Augusztus 5-én ülésezett először az új növekedési és versenyképességi kabinet az ön vezetésével. Mi ennek a szervezetnek a dolga, amikor a kormánynak egészében, meg a minisztériumainak külön-külön is feladata a növekedés meg a versenyképesség?

Van három kabinet, a gazdasági kabinet, a stratégiai és családügyi kabinet, illetve most a növekedési és versenyképességi kabinet, ami a kormány munkáját egyszerűsíti. A miniszterek munkáját fogja össze és döntéseket készít elő, de ha egyhangú döntést tud hozni, akkor lényegében a kormány szintjére már nem kell fölmennie ezeknek a döntéseknek. Tehát ez részben döntéshozó, részben döntéselőkészítő fórum. Nagyon sok növekedési és versenyképességi ügyben segít abban, hogy a gazdaságunk a jelenlegi helyzetből a lehető leggyorsabban kerüljön ki. Ahogyan a Covid-válság idején a magyar gazdaság elsők között tudott kilábalni, illetve visszatérni a válság előtti szinthez, úgy most is az a cél, hogy az energiaválságból, az energia-vészhelyzetből a lehető leggyorsabban ki tudjunk kerülni. Ehhez növekedés kell, a növekedésünket a lehető legmagasabbra kell tolni. Ez a jelenlegi helyzetben úgy is értelmezhető, hogy a növekedésünk lassulni fog, de lehetőleg a legkisebb mértékben lassuljon, ha pedig vége a háborúnak, vége az energiaválságnak, akkor a lehető leggyorsabban tudjon repülőrajtot venni és kirobbanó formában visszatérni a korábbi, négy-öt százalékos éves átlagos ütemhez.

Az első ülésen az egyhangú döntések voltak többségben, vagy van még valami, ami kormánydöntésre vár?

Itt mindig kompromisszumos döntések vannak, minden miniszternek a beleegyezése kell. Ha vannak vitás kérdések, akkor mindig küldjük tovább kormányra az anyagokat.

A hírek szerint több nagybefektető magyarországi beruházásának támogatásáról döntöttek. Milyen nagybefektetőkről van szó?

A névsort nem szeretném felsorolni. Bár az állami beruházások visszavágásra kerülnek, egy csomó beruházás leállításra kerül, illetve elhalasztásra 2024-2025-re, viszont a magánberuházások esetén ilyen nem történik. A beruházási rátánkat jó lenne az elmúlt két év átlagának megfelelő 27 százalék közelében tartani. Ehhez magánberuházások kellenek. Minden olyan beruházás, ami nem valósulna meg, csak állami segítséggel, azt kell támogatni, és ezt keressük minden beruházás mögött, illetve azt, hogy az iparstratégiába beillik-e. Ilyen döntések születnek, de a vége minden esetben az, hogy a beruházás által vezérelt növekedés megmaradjon, hiszen ettől lehetünk a válságban is lokális kivételek, ezért lehetünk válságellenállók.

A támogatás tipikusan pénzt jelent az állam részéről vagy a gazdasági környezet megfelelő hajlítását?

Ez alapvetően pénzt jelent az állam részéről. Ha így nézzük, 90 egységhez mi hozzáteszünk 10 egységet, de ha mi nem tennénk hozzá, nem valósulna meg a beruházás. Az addicionalitás a fontos ebben az esetben, hogy a beruházókat úgy támogatjuk, hogy alapvetően ez megérje nekik. Itt, ha nincs addicionalitás, már elnézést, az kidobott pénz.

Más ez az addicionalitási elvárás ebben az időben, mint békeidőben szokott lenni, vagy ugyanazt kell hozniuk ahhoz, hogy kormánytámogatást kapjanak?

Az elvünk az, hogy a beruházás és a munkahelyteremtés valósuljon meg minden esetben. Ebből nem nagyon adunk le. Munkaalapú gazdaságot építünk, ebben a munkahelyek teremtése nagyon fontos. Alapvetően továbbra is ugyanazok a célok, de egy beruházás ma sokkal nehezebb, többe kerül egy épületet megépíteni. Az építőipari alapanyagnak az ára elszaladt, az energia ára elszaladt, alapvetően egy beruházás, lehet, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben, hiszen a finanszírozás költsége is emelkedett, hosszabb ideig térül meg, mint korábban. Ezért például a beruházók sokkal jobban meggondolják, hogy elkezdjenek egy ilyen beruházást, mint korábban, most sokkal jobban rászorulnak arra, hogy az állam hozzátegyen és az addicionalitás megvalósuljon. Most kisebb a beruházási kedv, a matek sokkal nehezebben jön ki.

Az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó áfarendszert áttekintették. Ebben még nincsen döntés?

Ebben is született már döntés, Varga pénzügyminiszter úr bejelentette, hogy az 5 százalékos áfához illeszkedik, hogy meddig lehet benyújtani építési engedélyeket és meddig kell megvalósulniuk az építéseknek, hiszen azzal együtt, hogy az 5 százalékos áfát kitoltuk, ki kellett tolni a határidőket is.

Megtárgyalták az energia-áremelkedés társadalmi és gazdasági hatásait is. Jutottak valamire azonkívül, hogy mindenkinek rossz?

