eur:
411.32
usd:
392.96
bux:
79551.8
2024. november 25. hétfő Katalin
Koch Máté (b) és Andrásfi Tibor a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi párbajtőr csapatversenyének döntőjében a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 2-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Koch Máté és Andrásfi Tibor az Arénában: így vívták ki az olimpiai aranyérmet

Az olimpiai aranyéremmel a nyakban a párizsi éjszakában megevett szendvicsről, a klíma nélküli edzőtáborok előnyeiről, az olimpiai falu élményeiről és a rocksztároknak kijáró ünneplésről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Koch Máté és Andrásfi Tibor, az olimpiai bajnok magyar párbajtőrcsapat két tagja.

Hogy esett az éjfél körüli szendvics már olimpiai bajnokként Párizs belvárosában, amiről kering egy videó a közösségi médiában?

Koch Máté: Elárulom a titkot, hogy ezt a szendvicsezést én találtam ki, mert én a gyorséttermeket is szeretem. Nagyon jólesett, próbáltunk az aranyérmünkkel fizetni, de nem sikerült. Nagyon büszke voltam a csapatra, és nagyon jó hangulatban zajlott a hazaút is a MOB-os busszal. Fáradtak voltunk, úgyhogy nagyon jólesett az a szenya, meg is szerettem azt a gyorséttermet.

Andrásfi Tibor: Az a szendvics volt a világ legfinomabb szendvicse, de bármit adtak volna ott nekünk enni, akkor az a világ legfinomabb dolga lett volna, mert reggel óta nem ettünk normálisat, illetve miután bejutottunk a döntőbe, akkor volt a versenyzőknek egy külön büfé, ahol ehettünk, de verseny közben én amúgy sem tudok túl sokat enni, nem is ajánlatos, hogy teleegyük magunkat. Hajnali egy volt, mire a kötelező köröket lefutottuk, még kijöttünk a teremből, és akkor az indulás előtt muszáj volt egyet szendvicsezni, és az az egy bolt volt nyitva, úgyhogy gyorsan rá is csaptunk.

Mit lehet enni-inni egy-egy versenynapon?

Koch Máté: A dietetikáért felelős Kovács Virágnak nagyon köszönöm a befektetett munkáját.

De ezt a szendvicset nem ő írta elő.

Koch Máté: Azt nem, és remélem nem is látta. Ő nincs oda ezekért a gyorséttermekért, azért próbálom betartani, amit felír nekem. A gyorséttermi ételeket már nem nagyon fogyasztom, néha-néha igen, mert a repülőtéren azért a KFC-zés nem maradhat ki. Ez már ilyen ősrégi hagyományunk.

A koffein mennyire fér bele?

Andrásfi Tibor: Én nem vagyok egy nagy koffeines, igazából kávézni soha nem szoktam, bár az ízét szeretem, de egy évben egyszer-kétszer, ha iszom, akkor már sokat mondtam. Legutóbb Kolumbiában próbáltam ki azt a kolumbiai kávét, amit ott adtak, mert előző évben hoztam haza a családnak, és nagyon dicsérték. Én a verseny napján, meg egyébként is a hétköznapokon is zöld teát szoktam reggel inni, annak is van bizonyos élénkítő hatása, és nekem az bőven elég, nem is nagyon igénylem azt, hogy kávézzak.

Kitart az esti döntőig is?

Andrásfi Tibor: Igen, a versenyen fókuszált tudok maradni akár este is. Földi Laura dietetikusommal állítottunk össze egy nagyon jó kis versenyétrendet, de talán még fontosabb volt az az az odáig vezető út, hogy nagyon sok mindenre odafigyeltünk az évek alatt, és szerencsére ki is fizetődött.

Hogyan éltétek meg ezt a bizonyos döntős napot, azt a néhány órát, amely a negyeddöntő elejétől a finálé végéig az eredményhirdetésig tartott?

Koch Máté: A viszonylag kudarcos egyéni szereplés után nagyon örültünk annak, hogy az öt nap közte megvolt, és ott készültünk, edzettünk, iskoláztunk, egymással vívtunk. Tibit el is hívtam vívni, mert egy ágon voltunk, megnéztem, hogy vajon mi lett volna, ha… Bár ne tettem volna, 15-4-es vereséget mért rám, ebből is látszik, hogy mennyire jó formában volt és milyen közel volt az éremhez, akár az aranyéremhez is. Ő nagyon jó formában volt, én azért kevésbé, a verseny után azért eléggé mélyen voltam.

