatalmas botrányt okozó Szevol nevű komp katasztrófáját kezelte, vagy ellenzéki jelöltek mellett állt ki. A listára felkerült Han Kang Nemzetközi Man Booker-díjas író és Pak Csan Vuk cannes-i nagydíjas filmrendező is.

A Szevol 2014-ben borult fel és süllyedt el, és mintegy 300 embert vitt magával a hullámsírba. A tragédia miatt a hajó legénységének tagjai ellen gyilkosság miatt emeltek vádat, és a hatóságok lassú reagálása miatt a kormányzatot is rengeteg bírálat érte.

A 60 oldalas tiltólista a rajta lévő dátum tanúsága szerint 2015 májusában készült, és a bizottság szerint egy hónappal korábban állították össze a kultuszminisztériumban az elnöki hivatal utasítására.

Az akkor titkos feketelista létezésére 2016 őszén derített fényt a dél-koreai sajtó. A minisztérium akkor tagadni próbálta, hogy létezik a lajstrom a kormánykritikus értelmiségiekről. Az ügyben később nyomozás indult, és a kulturális minisztérium és az elnöki hivatal korábbi vezető munkatársai elleni is vádat emeltek.

Pak Gun Hje elnököt egyébként korrupció miatt tavaly tavasszal eltávolította hivatalából a szöuli parlament, és a múlt héten 24 év börtönre ítélték. Kiderült ugyanis, és óriási felháborodást keltett országszerte, hogy semmilyen hivatalos tisztséggel nem rendelkező barátnője kormányzati és személyzeti döntésekbe szólhatott bele, valamint hogy a kormány hatalmas összegeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, s az összegek rendre olyan alapítványoknál kötöttek ki, melyeket az elnök bizalmas jó barátja irányított.

Címlapról ajánljuk
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×