Az energiaárak minden nap erősen változnak, de azt kell, hogy mondjam, hogy ma az energiapolitika egyenlő a gazdaságpolitikával, és a gazdaságpolitika és energiapolitika az energiaárakon keresztül határozódik meg. Ha így nézzük, kulcseleme egy gazdaságnak, akár az infláció, akár a növekedés. Legyen megfelelő energia, legyen megfelelő árú energia, és adott esetben ez az energia a növekedést segítse. Az energiaárak az égben vannak, az áram ára lényegében 600 euró/megawatt körül jár. A gáz ára az elmúlt három napban 30 százalékot esett, de még most is 230 euró/megawattnál jár. Van valamifajta korrekció, főleg a gáz árában, de azért még mindig nagyon magasan vannak az árak, és ezek nemcsak inflációt okoznak, hanem növelik a termelési költségeket is és egyre nehezebb működési környezetet adnak a vállalkozásoknak. Alapvetően kettős célrendszer valósul meg a magyar gazdaságpolitikában. A családok védelme, ami a rezsivédelmen keresztül valósul meg, hiszen a rezsivédelem továbbra is nagyon erős, annak ellenére is, hogy már csak az átlagfogyasztásig jár a rezsicsökkentett ár. Az IMF publikált egy hónappal ezelőtt egy riportot, ahol még mindig Magyarország volt, ahol a legjobban védik a családokat az energiaárak ellen. Emellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kis- és középvállalatokra, ahol az energiaintenzitás nagy: az energiaköltségek az árbevétel arányában magasabbak, mint a nemzetgazdasági átlag.

Az energiában akkor ezek szerint két kérdés is van, az egyik, hogy legyen, a másik meg hogy annak milyen legyen az ára. Honnan lesz energia?

Ezen dolgozik a külügyminiszter, Szijjártó Péter, aki be is jelentett egy nagyon örömteli hírt: megvalósulni látszik az a 732 millió köbméter, amit szeretnénk pluszban beszerezni az oroszoktól a Gazpromon keresztül. A napi mérték, ami idáig 2,6 millió köbméter volt, az 5,8 millió köbméterre emelkedhet szeptember és október hónapban, így megvalósulhat a 732 millió köbméter beszerzése.

Akkor ön mit csinált Moszkvában? Ön is volt Moszkvában?

Én is voltam Moszkvában, le is hozták az újságok. Alapvetően egy gázszerződésnél fontos az, hogy legyen gáz, legyen megfelelő gáz és adott esetben legyen megfelelő árú gáz. Ezekről tárgyaltam én is, és remélem, hogy pozitív lesz a kimenetel. Most várni kell még pár hetet, hogy lássuk, hogy el tudtunk-e érni valamit.

Mással kell tárgyalnia Szijjártó Péternek, mint önnek? Az ember azt képzelné, hogy mindenkinek a Gazprommal kell tárgyalnia vagy a politikával. Hogy van ez?

Mondjuk úgy, hogy a politikával kell tárgyalni. A Gazprommal rendes munkarendben az MVM tárgyal, a politikában pedig a politikusok, vagy a kormány a kormánnyal tárgyal.

Önnek kivel kell ilyenkor tárgyalni?

Nem szeretnék több dolgot erről elárulni, azért sem, mert még nem akarom megelőlegezni ezeknek a tárgyalásoknak a kimenetelét, egy kis türelmet kérünk arra, hogy pozitív eseményről lehessen beszámolni.

Ilyenkor egyszerre kell tárgyalni a fizikai mennyiségről meg annak az áráról, vagy ennél bonyolultabb a dolog?

Mondjuk úgy, hogy tárgyalni kell a szerződésről.

Az egyébként már létező szerződésről?

Így van.

Azt meg kell próbálni életben tartani?

Mondjuk úgy, hogy a szerződés egy jó szerződés, de adott esetben, ha változnak a körülmények, akkor ahhoz lehet igazítani új feltételeket, ennyi a lényeg.

A rezsivédelem, az üzemanyag- és az élelmiszer-ársapka meddig tartható fent?

Az ársapkákat azért léptették életbe, mert volt egy nagyon erős ársokk, ami érte a gazdaságot, főként az év elején, illetve a háborúban ez egyre nagyobb lett. Az ársapkák megfelelő eszközök, jó eszközök. Ha ezek az ársokkok tartósak, akkor viszont nem jó eszközök. Az ársapkák betöltötték azon szerepüket, hogy az átmenetiséget, azt, hogy egyszerre ne essen mindenkire rá ez a hatalmas ársokk, megakadályoztuk. Ugyanakkor ezeknek a fenntarthatósága egyre nehezebbé válik, ahogy haladunk előre, az ársokkok tartósnak bizonyulnak, egyre drágábbá válnak, adott esetben azoknak, akik ezt megfizetik. A rezsicsökkentést az állam fizeti, az élelmiszert az élelmiszer-kereskedők, kiskereskedők fizetik, a benzint, illetve a gázolajat a Mol fizeti, a kamatsapkát vagy kamatstopot pedig a bankok fizetik. Minden esetben mérlegelni kell azt, hogy fenn tudjuk-e tartani. Sajnos az infláció még nem tetőzött, főleg az energiaárak tovább emelkedtek az elmúlt időszakban, még nem látjuk a tetejét. Az infláció és a fenntarthatóság oldaláról kell mérlegelni. A rezsicsökkentésnél már léptünk. Szűkítettük, de továbbra is nagyon erős támogatással állunk rendelkezésre és védjük a családokat. Október 1-ijég tart az élelmiszer-ársapka és a benziné is, illetve január 1-jéig a kamatstop, az infláció, illetve a fenntarthatóság függvényében fogunk dönteni erről.