Hogy tetted ezt helyre?

Koch Máté: A pszichológusom segítségével, Harsányi Gergővel karöltve. Ő már a kezdetek óta áll mellettem, és segít, és nagyon jó vele együtt dolgozni. Elérkezett a nap Kazahsztán ellen, a legutóbbi Ázsia-bajnokok, próbáltam kizárni a közönséget is, meg mindent, azokat a hibákat nem akartam elkövetni, mint egyéniben. Kicsit döcögősen indult, kicsit meg is ijedtem, de aztán valami isteni fuvallat eltalált, és elkezdtem szórni a tusokat, mintha mi sem történt volna, és kilenc asszóból nyolcat megnyertem a csapatversenyen, köztük a francia meccsen, ami nekem mumus ellenfelem, és nem is nagyon vívok velük a versenyeken, ott inkább taktikai cseréket szoktunk végrehajtani, de most beleálltam és győztem. Az elődöntő és a döntő között elég nagy volt a szünet. Szenzációs hangulatot árasztottak a magyar szurkolók, embertelen, hogy mennyire sokan kijöttek a Grand Palais-ba.

Az egyéni negyedik hely után fordulhattál rá a csapatversenyre. A negyedik hely is önmagában szenzációs, de nagyon közel volt egy jobb eredmény. Mennyi idő kellett, mire ezt helyretetted magadban?

Andrásfi Tibor: Nagyon nehéz volt, mert nekem nemcsak kudarcérzéssel kellett megbirkózni, hanem bizonyos szinten elégedettséggel is. Nagyon felemás érzések voltak bennem . Egy hónapja még az sem volt biztos, hogy indulhatok egyéniben, ez az Európa-bajnokság után derült ki, és ahhoz mérten pedig, hogy negyedik tudtam lenni, és ilyen közel voltam az éremhez, ez egy nagyon jó eredmény, de én azért bíztam benne a verseny előtt is, és azt is nyilatkoztam több helyen, hogy ott is éremért fogok küzdeni, és ez a célom. Ebből a szempontból viszont csalódás volt és fájdalmas, hogy ilyen kevesen múlt. Attól a japán sráctól csak egy tussal kaptam ki, aki végigverte az egész mezőnyt magabiztosan, ellenem meg egy tusra vívott. Lejátszódott bennem azért sokszor az, hogy mi lett volna ha, de igyekeztem a pozitív érzésekkel töltekezni, és a negatív érzéseket meg kiverni minél gyorsabban a fejemből, és arra koncentrálni, hogy még ott van a csapatverseny, és az egy nagyon jó lehetőség arra, hogy akár azt az érmet, amire annyira vágytam, megszerezhessük.

Volt olyan pillanat, amikor már tudtál örülni ennek a negyedik helynek?

Andrásfi Tibor: Én azt hittem, hogy sokkal jobban ki leszek bukva, amikor lejöttem a pástról, de nagyon sok támogatást és szeretetet kaptam az emberektől és nagyon pozitív visszhangja volt ennek "csak" negyedik helynek. Örültem, hogy szimpatikusnak találtak az emberek, hogy szimpatikusnak találták a sportágunkat is, hogy tudtam egy kicsit népszerűsíteni, és én azt éreztem, hogy mindent kihoztam magamból. Sajnos ez a dobogóra nem volt elég, hanem a negyedik helyre, de azt éreztem, hogy mindent megtettem, és így annyira nem lehettem csalódott.

Ti ezt hogyan éltétek meg? Nektek nem sikerült annyira az egyéni, Siklósi Gergely ment egy kört, de világelsőként neki is csalódás volt a korai búcsú. Hogyan kezeltétek Tibi negyedik helyét? Egyáltalán kinek kellett többet segíteni a másiknak?

Koch Máté: Én nagyon szurkoltam Tibinek, tényleg hason csúszva izgultam, imádkoztam, hogy valahogy szúrja be az egyiptomi ellen, meg a japán ellen a tust. Jobban megérdemelte volna, sokkal korrektebb és sokkal sportszerűbb vívást mutatott, mint az egyiptomi riválisa, de a vívás néha igazságtalan sport. Ez benne van. Ő nem volt annyira elkeseredve tényleg. Vagyis lehet, hogy el volt, de nem mutatta ki, és ez nagyon jó benne, mert nem biztos, hogy jót tett volna a csapatmeccsen. Biztos, hogy belülről nehéz, mert voltak álmatlan éjszakai, de attól függetlenül korrektül kezelte, ugyanúgy lement edzeni, vívni velünk, és a felkészülés az nagyon jól sikerült.

