Infostart.hu
eur:
380.94
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Magyarics Tamás: az elitellenesség Amerikában is sokakat mozgósított

Magyarics Tamás egyetemi docens, külpolitikai szakértő szerint a republikánus Donald Trump meglepően jó szereplése az amerikai elnökválasztáson a Brexit-referendum elitellenességéhez hasonlatos.

„A közvélemény-kutatások az utóbbi hetekben nagyon hullámzó képet festettek az amerikai választók akaratáról. Az igaz, hogy országosan 1-2 százalékot mindig Hillary Clintonnak néztek, viszont az Egyesült Államokban az elnökválasztás nem országos választáson, hanem az egyes államokban dől el” - hangsúlyozta az InfoRádióban Magyarics Tamás.

A külpolitikai szakértő hozzátette, az eredmények jelenlegi állása szerint Donald Trump az országosat is megnyerné. A meglepő eredmény okai között Magyarics Tamás említette, hogy kevesebben mentek el a spanyol anyanyelvűek, az afroamerikaiak és többen, körülbelül 70 százaléknyian, szavaztak a fehérek közül is.

„Köztudott volt, hogy a demokrata párt egyik erőssége a kisebbségi szavazat. Úgy tűnik, sokan kiábrándultak az Obama-vezetésből, elsősorban az afroamerikaiak, ők 2008-ban és még 2012-ben is rendkívül lelkesek voltak” - fogalmazott Magyarics Tamás.

Donald Trump győzelmét a külpolitikai szakértő a Brexit támogatóinak győzelméhez hasonlította.

„Úgy tűnik, hogy az elitellenesség - legalábbis Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban - nagyon sok embert mozgósított” - jelentette ki Magyarics Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mi jöhet ma a tőzsdéken?

Mi jöhet ma a tőzsdéken?

Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti, az előjelek alapján itt valamivel már jobb lehet a hangulat, a határidős indexek kis emelkedést vetítenek előre több piacon, de várhatóan itt sem lesz egyhangú a kép. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×