Azt látják, hogy az ársapkák kivezetése, miután a bevezetése gyors volt, ugyanolyan hatással lesz-e, mint ha annak idején nem vezették volna be és egyszerre ömlött volna rá mindenkire az emelkedő ár?

Már most is lehet látni, hogy ilyet nem teszünk. Az üzemanyag-ársapka esetén nem az történt, amikor hozzányúltunk, hogy egyszer csak kivezettük. A körét szűkítettük, például először a hét és fél tonnánál nagyobb tengelytávú teherautók esetén eltöröltük, piaci áron kellett tankolniuk, a külföldieknek piaci áron kellett tankolniuk, és a legújabb lépésként csak azoknak adjuk a támogatott árat, 480 forintot, akik természetes személyek, s üzembentartóként a forgalmiban fel vannak tüntetve. A vállalkozók már piaci áron tankolnak.

Az lesz a menetrendje, hogy előbb-utóbb mindenkinek piaci árat kell fizetnie?

Előbb-utóbb az ársapkáknak meg kell szűnniük, ki kell vezetni azokat. Ez nem egy piacbarát, hanem piacidegen lépés, és ki kell vezetni az ársapkákat. Az a kérdés, hogy ezt milyen gyorsan lehet és hogyan tudjuk visszavezetni a piacra lényegében az ügyfeleket, hogy piaci áron találkozzanak az árukkal. Akár üzemanyag, akár élelmiszer esetén.

Mitől függ az, hogy ezt mikor lehet visszavezetni? A fogyasztók hozzáállásától? A fogyasztók egy része azt mondja, hogy legyen már végre piaci ár, mert akkor legalább mindenhol lesz mindenféle üzemanyag, amit én akarok vásárolni.

Én nem vagyok ebben olyan biztos, hogy ezt mondják.

Sokan ezt mondják.

Alapvetően azt lehet látni, hogy már szűkösséget okoz, főleg a gázolaj esetén. Már az OMV esetén is használnunk kell a stratégiai készleteket, hogy segítsük azt, hogy az üzemanyag-ellátás rendben legyen. Ebben az esetben természetesen megint ott van az a két kérdés, hogyan tudjuk egyensúlyba hozni azt, hogy ne ömöljön rá az ársapka az emberekre, de a megfelelő import és a benzinellátás megvalósuljon.

Ebben szerepet játszik az, ha a finomítói kapacitások helyreállnak?

Ez szerepet játszik, de azért látszik az, hogy a megugró kereslet, illetve az egész európai gázolajhiány miatt ez a probléma valószínűleg tartósabbnak bizonyul annál, mint korábban gondoltuk.

Magyarország energiaimportőr, a magas energiaár jövedelmet szív ki a magyar gazdaságból, mert többet kell fizetni az energiáért. Van valamilyen összesített száma annak, hogy mennyi jövedelem ment ki pusztán a magas energiaár miatt?

Ezt nagyon nehéz becsülni. 2021-ben GDP-arányosan a nettó energiaimportunk 4 százalék volt, ez az arány simán fel tud kúszni 8-10 százalékra is, és ebben nincs benne az alkalmazkodás. Viszont már látszik az, hogy van fogyasztáscsökkenés, az valamelyest segíthet. Itt milliárd eurókról van szó, amik kimennek az országból a nagyobb energiaszámlák miatt, ezért is mondjuk azt, hogy egyrészről energia-vészhelyzet van, másrészről pedig néznünk kell az energiaárakat, az energiabiztonságunkat, de azt is nézni kell, hogy ez milyen áron történik, ezt egyensúlyba kell hozni.

Az energiaár képzése jelentős részben tőzsdéken történik. Valamilyen fogása akár az uniónak, akár egy nemzeti kormánynak van, hogy ott hogyan képződik az ár?