Esetleg ő segített nektek feldolgozni a korai búcsút?

Koch Máté: Igazából nem tudtuk, hogy hozzászóljunk, vagy ne szóljunk hozzá. Igazából mi ápoltuk őt, ő is sajnálta tényleg, hogy kikaptunk, én is sajnáltam. Lehet, hogy azért is történhetett ez a korai búcsú, mert még nem álltam készen egy olimpiai megmérettetésre, valahogy még nem tudtam kezelni ezt a szituációt, de tudtam, amikor lejöttem a pástról, hogy most már megtapasztaltam, milyen olimpikonnak lenni, és tudtam jól, hogy a csapaton teljesen ki fogom tudni zárni az öt karikát. Ki tudtam magamból hozni, amit egyéniben szerettem volna. Én mindig azt mondom, hogy a csapatsiker felülmúlja az egyéni sikert, és ez az idézet tőlem van, és ez a TF falán is kint van.

Egy olimpia nagyon más, mint egy egyéb kiemelt világesemény. Tibi, te néhány héttel korábban bronzérmet szereztél az Európa-bajnokságon, az olimpián szintén majdnem ezt az eredményt hoztad. Hogyan kezelted a váltást?

Andrásfi Tibor: Tényleg sokkal másabb volt. Sejtettem, hogy kétféleképpen sülhet el, vagy megnyom ez a teher, mint ahogy a srácokat talán egy kicsit jobban megnyomta, vagy teljesen feldob. És én inkább az utóbbit éreztem magamon, valahogy az egyéni előtt egyáltalán nem izgultam, magabiztos voltam. Szeretném megköszönni a pszichológusomnak, Gosztolai Gézának a munkáját, akivel már hét éve dolgozunk együtt, és nagyon tudatosan készültünk az olimpiára is, az olimpiai hangulatra is. Próbáltam nem terhet rakni magamra, viszont töltekezni akár a közönség adta erőből is. Például a csapatversenyen, ahogy a Borellel felálltam 0-0-nál az első asszóra, a francia közönség énekelte a francia himnuszt, és tudtam, hogy mindenki minket néz, de próbáltam úgy felfogni, mintha nekem is szólna az, hogy ott énekelnek, és nyilván nem értettem, hogy miket kiabálnak franciául, úgyhogy akár azt is gondolhattam, minthogyha buzdítanának, nyilván nem így volt, de igyekeztem ilyen szempontból felfogni ezt az egészet.

Koch Máté: Akkor éreztem a hasonlót, amikor a japánoknál Kokival vívtam, és pont ment a francia úszó versenye, és óriási hangzavar volt, és azt se tudtam, hogy most mi van. Akkor éreztem azt, hogy fejben mennyire tudok fókuszálni, mert azt vettem észre, hogy minden elsötétült, és csak a fehér vívót láttam magam előtt. Nagyon megmaradt bennem, hogy mennyire ki tudtam zárni a hangzavart. Tényleg csak az volt, hogy én meg az ellenfél, és az olimpiai bajnokot kettővel le tudtam győzni, ami szerintem nagyon nagy fegyvertény volt abban a periódusában a mérkőzésnek.

Tibi, te addigra már nem voltál a meccsben, amikor Koki elleni, úgymond, visszavágó következhetett volna. Hogyan élted meg a lecserélést?

Andrásfi Tibor: Teljesen jól. Azért nagyon megterhelő volt az egyéni verseny, és az azután következő napok is, főleg mentálisan. Igyekeztem a srácoknak nem mutatni ezt annyira, meg nem rátolni a csapatra, hanem inkább erőt sugározni, és hogy azt lássák, hogy tényleg jó formában vagyok, magabiztos vagyok, és ez adjon erőt nekik is a csapatra.

Ugyanakkor azt jegyezzük meg, hogy mivel a negyeddöntő és az elődöntő is parádésan sikerült mindannyiótoknak, ezért addig nem lett volna indokolt a csere. Mindkét csörte 45-30-as eredménnyel zárult, ez különösen a franciák ellen óriási szó.

