Armin Laschet lett a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU új elnöke az online szavazás második fordulójában 52,79 százalékkal. Mit kell tudni róla?

Armin Laschet Észak-Rajna-Vesztfáliából származik. A német politikusok politikai szocializációjában nagyon fontos, hogy milyen lépcsőfokon mennek át, és a klasszikus út, a helyi politika, tartományi politika és onnan a kancellári székig gyakorlatilag beláthatatlan a pálya. Észak-Rajna-Vesztfália egy fontos tartomány, a legnépesebb, 18 millió lakosa van. Ha itt tartanak választást, azt sokszor úgy mondják, hogy egy kis Bundestag-választás, mert a leginkább reprezentálja a német társadalmat. Armin Laschet ennek a tartománynak a szülöttje, Aachenben született és 18 évesen lép be a helyi CDU-ba, a helyi politikában játszik szerepet, aztán lehetősége van az Európai Parlamentben lenni négy évig, utána visszatér a tartományi politikába. Az igazi csúcsteljesítménye 2017-ben van, amikor a szociáldemokratáktól visszahódítja a CDU számára az észak-rajna-vesztfáliai tartomány vezetését, és ennek azért is nagy jelentősége van, mert épp a mostani CDU-elnökválasztáson nagyon nagy súlyt helyeztek arra a pártfogók és a lobbisták, hogy olyan ember kell a párt élére, akinek konkrét kormányzati tapasztalatai és sikerei vannak. Egy mérsékelt liberális politikus, a merkeli politikának nagyon jó megtestesítője. Nem a víziók jellemzik, hanem az az aprólékos pragmatikus politika, amely Angela Merkelre is jellemző.

Észak-Rajna-Vesztfáliáben kikkel kormányoz?

A szabaddemokrata párttal, az FDP-vel, tehát fekete-sárga koalíció van, ami klasszikus fölállás, de a mai Németországban ez a kettős koalíció egyre ritkább, az FDP pozíciója országosan korántsem olyan jó, hogy ez modellértékű lenne.

Hogyan lehet jellemezni a merkeli politikát? A kompromisszumok, a pragmatizmus politikája?

A Merkel-módszer már bevonult a politikai gondolkodásba, ami azt jelenti, hogy kivárni, nem gyorsan dönteni, olyan konszenzusokat létrehozni, amiben minden érdek benne van. Tulajdonképpen a politikai habozást erénnyé tette Merkel. Laschet, aki most éppen 60 éves, jó tanítványának látszik és hadd előlegezzem meg, hogy a merkelizmus Merkel nélkül az ő személyében minden további nélkül folytatódhat.

Az elmúlt időszakban jó néhány krízisen átment Európa is, meg Németország is. Akkor is működött ez a merkelista politika?

Egy 16 éves, négy parlamenti ciklusra kiterjedő időszak ér véget, amit Merkel neve fémjelez, és ha megnézzük, hogy mi a merkeli örökség, azt látjuk, hogy az egyik válság jött a másik után, és Merkel mindig válságkezelői pozíciót tudott elfoglalni. Még azokat a hibákat is, amit maga is beismert, gondoljunk 2015-re, amikor a határokat megnyitotta, korrigálta, kiigazította. 2018 októberében a CDU elnökségi ülésén bejelentette, hogy nem kíván 2021-től tovább kancellár lenni, és a politikai életből visszavonul. A lépése mögött nagyon nagy szerepet játszott, hogy egy sor tartományi választáson vereséget szenvedett, a CDU támogatottsága 27-26 százalékra lement. Már majdnem mindenki eltemette Merkelt, amikor a koronavírus-válság visszahozta a népszerűségét: Angela Merkel továbbra is a legnépszerűbb politikus, és a párt is visszakerült a 35-40 százalék közötti tartományba.

Világos-e most, hogy mi lesz Angela Merkel további pozíciója? Lehetséges-e, hogy a következő kancellárt is Angela Merkelnek hívják?

A politikában minden lehetséges, de valószínűsíthető, hogy Merkel ehhez a bejelentéséhez hű marad, a politikából is visszavonul, a politikáról alkotott véleményére azonban továbbra is igényt fog tartani a sajtó és a közvélemény is. Egy politikusnak a történelmi nagyságát vagy minőségét nemcsak az dönti el, hogy konkrétan mit cselekedett az adott politikai ciklusban, hanem az is, hogy a maga által teremtett politikai kultúrát hogyan tudja tovább örökíteni. Ebből a szempontból rendkívül jelentős az, hogy Armin Laschet személyében egy olyan politikust talált, aki ennek a merkeli politikának a folytatója lesz.