Az unió nagyjából a hét elején eszmélt és néhány olyan ötletet bedobált, ami ezeket az energiaárakat megpróbálja kordában tartani. Nagyjából három-négy ötlet volt, az egyik az ársapka, amit mi is ismerünk, de ez egy az Európai Unióra vetített ársapka, akár az áram esetén, akár a gáz esetén, extraprofitadó, illetve az áram árának elválasztása a gáztól. Nagyon érdekes a reakció, mert az áram árában nem nagyon történt korrekció, a gáz árában meg 30 százalék csökkenés volt. Ezek tőzsdén meghatározott árak, gáz esetén a holland gáztőzsde a referencia, az áram esetén pedig a referenciaárat Németország és Franciaország szokta jelenteni, de valójában az áram ára nagyon eltérő. Áramárra kontinentális sapkát rakni úgy, hogy országonként különböző az áramár, kicsit meggondolatlannak tűnik. A gáztól elválasztani az áram árát már egy jobb ötlet. Ez arról szól, hogy az áramot 30 százalékban állítjuk elő gázerőművekben, viszont 70 százalékban máshol, például atomenergia, víz,- szél-, napenergia, és ezeknek az önköltségei sokkal alacsonyabbak. Ha az önköltségre rátennénk egy marzsot, hogy mennyi az, amit tisztességesen kereshetnek az energiatermelők és nem az árat korlátoznánk, hanem a marzsot, az sokkal hatékonyabb fellépés lenne, ez jó ötletnek tűnik. A gáz árának korlátozása megint olyan ötlet, ami be lett dobva, de azért nem lett szerintem még jól megvizsgálva. Lehet, hogy Norvégia azt fogja mondani, hogy oké, bevállalok egy bukót, de Oroszország azt mondja, hogy nem szállítok. Ebben az esetben ez egy indirekt gázembargó Oroszországgal szemben, főleg úgy, ha azt az árat alacsonyabban határozzuk meg, mint a piaci ár. Tehát kikényszeríti az orosz gáz leállását, nem úgy, hogy nem lehet behozni, hanem árszabályozáson keresztül lényegében indirekt módon eltűnik. Én azt gondolom, hogy itt is nagyon óvatosan kell eljárni.

Amikor legutóbb itt volt, azt mondta, hogy nem kell nagyon csodálkozni, ha a következő menetben a gáz kerül terítékre, mint embargós termék.

De az egy vörös posztó. Már az olajembargó is az volt, de találtunk egy kompromisszumot. A gázembargó nem egy atombomba, hanem egy hidrogénbomba. A gázembargót vagy minden olyan dolgot, ami ugyanehhez vezet, meg kell akadályozni, mert az országnak a gazdasági működését lényegében ellehetetleníti. Ez ellen föl kell lépni, ezért lenne jó látni, hogy az ársapkát a gáz esetén milyen mechanizmussal szeretnék működtetni. Ha ennek az a vége, hogy Oroszország úgy reagál rá, hogy köszönjük szépen, akkor elzárjuk, akkor ez egy indirekt gázembargóval ér föl, ami elfogadhatatlan.

A bizottság elnöke, Ursula von der Leyen beszélt erről. Ezek kész bizottsági tervezetek, döntéselőkészítő anyagok, vitaanyagok vagy micsodák?

Látva az unió működését, ezek bedobált ötletek. Nagy része mögött nincs is hatástanulmány, sőt, én még nem is nagyon láttam hatástanulmányt, amely megvizsgálta volna, hogy minek mi a következménye, és az uniós szankciós politika éppen ezért zsákutca. Ha lett volna hatástanulmány, tudtuk volna, hogy ennek az a következménye, hogy elszabadulnak az energiaárak. Ha lett volna hatástanulmány, valószínűleg nem lépik meg. Most is attól félek, hogy valamit gyorsan várnak az uniótól, hogy megmutassa, cselekvőképes, amit már nagyon nehezen tud megmutatni. Megint hatástanulmány nélkül lép és megint valami olyan dolog történik, ami elfogadhatatlan a végén. Ezért gondolom azt, hogy sokkal nagyobb óvatossággal kell eljárni most, mert van egy kényszerítő az unió esetén, másik oldalon meg nincsenek olyan számítások, amelyek megmutatnák, hogy ezzel jobban járunk-e.

Ha az unió bevezeti ezeket a most ötletként bedobott intézkedéseket, a nemzetállamok megkerülhetik? Kimehetnek Moszkvába még egyszer tárgyalni?

Ez egy érdekes kérdés, szeptember 9-én lesz az energetikai minisztereknek a tanácskozása, addigra kell kialakítani a magyar álláspontot. Reményeim szerint addig lesz majd valamifajta papír az ötletekről, illetve hatástanulmány mögötte. Eddig ezt nem kapták meg a tagállamok.

Ha megkapják, akkor lesz miről dönteni?

Akkor lesz miről dönteni, ha nemcsak az ötletek lesznek felsorolva, hanem számítások is lesznek.

Azt mondta a miniszterelnök még július végén, ha az unió ezt a válságkezelést viszi tovább, akkor októberre háborús gazdaság alakulhat ki. Miből ismerszik meg a háborús gazdaság? Jegyre vesszük a krumplit?

Háborús gazdasággal legutóbb a II. világháború alatt találkoztunk. Én úgy tudnám definiálni, hogy mi a háborús gazdaság, hogy korlátozunk valamifajta fogyasztást. Magyarországon ez nincsen, az Európai Unió nagyon sok tagállamában viszont már van. Az energiaválság vagy az energiaháború, ha így mondhatom, háborús gazdaságot szült már nagyon sok országban, és megjelentek az első jelek, ilyen például a fogyasztáskorlátozás a lakosság esetén, bizonyos boltok vagy iparágak esetén. Németországban találkozunk ezzel, Franciaországban, Spanyolországban találkozunk ezzel, amikor az állam központilag, kötelezően beleszól bizonyos egyének vagy vállalkozások működésébe. Nagyon eklatáns példa Németország, ahol azt mondták, hogy a szénszállító tehervonatoknak elsőbbségük van a személyszállító vonatok előtt. Ez mit jelent? Bizonyos alapanyag szállítása fontosabb, mint az egyén szabadsága, az egyén kényelme. A háborút nem úgy kell definiálni, hogy ez egy fizikai harc, maga az energiaháború is háborús helyzet. És még egyszer, a reakció olyan kötelező korlátozás, ami belemegy a piaci folyamatokba.

