Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ezrek követelték a belga migrációs államtitkár lemondását

Több ezren vonultak utcára Brüsszelben a szudáni illegális bevándorlók hazaküldését elrendelő Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár lemondását követelve.

Rendőrségi becslések szerint közel hétezren vettek részt a demonstráción, amelyen mintegy húsz párt és civil szervezet is képviseltette magát.

A tüntetők elfogadhatatlannak tartják Francken decemberi bejelentését, miszerint a hatóságok annak dacára is folytatni fogják az elutasított szudáni menedékkérők kitoloncolását, hogy a korábban visszaküldött migránsok közül többen arról számoltak be, hogy hazájukban bántalmazták őket. Emellett sokan azt is kifogásolják, hogy az államtitkár meghívására szeptemberben szudáni tisztségviselők érkeztek az országba a folyamat előmozdítása érdekében. A helyi sajtó jelentései szerint ugyanakkor azóta is mindössze tucatnyi visszatérítésre került sor.

"Francken nem tartja tiszteletben a bíróság döntéseit, a jogállamiságot, illetve

megsérti az alkotmányt azzal, hogy migránsokat küldet vissza oda, ahol kínzásnak és embertelen bánásmódnak vannak kitéve"

- mondta a tiltakozást szervező egyik csoport vezetője a Le Soir című lapnak.

Az ügy a belga kormánykoalíció pártjai között is komoly feszültséget okozott, egyesek válságtól tartottak, miután a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) elnöke leszögezte: pártja kilép a koalícióból, ha Theo Franckent lemondatják a vitatott intézkedés miatt. A négypárti szövetség azonban végül kiállt az államtitkár mellett, a jelek szerint a kormányválság veszélye így - legalábbis egyelőre - elhárult.

A brüsszeli északi pályaudvar környékén nagy számban sátortáboroznak olyan szudáni bevándorlók, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, azt várva, hogy továbbutazhassanak Nagy-Britanniába.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×