Eldöntötte Armin Laschet, hogy német vagy európai akar-e inkább lenni?

A német politikai kultúrában a kettő egyszerre van meg, hiszen a második világháború után Németországnak a rehabilitációja európai keretekben teremtődött meg. A német érdekek európai érdekekként jelennek meg és európai identitásként is. Ezzel együtt Németország megteremtette azt a lehetőséget, hogy a saját érdekeit azért érvényesítse az Európai Unióban. Az európai integráció vált egy olyan struktúrává, amely a német hatalom elfogadását az intézményekben felpuhítja, ugyanakkor a német érdekeknek a közvetítésére, érvényesítésére egyben lehetőséget is ad.

Armin Laschet a második fordulóban lett az online választáson a CDU új elnöke. Korábban voltak olyan kutatások, amelyek teljesen más kimenetet prognosztizáltak. Mit jelent ez az 52,79 század százalék?

Ahhoz, hogy ezt pontosan megítéljük, a másik pályázóról is kell beszélnünk, Friedrich Merzről. A pályázók közül a 65 évével a legidősebbnek számított, ő is a ’90-es években kezdi a pályáját, szintén volt az Európai Parlamentben. 2000-ben a CDU frakcióelnöki pozícióját átveszi, aztán 2002-ben, miután a CDU-nak nem sikerül megnyernie a választásokat, ezt Merkel követeli magának. 2002 és 2009 között még parlamenti képviselői pozíciója van ugyan, de lényegében a politikától egyre inkább távol tartja magát. 2009-től teljes mértékben visszavonul, gazdasági-pénzügyi területre megy, és a politikához 2018-ban tér vissza, amikor Merkel 18 év után lemond a pártelnöki pozíciójáról. Merkel kedvencével, Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben indul, és a 2018-as hamburgi választáson, ha nem sokkal is, de alulmarad. Merz politikailag egy színes egyéniség, már az elnökválasztás előtt is a pártelittel szembeni hangokat ütött meg. Szerinte a pártvezetés azért halasztotta el többször az elnökválasztást, hogy megakadályozza, hogy a párt elnöke legyen. Friedrich Merznek kormányzati tapasztalatai nincsenek, sokkal inkább a gazdasági, pénzügyi szférában van otthon, viszont Armin Laschet elmondhatta magáról, hogy egy győztes tartományi választással lett Észak-Rajna-Vesztfáliában miniszterelnök. Ehhez még hozzájárult egyfajta médiabónusz, egy tartományi miniszterelnöknek sokkal több lehetősége volt a médiában szerepelni, mint riválisának. Merz, ha a személyiségét nézzük, erőteljesen a vitázó, a polarizáló ember típusa, míg Armin Laschet lényegében a hídépítő, az integráló személyiséget jelenítette meg a pártban. Laschet azt mondta, polarizálni mindenki tud, de integrálni, összehozni az embereket, a pártban a kohéziót, az összetartást erősíteni, azt kevésbé. Merz viszont sok tekintetben polemizál Merkellel. Ez visszamegy 2002-re, amikor bevezetik azt a fogalmat, hogy leitkultur, magyarul: irányadó kultúra, ami azt mondja, hogy a bevándorlóknak a német kultúrának egy meghatározott részét el kell sajátítaniuk. Ha nem sajátítják el, akkor kialakul a párhuzamos társadalom, párhuzamos jogszolgáltatás, és lényegében ezt a jogállam sínyli meg. Ez a vita már Merkel ultraliberális bevándorláspolitikájával szemben már egyfajta polemikus probléma volt. De Merz bírálta a német különutat az energiapolitikában is, mert Németország szinte egyidejűleg lép ki a nukleáris energiából és a szénenergiából, és az ország ipara sínyli meg ezt a döntést. Tehát szembement a merkeli vonallal, és az elnökválasztáson ő került ki vesztesen, nem sokkal: 47 százalékot kapott, 55 mandátumkülönbség volt a két jelölt között. Amikor a közvélemény-kutatások a szélesebb bázist szondázták, akkor ő állt a legjobban, 29 százalékkal, és 25 százalékot kapott Armin Laschet, és mellette még volt egy harmadik kihívó is, Norbert Röttgen. Merz vereségében az antielitista narratívájának szerepe volt, hiszen a szavazó pártdelegátusok jelentős része funkcionárius, és abban érdekelt, hogy a parlamenti választás évében a párt egysége kerüljön előtérbe, nem a megosztottság, nem a polarizálás, nem a vita, amit állandóan hangsúlyoz Merz.