Andrásfi Tibor: Bár kívülről nem látszott, és nagyon jól vívtam a kazahok és a franciák ellen is, de azért éreztem, hogy szépen lassan merülök le, és fogy a figyelmem, fogy az erőm, és egyre nehezebben mennek az asszók, nehezebben tudom összeszedni magam, és megbeszéltük a japán meccs előtt, hogy Dávid mindenképpen be fog állni vagy Máté helyére, vagy az én helyemre, de az első kört még levívjuk így, megnézzük, hogy ki hogy viselte a szünetet, milyen állapotban vagyunk, és annak függvényében jön Dávid újult erővel, és ő is elkezdi az olimpiáját.

Pengeéhes volt, az látszott rajta.

Andrásfi Tibor: Igen, és mivel Máté is megnyerte az első asszóját, én pedig annyira nem éreztem magamat magabiztosnak, ezért már ahogy jöttem le a pástról, láttam az edzőkön is, hogy már eldől ez a csere, és akkor én rábólintottam, hogy átadom a stafétát Dávidnak. Biztos voltam benne, hogy nagyon jól meg fogja oldani ezt a feladatot.

Hogyan viselted az utána lévő részét a finálénak?

Andrásfi Tibor: Olyan tíz másodpercig volt rajtam egy megnyugvás, amíg az futott át a fejemen, hogy ez volt az utolsó asszóm a 2024-es olimpián, aztán egyből sikerült felvennem szurkolóként is a meccsnek a fonalát, és onnantól kezdve halálra izgultam magam, főleg az utolsó két meccsen, amikor egyre jobban zárkóztak a japánok. Fogyott a hattusos előnyünk, és a végén kettővel kapta meg Gergő. Akkor már szinte Mátét is megszégyenítő módon ott térdeltem, mászkáltam, imádkoztam, rágtam a törölközőmet, meg mindenfélét csináltam. Nagyon izgultam már a végén, ott már tehetetlen voltam, de nagyon örülök, hogy Gergő beadta azt az egy tust.

Mennyire bíztatok egyébként Siklósi Gergelyben?

Koch Máté: Én abszolút nem izgultam, mert valahogy éreztem azt, ha egy tusra legalább ki tudjuk hozni ezt a mérkőzést a címvédő Japán ellen, akkor meg fogjuk nyerni. Az utolsó meccsen valahogy nem ismertem magamra, mert egész végig üvöltöttem, de a kilencedik asszóra lenyugodtam. Nagyon beszorultunk, az utolsó három meccs az olyan volt, amikor már a lágy gumik elfogynak egy Forma–1-es versenyen, és valahogy be kell érni a célba három keréken. A hirtelen halálban általában mindig annak van egy kicsit nyomása, aki az esélyesebb, és szerintem mutatta a sors, hogy ezt nekünk kell ma nyernünk. Amikor beadta az utolsó tust, akkor kiszakadt belőlem minden, és akkor már visszatértem ahhoz a Mátéhoz, akit megismertek a vívóvilágban, be akartam rohanni, de nyilván nem engedtek be a vonalbírók, és akkor a szurkolók felé üvöltöttem, tényleg hatalmas extázisban voltunk. Szenzációs érzés, hogy kadetkorunk óta át tudjuk élni ezeket a győzelmi élményeket. Felnőtt vb-t még nem nyertünk, az az egyetlen ilyen hiány, ez nagyon ott lebeg a szemünk előtt.

Eltérő a vérmérsékletetek, hogy élitek meg, hogy Máté általában hevesebben reagál a dolgokra?

Andrásfi Tibor: Én tudom a legjobban kezelni, szobatársak is vagyunk, meg kortársak, egész kiskorunk óta együtt versenyzünk. Nagyon összehangolódott ez a csapat, ismerjük a másik minden rezdülését, úgyhogy olyan dolgok, amiket mások furának tartanának, nekem már annyira természetes, hogy fel se tűnik. Mindenkinek megvan a kis szerepe, meg helye, mikor mit kell mondani a másiknak, és ezt nagyon jól tudjuk így a csapaton belül kezelni.

Mennyire volt nehéz a felkészülési időszak akkor, amikor kánikulában kellett edzeni a vidéki edzőtáborokban?

Koch Máté: Úgy kezdődött, hogy Tatán az első nap után bemondták, hogy a klíma az elromlott, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy Nagy Tímea, amikor megnyerte az olimpiát, akkor ő is a kánikulában, a forró teremben készült. A sors látja, hogy mennyit dolgoztunk, de megérte.