De az a probléma, hogy az állam korlátoz? Nem teljesen mindegy, hogy egy pizzéria azért zár-e be, mert az állam csak meghatározott mennyiségű áramot fog neki adni, vagy azért, mert nem tudja kifizetni?

Alapvetően a kettő között hatalmas különbség van. Ha valaki szabadon vásárolhat áramot vagy gázt, de, mondjuk, az ára miatt ő alkalmazkodik, az a saját döntése, hogy továbbra is fenn tudja ezt tartani, az inflációba át tudja-e rakni az energiaköltségeket, versenyképességet tud-e javítani, ez az ő döntése, és ebben az esetben a piaci folyamat fogja meghatározni. Egy központi utasítás, miszerint mindenkinek be kell zárnia és adott esetben le kell kapcsolnia például a lámpát este a kirakatokban, vagy a termosztátokat le kell csavarni, ez egy központi utasítás, ha tetszik, ha nem, meg kell csinálni. Nem hagyja az egyénre az alkalmazkodás szabadságát, ezért nevezzük ezt már háborús gazdaságnak.

Eljuthatunk mi ide?

Remélhetőleg nem. Ugyanakkor azt kell látni, hogy az energiaválságot a szankciós politika okozta, és alapvetően nem látok olyan kiutat egyelőre, ami megfelelő választ adna erre. Az energiaárak elszabadulása nagyon nehéz dolog, és ha Brüsszel nem tudja megoldani, amit okozott, mert ő okozta, akkor az egész kontinens belesodródhat a háborús gazdaságba. Alapvetően ebből jó lenne kimaradni, ezen dolgozni kell, hogy kimaradjunk ebből.

Az a megoldás, hogy felhagyni a szankciós politikával? Mindent vissza a háború előtti időszakra?

A legjobb a béke lenne, de ez sem tőlünk függ. Jó lenne a szankciós politikával is fölhagyni, vagy legalább olyan szankciókat hozni, ami megfelelő hatástanulmányok alapján működik és nem pedig nézünk egy bevezetett intézkedés után, hogy jé, ez történt, nem is ezt gondoltuk volna. Ha ezt tudtuk volna, nem csináltuk volna. Körülbelül ez történik az energiaárak esetén.

Van olyan szankció az Oroszországnak energetikai szempontból kiszolgáltatott kontinensen, ami jó megoldás lehet?

Amikor szankciókat vezettünk be, akkor elkezdtünk arra fókuszálni, hogy az importban a volumenek ne érkezzenek meg. Az orosz olaj kapcsán a tengeri szállítások le lesznek zárva december elején. Ne érkezzen ide, de az árával nem foglalkoztunk. Ha valakinek valami fájdalmat akarunk okozni, például egy államnak vagy egy cégnek, akkor árbevételen gondolkodunk. Azzal, hogy a volument csökkentem, miközben az ár meg többszörösére emelkedik, jót teszek egy országnak. Most ez történik Oroszországban, hiszen ha megnézzük az energiabevételeit, ezek most már többszörösei az elmúlt évekének, Oroszország egyre nagyobb bevételekhez jut. Ez nem jó, ilyen tekintetben ez a szankciós politika vissza is üt, merthogy Oroszországnak nem fáj, nekünk, az Európai Uniónak vagy Magyarországnak meg fáj. Nekünk azzal van bajunk, hogy ezek átgondolatlan lépések voltak. Az olaj esetén még a szankció be sem indult. December elején zárjuk el a tengeri szállítású olajat, tehát onnantól kezdve nem lehet orosz olajat importálni az Európai Unióba tengeren keresztül. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy december elejétől kezdve mi fog történni az olaj árával, mi fog történni azzal, hogy megfelelő olajat tudunk behozni.

Az megoldás volna, ha kiépültek volna a helyettesítő kapacitások? Ez volna az elméleti megoldás?

