Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Anyagilag is megéri az olimpia szervezőbizottságában dolgozni

A 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságának valamennyi tagja több mint 175 ezer fontot (63 millió forintot) keres évente - derül ki abból a felmérésből, amely a közszféra béreit vizsgálta.

A brit Adófizetők Szervezete nyilvánosságra hozta a 300 legjobban kereső köztisztviselő nevét és fizetését.

A listán szerepelnek a 2012-es ötkarikás játékokat előkészítő testületek vezetői is. David Higgins, az Olimpiai Kivitelezési Hatóság ügyvezető igazgatója 631 ezer fontot (227 millió forintot) keresett tavaly, míg a testület elnöke, Jack Lemley 611 ezer fontot (220 millió forintot).

A szervezőbizottság elnöke, korábbi kétszeres olimpiai bajnok atléta, Lord Sebastian 285 ezer fontos (100 millió forintos) fizetést kapott az elmúlt évben, valamint a pénzügyi, tervezési és ingatlanokkal foglalkozó igazgatók is 200 ezernél (72 millió forint) többet kerestek 2006-ban.

Az adatok annak fényében különösen érdekesek, hogy a 2012-es londoni olimpia költségvetését már többször módosítani kellett. Az eredetileg tervezetett 2,35 milliárd font négyszeresébe, 9,35 milliárd fontba kerül a játékok teljes költsége a brit adófizetőknek.

Az adatokból kiderül, hogy a közszféra legjobban keresőinek fizetése egy év alatt 12,8 százalékkal emelkedett, ami magasabb, mint az infláció.

A listát a brit posta ügyvezető igazgatója, Adam Crozier vezeti több mint egymillió fontos éves fizetéssel, és nyolcvanan keresnek negyedmillió fontnál többet.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×