Andrásfi Tibor: Azzal azért vitatkoznék, hogy vajon ezen múlt-e, de így utólag lehet, hogy ez is hozzátett. Az Eb-felkészülést nagyon élveztem, ott nagyon jól is ment a vívás, meg is látszott az eredményen, utána a közvetlen olimpiai felkészülésben már egy kicsit elfogytam, nehezen bírtam idegekkel. Biztos a meleg is közrejátszott, de emlékszem, hogy Pécsen ültünk a szobában, és teljesen ki voltam bukva, panaszkodtam Máténak, hogy nem hiszem el, hiába csinálom, nem megy, nehezen tudok odafigyelni, és nem láttam, hogy hogyan fog összeállni ez másfél hét múlva az olimpiára. Mondtam, hogy nagyon bízom benne, hogy sikerül egy kicsit felfrissülnöm, kipihennem magamat. Szerencsére ez sikerült, mert tényleg, ahogy kimentünk Párizsba, szinte új embernek éreztem magam, tényleg kicsattantam az erőtől, dinamikusnak éreztem magam, és fejben is koncentrált voltam, úgyhogy én is azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés.

Mennyit pihentek, hogyan töltődtök majd most, ha már az ünneplés nagy része lemegy?

Andrásfi Tibor: Én hétfőn el fogok utazni egy hónapra a barátnőmmel. Kaptam egy meghívást egy szingapúri klubtól, hogy edzőként menjek ki edzőtábort tartani, és ezzel egybekötjük a nyaralásunkat is. Nagyon tartalmas és izgalmas kaland lesz, egyrészt edzőként én még soha nem foglalkoztam gyerekekkel, de a nyaralást is nagyon várom. Ahogy hazajövök szeptemberben, akkor már hiányozni fog szerintem magamat ismerve a mozgás, és nem kifejezetten a vívásra gondolok, mert azt szerintem októberig nem fogom elkezdeni, de a fizikai edzésre azért fogok időt szakítani. Azt akarom, hogy ki legyek éhezve egy kicsit a vívásra is, a kondizásra, a futásra, ezt az érzést várom, de valószínűleg már szeptemberben el fog jönni.

Az edzősködés volt valamikor az elmúlt években a fejedben?

Andrásfi Tibor: Különösebben nem. A húgom, amikor még aktívabban vívott, nagyon szerette, ha én állok a pást mögött, mert kevés embertől fogadta el az információkat, és valahogy én tudtam egy kicsit motiválni, és értettem a nyelvén. C-tervnek ott volt persze a fejemben, hogy ha már nem vívok, és nem jön össze a közgazdász pálya, amire gondoltam volna, akkor még mindig elmehetek edzőnek, ha az tetszik, aztán ki tudja, hogy most majd mennyire kapok rá az ízére.

Máté, neked hogy telik az augusztus második fele, illetve a szeptember eleje, mi a terv?

Koch Máté: Tibihez hasonlóan én is elmegyek egy edzőtáborba, engem a cipőszponzorom hívott ki Hongkongba. Én a Testnevelési Egyetemen az edzői szakon végzek, ezért már voltam a vívásnak a másik oldalán, adtam már iskolát, tehát nem új nekem a szituáció. Várom, mert szeretek kis gyerekekkel vívásban foglalkozni, és szeretnék megtanítani nekik egy-két dolgot, ha tudom. És aztán nyilván én is szeretnék elmenni nyaralni családdal, barátnővel, mindenkivel. Nekem egy kicsit más lesz az edzéstervem, mert mi a Vasassal megnyertük az országos bajnokságot, és ezért ott a helyem a versenyen, ahol az országos bajnokok csatáznak egymással október elején. Nem leszek ott még százszázalékos formában, de hamarabb fogom egy kicsit elkezdeni a vívómunkát, mint Tibi, de neki nem kell annyi pontot védenie Bernben az első világkupán, mint nekem. Tavaly bronzérmet szereztem a berni világkupán, ami jó volt, de cserébe meg kell védeni, hogy stabilizáljam továbbra is a kiemelt helyemet. Kell egy kicsit pihenni, tényleg el kell vonulni és lecsillapodni, mert most azért vannak olyan éjszakák, amikor nem nagyon tudunk elaludni, és felriadunk éjszaka, mert én legalábbis felriadok, mert eszembe jutnak asszópillanatok.

Milyen emlékezetes momentumok maradtak meg a szendvicsevés mellett?