Egyrészt senki nem számított a háborúra, a reakcióknak is emiatt gyorsnak kellett lennie. Ebből a szempontból a megoldásokat kétfelé lehet rakni. Az egyik, persze, lehet importot helyettesíteni, behozni máshonnan gázt vagy olajat, adott esetben lehet a gazdaságot átalakítani kevésbé energiaintenzívvé, hogy csökkenjen a fogyasztás, ezáltal a versenyképesség javuljon, de ezek hosszú alkalmazkodási időt igényelnek. Egy LNG-terminált nem tudok holnapra felépíteni, ez több év. Kell hozzá hajó is, ami el tudja szállítani a cseppfolyós gázt. Ez nem így működik, ez egy hosszú távú folyamat. Itt rövid távú megoldásokat kell adni. Rövid távú megoldás az áram árának elválasztása a gázártól, az egy jó megoldás. A kontinentális ársapkák nem jó megoldások. Nemzeti szinten lehet célzott ársapkákat bevezetni, mint például Magyarország tette, az lehet sikeres, de kontinentális ársapkát nem, főleg olyan termék esetén, mint a gáz, amit 80 százalékban importál az unió. A legfontosabb, és ez szerintem teljesen figyelmen kívül van hagyva, hogy jelen pillanatban az árak az energiatőzsdén határozódnak meg. Az energiatőzsdéknek a konszolidációja nem valósult meg. Minden országnak van saját energiatőzsdéje, nincs nagy energiatőzsde, ha nézzük az áramot. A gáz esetén a holland az irányadó, de nagyon sok energiatőzsde van. A felügyeletet a különböző országokban különböző intézmények látják el. A legrosszabb, hogy ezek nem szabályozott keretek, jelen pillanatban a spekulánsok játszanak, nagy erőkkel rángatják az árakat. Nincs likviditás a piacon, hiszen a kínálat lecsökkent. A kereslet meg emelkedik. A spekulánsok röhögve rakják arrébb egyik napról a másikra húsz-harminc százalékkal az árat. Ezt nem szabad engedni. Addig, mint a Lehman Brothers esetén megtanultuk, a pénzügyi piacot, beleértve a bankrendszert is szabályozzuk, az energiapiaccal mi van? Ez egy teljesen szabályozatlan piac, beleértve az energiatőzsdét, energiakereskedőket vagy energiatermelőket.

Mi lesz a forinttal? Kezdünk hozzászokni ehhez a rángatózáshoz, amit elegánsan volatilitásnak hívnak.

A forint árfolyamát alapvetően három dolog befolyásolja, az első a dollár. Ha a dollár erősödik, akkor a forint gyengül. Ezt a FED, az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény, illetve az európai központi bank kamatpolitikájának a relációja határozza meg. Jelen pillanatban az EKB tartózkodik, hogy gyorsítson a kamatemelési cikluson, a FED viszont tovább akar emelni, ezért a dollár valahol a paritás körül mozog, egy az egyben váltják. A másik a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája. Láttuk, hogy továbbra is határozottan kamatot emel, és ezek a kamatemelések pozitívan hatnak az árfolyam stabilitására is. A harmadik az energiaárak alakulása. Ha az energia drágul, akkor a forint leértékelődik, ha az energia olcsóbb lesz, akkor a forint tud stabilizálódni és erősödni. Jelen pillanatban 400 köré vissza tudtunk menni. Mind a három dolog segített ebben a kérdéskörben, a jegybank kamatpolitikája, az energiaáraknak jelentős csökkenése, de kérdés az, hogy ez hosszú távon mit fog jelenteni, mert a Gazprom vezetője azt nyilatkozta, hogy 400 euró körüli TTF-ár, ami reális, miközben 230-on vagyunk. Mindez tehát még aggasztó és a volatilitás valószínűleg fönt fog maradni. Sajnos jelentős a külső globális hatás.

Egy saját kézben látszó eszközünk mutatkozik, ez a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája. Az összes többit nem tudjuk befolyásolni?

A sérülékenységünket tudjuk csökkenteni, ezért van az, hogy nagyon ragaszkodunk a költségvetési prudenciához, idén a 4,9 százalékos GDP-arányos hiányhoz, jövőre pedig a 3,5-hez, tehát alapvetően nagyon fontos az, hogy az elszálló energiaárak mellett, ami azért folyó fizetési mérleg problémát okozna, a fiskális politika rendben legyen. Ez ugyancsak vörös posztó, 4,9 százalék, jövőre pedig 3,5 százalék a GDP-arányos hiány, ha törik, ha szakad. Ezért van az, hogy sajnos a rezsivédelemből valamelyest vissza kellett lépnünk, hiszen az emelkedő energiaárak mellett azt nem lehetett finanszírozni, de a visszalépés azért nem jelentős és nemzetközi összehasonlításban még mindig a legnagyobb védelmet adjuk a háztartásoknak az energiaárak ellen.

Mit figyelnek a külföldi elemzők Magyarországon? Ezt az eltökéltséget, a kockázati felárakat, mint a 2008-as válság idején? Mi számít most?

A monetáris politika eltökéltsége mellett, ami az inflációs célkövetést jelenti és az infláció leszorítása melletti elköteleződést, alapvetően a fiskális politikának a prudenciáját, illetve az uniós megállapodást figyeli. Ez a harmadik nagyon fontos, hiszen az uniós pénzek egyrészt járnak nekünk, másrészről ahogy a kormányzat és a többi miniszteri kommunikáció is megerősíti, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az uniós megállapodás megszülessen. Erre a pénzre nemcsak hogy szükségünk van, hanem jár is nekünk, beleértve a helyreállítási alap pénzét és a kohéziós pénzeket.

