Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

A mormonok nem szeretik Trumpot

A mormonok nem szívelik Donald Trump republikánus elnökjelöltet, a republikánusok elveszíthetik a hagyományosan republikánus Utah államban a szavazóikat.

Donald Trump az előválasztási kampányban azt ígérte, hogy a novemberi elnökválasztáson a kék államokat, tehát a hagyományosan demokratákra szavazó államokat pirossá változtatja, vagyis megnyeri a republikánusoknak. (A kék ugyanis a demokraták, a piros pedig a republikánusok színe.) A közvélemény-kutatásokra alapozott előrejelzések szerint azonban úgy tűnik, hogy még a hagyományosan republikánus államokban is elutasítják őt.

Az amerikai sajtóban kirívó példaként hozzák a hegyek ölelésében fekvő Utah államot, ahol túlnyomó többségben mormon vallásúak élnek. Ebben a szövetségi államban 1964 óta nem támogattak a szavazók demokrata párti elnökjelöltet, most azonban fordulni látszik a kocka, ráadásul azokban a szintén hagyományosan republikánus szövetségi államokban - Nevadában, Idahóban, Arizonában - ahol nagy lélekszámban élnek mormonok, szintén meglepően nagy a republikánus elnökjelölt elutasítottsága.

A The New York Times szerint sok mormon szavazót az dühít, ahogyan Donald Trump a muszlim vallásúakat "kezeli", s hogy a muszlim vallású külföldiek beutazásának átmeneti felfüggesztését helyezi kilátásba. Ebben ugyanis a mormonok a saját történelmi tapasztalataikat - vallásuk üldöztetését - vélik megismétlődni.

"A normális körülmények között republikánusokra szavazók mostanában szörnyű kettősségben őrlődnek: nem tudnak dönteni, mert akarnak ugyan szavazni, de nem biztosak abban, hogy hogyan szavazzanak" - fogalmazott a The New York Times helyszínen járt riporterének Tim Chambless, a Utah Egyetem politológus professzora. Chris Karpowitz, a provói Brigham Young mormon egyetem demokráciával és választásokkal foglalkozó központjának társigazgatója pedig azt hangsúlyozta: "a vallásszabadság nagyon fontos téma ebben az államban, és a bevándorlók vallásának vizsgálata mély aggodalmakat kelt". Karpowitz leszögezte: "a mormonok különösen érzékenyek erre, tekintettel a sajt történelmükre".

Az első jelek arra, hogy a Republikánus Párt elveszítheti szavazóit Utah államban, március elején mutatkoztak: akkor ugyanis Mitt Romney, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje, maga is mormon vallású üzletember, beszédet mondott az állam fővárosában, Salt Lake Cityben, és óvta az amerikaiakat Donald Trumptól. Március végén, a jelölőlőgyűléseken Trump veszített is párttársa, Ted Cruz, texasi szenátor mögött, és a júniusi közvélemény-kutatások már azt mutatták, hogy Trump és Clinton támogatottsága majdnem azonos.

Három hónappal az elnökválasztás előtt erősödik a Libertátius Párt elnökjelöltjének, Gary Johnsonnak a támogatottsága, s ő egyértelműen a Trumpból kiábrándult republikánusokat vonzza. Az államban egyébként erősek a libertáriusok, maga Johnson is Salt Lake Cityben rendezte be kampányának főhadiszállását. Bizakodóak a Demokrata Párt helyi vezetői is, bár - mint Peter Corroon, a párt elnöke elmondta -, sajnos ez nem a demokratáknak köszönhető, hanem a republikánusoknak. Ezen a héten mindenesetre Bill Clinton volt elnök - Hillary Clinton férje - kampányol, egész héten, Utah államban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 22:03
×
×
×
×