Andrásfi Tibor: Ez tényleg életem egyik legjobb meg legemlékezetesebb hete lett. Az, amikor beléptünk az olimpiai faluba, nagyon kevésszer éltem át eddig életem folyamán, és igyekeztem szívni magamba azt a rengeteg sok élményt. Sokan panaszkodtak a kajára, meg hogy a szobák nem olyan jók, de én ezekkel egyáltalán nem foglalkoztam, sőt nagyon élveztem, és igazából semmilyen problémám nem volt: jókat ettem, jókat aludtam végig, és örültem, hogy ott vagyunk, örültem, hogy így együtt vagyunk. Tetszett az, hogy egy lakásban laktunk így öten, a csapat és Boczkó Gábor. Igyekeztem minden napot így megélni, és kihasználni a kint töltött időt, valamint elég sok versenyre is eljutottunk, a szabadnapokon igyekeztünk megnézni kézilabdameccset, vízilabdameccset, belepillantottunk az országúti kerékpárba, és atlétikán is voltunk. Ezek élmények voltak.

Mire jutott még energia, mihez volt még kedved, és miről marad emlékezetes ez a párizsi olimpia?

Koch Máté: Az volt nagyon emlékezetes, hogy minden ingyen volt. Volt egy kulcsunk, amivel odamentünk egy automatához, és kivettünk egy kólát vagy egy mentes vizet. Egyedül az étellel voltam kicsit hadilábon, mert nem az én ízléseim szerint főztek, azért egy rántott húst vagy valami magyaros ételt szívesen elfogyasztottam volna. Nagyon emlékezetes volt az olimpián kívül, hogy a Champions Parkban volt a bemutatásunk, szűk négy órán vett igénybe, hogy végre kivonulhassunk a francia és nagyon sok magyar szurkoló előtt, olyan érzésünk volt, mintha egy koncerten lettünk volna.

Rocksztárokként?

Koch Máté: Akár azt is mondhatnám. Azért ez nem mindennapi dolog a vívó kedvéért dobálják be a sált, zászlókat, illetve a szelfiket kellett csinálnunk. Szerencsére Tibi talált egy bódét a parton az olimpiai faluban, ahol hamburgereket is osztogattak, meg ingyen fagyi volt, az is nagyon király volt. Ezek nekem olyan dolgok, amelyek emlékezetessé teszik. Az, hogy Nadal, Alcaraz, a Dream Team is ott van bent a faluban, és ott sétálnak előttünk, olyan dolog, ami szenzációs. Kár, hogy vége van, négy évet megint várunk rá.

Los Angelesben, hogyha minden jól megy, akár ugyanilyen összetételben megvédhetitek a címeteket. A mostani sikerben a szakmai stábban hány embernek volt szerepe? Kinek volt a legnagyobb szerepe? Mindenkinek más az egyéni edzője, Siklósi Gergelynek Dancsházi Nagy Tamás, aki a szövetségi vezetőedző is férfi párbajtőrben, Neked, Tibi az édesapád, Nagy Dávidnak az a Halla Péter, aki korábban Máténak is volt a mestere, és Máté már két szezon óta Boczkó Gáborral dolgozol, aki szövetségi kapitány is lett.

Andrásfi Tibor: Én még kiemelném Kürtösi Zsoltot, aki Gergőnek és nekem személyesen is a fizikai edzőnk, de a válogatottal is foglalkozott az utóbbi fél évben, és ő is rengeteget tett hozzá a sikerhez, valamint Szász Imolát, aki gyógytornászként és masszőrként is utazott velünk a versenyre és Csorba Rolandot, aki szintén masszőrként dolgozott velünk. Emellett hármunkkal, Dáviddal, Mátéval és velem a mentáltréningközpont is foglalkozik, és ezeknek szerintem mind nagyon nagy szerepe volt, hogy ilyen eredményesek tudtunk lenni.

Ki lehet osztani százalékokban, hogy kinek mekkora szerepe volt a stábból ebben a sikerben?

Koch Máté: Boczkó Gábor a mesterem, ő van a piramis csúcsán, ő köré épül az a stáb, amellyel dolgozok, és ő van ott velem a páston. Nagyon sokat köszönhetek neki, 2022 óta velem foglalkozik, azóta elég sok jó dolog történt, olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatom már magamat az ő kezei alatt, tényleg elképesztő, valamit nagyon tud.