Az inflációs pálya milyennek látszik most az ön székéből?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert az év elejéhez képest mindenki tévedett abban, hogy hol fog az infláció tetőzni. Mindenki hamarabb várta, aztán közben a tetőzés későbbre tolódott. Még mindig várunk arra az időpontra, amikor az infláció lefelé fordulhat. Magyarországon augusztusban 15 és 16 százalék közötti infláció lehet, szeptemberben sajnos a rezsicsökkentés tovább tolhatja az inflációs mutatót, mert akkor érezteti a hatását, ami nagyjából 3 százalékpont. A magyar infláció esetén a tetőzést inkább novemberre, tehát mondjuk úgy, hogy év végére lehet várni. Sokat segítene, ha Európában ez a tetőzés megvalósulna vagy az Egyesült Államokban, de ott sem lehet látni még ezt. Európában sokkal erősebbek az energiaárak által okozott inflációs hatások. Az USA-ban nem szabadultak el a gázárak, hiszen az LNG ára a tizede az európai gázáraknak. Ha az energiaárak tudnak stabilizálódni, akkor az infláció tud tetőzni, addig nem, de egyelőre nem látom azt az erőt, ami stabilizálná az energiaárakat vagy a gázárakat, annak ellenére, hogy az unió most eszmélt.

Ha az energiaárak stabilizálódnak, akkor az élelmiszer-infláció is lefordulhat?

A magyar élelmiszeripar, de nemcsak a magyar, rettentően energiaintenzív. Ha megnézünk egy élelmiszeripari céget, körülbelül az árbevételének a 10-20 százalékát költi energiára, ezért az energia egyértelműen áremelő tényező, és ahogy emelkedik az áram és a gáz ára, az élelmiszercégek nyomják bele az áremelkedést az áruk árába. Még akkor is, ha a volumen elkezd már csökkenni, hiszen a magasabb ár miatt az emberek kevesebbet vásárolnak vagy ‒ és itt jön egy érdekes dolog ‒ megjelenik az úgynevezett shrinkflation vagy zsugorinfláció, amit úgy lehet mondani, hogy lehet, hogy ugyanazt az árat használja az élelmiszeripari cég, de kisebb csomagolásban adja ezt el. Észre sem vesszük, hogy kevesebbet fogyasztunk ugyanannyi árért. Valahogy így reagálnak az élelmiszeripari cégek. A kérdés igazán az, hogy az inflációban ezt érvényesíteni tudják és ezért látunk magas élelmiszer-inflációt, de az energiaárak bizonyos emelkedését már nem lehet érvényesíteni, és akkor az a kérdés, hogy mi fog történni. Ezért fontos úrrá lenni az energiaárak emelkedésén és stabilizálni ezeket. Az élelmiszercégek esetében megjelenik az aszálykérdés is, az is begyűrűzhet, ez is egy fontos dolog, hiszen a kukoricatermés nagyon rossz lett, a napraforgó is. Alapvetően a világpiaci árak is számítanak, de Magyarországon az aszálykár és az, hogy a termelőket hogyan tudjuk segíteni, az is egy nagyon fontos dolog. Ha így nézzük, valójában Európa két veszélyhelyzettel kell, hogy szembe nézzen energia és aszály. Energia- és aszálykár van.

A fogyasztáscsökkentésünk milyen minőségben tudja mérsékelni az inflációt? Korlátos a fogyasztáscsökkentés, mert enni valamennyit azért kell, fűteni valamennyit azért kell.

Az emberek a magasabb árakra reagálva nem elsődlegesen az élelmiszer-fogyasztást veszik vissza, hanem az úgynevezett többletfogyasztást, vagy sok esetben a luxusfogyasztást, például a mozit, a színházat vagy, mondjuk, egy edzőtermet. Ezért is fontos az, hogy az infláció a lehető leghamarabb csökkenjen. Próbáljuk ezeket kordában tartani és segíteni az egyénen, hogy a megélhetési válságot át tudjuk ugrani, amit nem mi okoztunk, de sajnos lokálisan nekünk kell kezelni. Ez elég nehéz helyzet, más baját, más problémáját a végén nekünk kell megoldani, bár nem először találkozunk ilyen dologgal.

Recesszió már van?

Nem, én azt gondolom, hogy a magyar gazdaság nagyon erős. Az első és a második negyedévi növekedés nagyon magas volt, a harmadik negyedévi növekedés is, azt gondolom, hogy továbbra is pozitív tartományban maradhat. Az egész évi növekedés valahol 4 és 5 százalék között lehet. Ha nagyon optimista akarok lenni, akkor akár öt százalék fölött is lehet. Én nem gondolom, hogy a magyar gazdaság recesszióba esik. Azt sem gondolom, hogy jövőre recesszióba esik. A növekedés lassulni fog, képtelenség megúszni azt, hogy ne lassuljon a növekedés, miközben viszont azt gondoljuk, hogy Németország recesszióba fog esni jövőre, és már nem is az a kérdés, hogy recesszióba esik-e, az a kérdés, hogy milyen mély lesz és milyen hosszú távú a recesszió Németországban. A német gazdasággal szembeni kitettség esetén ettől nem tudjuk magunkat függetleníteni, de a lényeg az, hogy gyorsabban növekedjünk, a növekedés relatív értelemben nagyobb legyen, ha ők mínuszba csúsznak, akkor még azért mi maradjunk nulla fölött, és ebben az esetben a konvergencia folytatódjon. A növekedéskülönbséget igenis meg kell tartani, és ha meg tudjuk tartani ezt a két-három százalékos növekedéskülönbséget, akkor mondhatjuk azt, hogy lokális kivételek tudunk lenni, de én ennél erősebbet is tudok mondani: a mi célunk az, hogy felzárkózzunk és a konvergencia folytatódjon még akkor is, ha Európa nagy része recesszióba fog esni.

Háborús gazdaság, recessziós félelmek, infláció energiaválság idején. Mi magyarázza azt, hogy a kormány kisebbségi tulajdont vásárol a Vodafone-ban?

Egyrészt kisebbségi tulajdont vásárol a Vodafone-ban, de egy magyar cég mellett, amelyik 51 százalékot vásárol, ez a 4iG. Alapvetően egy stratégiai ágazatban erős nemzeti bajnokot építve, hiszen ezzel a második szereplővé válhat az informatikai piacon. Nagyon fontos az, hogy a céljainkat ne adjuk föl, hogy bizonyos stratégiai ágazatokban visszaszerezzük a magyar tulajdon jelenlétét. Azt kell látni, hogy ilyen cégek nem minden évben eladók, ez nem így működik, hogy egyszer csak úgy gondoljuk, hogy hopp, odamegyünk a másikhoz és megvesszük.

Nem igazak azok a sajtóhírek, hogy olyan jó ajánlatot tettek a Vodafone-nak, amit egyszerűen nem lehetett visszautasítani?

Nem, ez nem így működik. Minden évben vannak ilyen ajánlatok különböző szektorokban, amikor akár az állam, akár más magyar szereplők megpróbálják a külföldi tulajdont kivásárolni, és lehetnek jók vagy nem jók az ajánlatok, egy csomó visszautasítás van. Tízévente eladó egy ilyen stratégiai iparágban egy ilyen stratégiai jelentőségű cég, mint a Vodafone, én azt gondolom, hogy erre le kell csapni. Ez egy kivételes alkalom. Lehet, hogy most eladó, jövőre meg nem lesz eladó.

Miért kisebbségi részre megy a kormány? Miért nem 51 százalékra? Akkor végképp ő mondhatná meg, hogy mi van a cég táján.

A kormány tagja vagyok, szeretem az állam működését, de azért jobb, ha a piacra hagyjuk a döntéseket és a piacot hagyjuk működni. A 4iG megfelelő menedzsmenttel, kreativitással és felkészültséggel rendelkezik, ismeri a piaci viszonyokat, piaci körülmények között működik, hagyjuk rá a döntést. Az állam ebben az esetben inkább legyen csendestárs.

További ilyen tervek vannak még a csőben?

Hogyne lennének?

A bankszektor megvan, a médiaszektor megvan.

Hát… A bankszektor megvan, de azért még mindig jelentős a banki licencek száma. Egy tízmilliós országhoz képest még mindig 30-35 működő bank van kint, és én nem tettem le róla, hogy öt nagybank kell csak. A biztosítói szektor egyáltalán nem konszolidálódott, ott van még mit tenni, az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban nagyon messze vannak a céljaink, a médiában nagyon sokat léptünk előre, a telkóban most sikerül előrelépni, energetikában megvagyunk, építőiparban megvagyunk. Építőipari alapanyagiparban sehol nem állunk, tehát rengeteg dolgunk van még, és ezt tovább kell vinni. Ez nagyon fontos dolog. A magyar gazdaság már megérett arra, hogy az a profit, ami termelődik egyes ilyen stratégiai üzletágakban, az itthon maradjon, ne pedig a külföldi tulajdonos kivigye ezeket.

Honnan van egy ilyen bevásárlásra pénz? Ez a 49 százaléknyi pénz összemérhető a rezsivédelmi alappal.

De azért ez alma és körte. A rezsivédelmi alapot a költségvetésből finanszírozzuk, a Vodafone vásárlását, legalábbis az állami részt, pedig hitelfelvételből finanszírozzuk. Teljesen más.

Akkor az egy demagóg felvetés volna, hogy miért nem a sorban álló foglalkozási csoportok bérére költenek ilyen pénzt? Azt hitelből nem lehet?

Ez egy demagóg kérdés. Még egyszer: az egyik egy adósság és hitelfelvétel kérdése, a másik pedig költségvetési kérdés, mennyi adót szedünk be, és kinek osztjuk újra, ez egy jövedelemelosztási kérdés.

Ha sikerül megállapodni az Európai Unióval, az miből fog látszani először? Az mekkora lökést ad, hol?

A megállapodás ténye a legfontosabb, a megállapodások aláírásokat jelentenek, tehát a helyreállítási alapnál a programnak az elfogadását jelenti, illetve a kohéziós alapnál pedig lényegében a társulási szerződésnek az aláírását.

Akkor mindenki hátradőlhet, vagy csak középre helyezheti a testtartását? Attól még a háború háború marad, az infláció infláció marad.

Az uniós megállapodás nagyon fontos, de nem elégséges lépés egy válságkezelés során. Attól még az energiaárak nem mennek lejjebb. Attól még a magyar gazdaság finanszírozása, az energiamix és az energetikai átállás, ami szükséges, az megfelelő finanszírozással biztosítva lesz. Attól még nem fejeződik be a háború, nem oldódik meg az energiaválság, és mindaz a dolog, amit ez az egész szankciós politika okozott, erre nincs megoldás, ettől független ez ott lesz. Segítség lesz, fontos lépés lesz, elkerülhetetlen lépés lesz, ugyanakkor nem old meg mindent.