És nem mindig finom…

Koch Máté: Nem arról híres, de nekem pont ő kell, aki megmondja nekem a tutit, és szigorú. Emellett nagyon sokan foglalkoznak velem, három masszőrt tudnék mondani, Magyar Timit, Csorba Rolandot és Márkus Lillát. A pszichés állapotomban nagyon nagy szerepe van Harsányi Gergelynek, a sportpszichológusomnak és Tartóczki Zoltánnak a mentális felkészítésben, nem csak velem, hanem Tibivel és Dáviddal is foglalkozik, és minden nap a lehető legmagasabb szintet képviseli. A fegyvermesterünkről is ejtsünk néhány szót, mert a párbajtőr az a fegyvernem, ahol foglalkozni kell a pengének a hegyével, ha ráfújnak, úgyhogy Csabai Imrének is nagy köszönet innen.

Ez azt jelenti, hogy nagyjából egy tucat fős stáb áll mögöttetek?

Andrásfi Tibor: Nehéz is így mindenkit hirtelen felsorolni. Tervezem majd, ha lemegy az olimpia, kicsit összeszedni a gondolataimat, és egy megköszönő posztban majd mindenkit egyesével kiemelni. Az a rengeteg edzőpartner, aki egész nyáron edzett és dolgozott velünk ugyanúgy a 40 fokban, pedig ők aztán most nem készültek semmire. Nekik is köszönettel tartozunk.

Az évek során voltak-e olyan konfliktusok, amelyekre most így vissza tudtok gondolni, és esetleg talán megmosolyogjátok, de érdemes megemlíteni?

Koch Máté: Az az igazság, hogy nem annyira. Én mondanék, mert velem azért elég sok konfliktus van, de Tibivel például nincsen konfliktusom, pedig engem elviselni azért nem könnyű, és ő szobatársként már elvisel nyolc éve. Jót tesz ennek a csapatnak, hogy egy csapatot is alkotunk, meg egymás ellenfelei vagyunk, és egymást húzzuk. Nekem az volt fontos, hogy én is világbajnok legyek egyéniben, mint a Gergő, Tibinek is szerintem nagyon fontos, hogy ő is szerezzen kontinensviadalokon érmet, most be is vágta a bronzérmet az Eb-n, engem legyőzve. Sose győzött le még világkupán, meg Eb-vb-ken, és most meg berúgta az ajtót, és egy tussal tényleg jobb volt, és egész nap tökéletesen vívott. Dávidnak meg az a célja, hogy Los Angelesben indulhasson egyéniben. Mindjárt más a megközelítése egy csapatnak is, ha azt látja mondjuk Kano Koki, hogy ott két világbajnok, Európa-bajnok érmes, és egy nagyon erős Nagy Dávid, akinek tényleg számos világkupán már értékes helyezése van. Biztos nem lehet egyszerű velünk. A mi csapatunk a legösszeszokottabb, 2016 óta alkotunk egy csapatot különböző korosztályokban, és mindenkinek megvan a helye a csapatban.

Siklósi Gergely számít kicsit idősebbnek, tapasztaltabbnak, neki Tokióból már van egy egyéni ezüstérme. Ő hogyan illeszkedett ebbe a nagyjából egy korosztályú csapatba?

Andrásfi Tibor: Abszolút jól. Annyival azért kiegészíteném Mátét, bár jól hangzott az, hogy semmilyen konfliktus nem volt, de azért, amikor egész évben össze van zárva négy ember, akkor elkerülhetetlen, hogy legyenek súrlódások, feszültségek, mint ahogy a szüleivel vagy a barátnőjével is veszekszik néha az ember, de az szerintem a csapat erejét mutatja, hogy ezeket hogyan tudtuk kezelni. Az jellemző volt ránk, hogy hiába vagyunk különböző személyiségek, és mindenkinek vannak egyéni céljai is, de amikor oda kell állni, akkor úgy tudunk küzdeni egymásért, mint szerintem semelyik másik csapat.

Párbajtőrben be lehet adni egy tust nagyon rövid idő alatt, de lehet, hogy akár egy perc is eltelik. Melyik volt az a legrövidebb tus, amelyre így a pályafutásotokban emlékeztek? Egy másodperc alatt?

Koch Máté: Én amúgy híve vagyok ezeknek a kész-rajt-flessre, valahogy elkapom a flow-t, és akkor abból szoktam sokat találni, de azért a csapatban nagyon jellemző a fegyelmezett vívás, és nagyon sokat gyakoroljuk az egypercezést, mert egy tusért dolgozunk rendesen, nem nagyon jellemző a csapatunkra ez a rohangálás, talán fiatalabb korunkban még ez előfordult, de most már az egyénieskedést helyén kell kezelni, és a csapat érdeke a fontos.

Andrásfi Tibor: A leggyorsabb tus egy-két másodpercen belül volt már, kaptam is meg adtam is. Ez olyan, ha bejön, akkor mennybe mész, de ha meg nem jön be, és ezt egy csapaton megcsinálja valaki, akkor azért kapni fog a vezetőedzőtől is, meg a csapattársaktól is. Abban van azért bőven rizikó.

Koch Máté: Általában nem az nyer, akinél a kedvezmény van, és ad egy kis tudat alatt megnyugvást, hogy nálam a kedvezmény, neki ki kell jönni, és hajlamos ilyenkor az ember egy kicsit belealudni a meccsbe. Én például jobban szeretem azt, ha én vagyok, akinek menni kell.

Mire számítotok ősszel, amikor visszatértek az egyesületetekbe, Máté a Vasashoz, Tibi a BVSC-hez, mennyi érdeklődő gyerek lesz?

Andrásfi Tibor: Már kaptam információkat, amikor kint voltunk, és még csak az egyéni után, ahol nem nyertem érmet, hogy a BVSC-t elég sok szülő megkereste, hogy a kisgyereküket hoznák vívni,. Nagyon jólesett, hogy akár példaképként tekintettek rám a kisgyerekek, vagy akár a szüleiknek is példaértékű lehetett az, amit akár a páston vagy a nyilatkozatokban át tudtam adni. Ez nagyon szívmelengető volt. Én bízom benne, hogy nagyon sokan elkezdenek vívni, látták ezen az olimpián, hogy mennyire izgalmas ez a sport, és hogy mennyire elegáns is, és hogy kell hozzá ész is, de fizikum is, és tényleg egy nagyon komplex dolog. Attól nem félek, hogy ne jönnének most a gyerekek, mert elég sok figyelmet kaptunk, biztos vagyok benne, hogy meg lesznek töltve a vívótermek.

A Vasasnál ez hagyomány, gondolom, hogy most sem lesz másként.

Koch Máté: Amikor Szilágyi Áron megnyerte Londonban, Rióban, akkor mindig özönlöttek a gyerekek, főleg a kard szakágra. Most nagyon örülünk, hogy párbajtőr is nyert olimpiai aranyat, a Vasas nagyot ment, Rabb Krisztián és Szilágyi Áron is ezüstérmemmel tért haza, ami azért nem kis dolog. Szerintem lehet, hogy bővíteni kell majd a termünket.

Mennyire vannak meg a célok a következő négy évre Los Angelesig?

Andrásfi Tibor: Érdekes, azon gondolkoztam az utóbbi napokban, hogy még most nem ülepedett le annyira ez az olimpiai arany, mert még nem érzem azt a hű, de nagy elégedettséget, amire azt hittem, hogy érezni fogom, ha tényleg a legrangosabb versenyt megnyerjük, amit meg lehet nyerni sportolóként, hanem én azt érzem, hogy nagyon boldog vagyok, de ugyanúgy megvannak a jövő évre is és a következő ciklusra is a céljaim. A berni világkupára már szeretnék én is visszatérni. Most a top 10-ben vagyok a világranglistán, páran abbahagyják előlem, úgyhogy elég előkelő helyről fogom elkezdeni a szezont. Szeretném ezt a pozíciómat erősíteni, és aztán a jövő évi Európa- és világbajnokságon minél több érmet bezsebelni. Lehetőleg négyet.

Máté, tavaly ilyenkor voltál egyéniben a csúcson, és az elmúlt szezonban is jó néhányszor vezetted a világranglistát. Most jelenleg egy nagyon picit hátrébb csúsztál, cél újra az első hely?

Koch Máté: Az volt a célom, hogy bent maradjak a top 5-ben, a top 10 környékén legyek, és ez sikerült. Megyünk tovább, várjuk a berni világkupát. Nem tudom, milyen felállásban fogunk felállni, de ha esetleg bekerül más, akkor megmutatjuk neki, hogy kik is vagyunk, és tanulja meg azt a tüzet, azt, hogy Magyarországért küzdünk, és meghalunk ezért a csapatért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.11.25. hétfő, 18:00
Nagy Márton
nemzetgazdasági miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×