A szavazó funkcionáriusok akkor látják biztosítottnak a pozícióban maradásukat, ha Armin Laschet lesz az elnök, mert abban látják a következő választási győzelem esélyét?

Azt látják, hogy a párt egysége így biztosítható. A CDU az utolsó néppárt, hiszen az SPD már régen elvesztette a néppárti nagyságát, jelenleg 14-15 százalék között van és már a legutolsó parlamenti választásokon is csak 20,5 százalékot ért el. A CDU domináns párttá vált, a Német Szövetségi Köztársaság 71 évéből 51 évet hatalmon volt, és ennek a megőrzéséről van szó. A választási esélyeket tekintve az ezeregy delegátusnak a jelentős része, pontosan 521 úgy találta, hogy Laschetnek van jobb esélye a merkeli hagyományok továbbvitelére, és Merkel még mindig egy komoly márkajelzés a politikában Németországban.

Ez az elnökválasztás hogyan alakította át, ha átalakította a párton belüli erőviszonyokat a CDU-ban?

A Kereszténydemokrata Uniónak két kérdést kellett megoldani ezen a választáson. Az egyik a személyi kérdés, hogy ki fogja örökölni az elnöki pozíciót. Választási szuper év jön, hat tartományi választás, Hessenben még helyhatósági választás is lesz, és szeptember 26-án következik a parlamenti választás. Stratégiai kérdés, hogy a párt egységben és teljes harci vértezetében jelenjen meg. A másik kérdés, hogy a párt tartalmilag vált-e irányt. Ez meghatározza a pártnak a hatalmi opcióit, magyarul: hogy kivel léphet koalícióba. A tartalmi irányváltás nem következett be. A váltás azért merült föl, mert a merkeli irányzat középről balra tolódott el, és vissza kell találni ahhoz a középhez, ami az elidegenedett támogatókat visszaintegrálhatóvá teszi a pártba. A balra tolódásnak két következménye volt. Az egyik következménye tulajdonképpen nagyon pozitív volt, a nagykoalíciós együttműködésben a CDU időről időre ellopta a show-t a kisebb koalíciós partnertől, a szociáldemokratáktól, mert sok baloldali programot úgy prezentált, mint a saját kezdeményezése. De volt ennek egy politikai költsége, egy negatív oldala is, hogy az Alternatíva Németországnak, a CDU-tól jobbra, szélsőjobbra megtalálható politikai alakulatnak a felemelkedését egészen 12-13 százalékig lehetővé tette. Ennek azért nagy a jelentősége, mert az Alternatíva Németországnak megjelenésével a hárompárti koalícióknak a kényszerűsége került előtérbe. Sőt két olyan tartomány is van a keleti régióban, az egyik Türingia, a másik pedig Szász-Anhalt, ahol a hagyományos középpártoknak nincs meg a többségük. A két szélső párt, az Alternatíva Németország és a Die Linke, a baloldali posztkommunista párt gyakorlatilag többséget alkot, de természetesen nem működnek együtt egymással. A kialakult helyzet rendkívül bonyolulttá tette a többségalkotást. Türingiában például jelenleg a Linke kormányoz, de hogy az Alternatíva Németországot elszigeteljék, a CDU a kormányon kívül támogatja a Linke vezette kabinetet. Ilyen tekintetben is jelentősége van a mostani pártelnökválasztásnak. Merz azt hangsúlyozta, hogy újra integrálni kell azokat a politikusokat és politikai támogatókat, akik elpártoltak a CDU-tól és esetleg az Alternatív Németország részévé váltak, ugyanakkor Laschet hangsúlyozta, hogy az AfD-vel nem tárgyalunk, és arra törekszünk, hogy kiszorítsuk a politikai mezőnyből. Nagyon érdekes fejlemény, hogy a vesztes, Friedrich Merz tett egy olyan lépést, amit utána sokan bíráltak: azt mondta, hogy szeretne gazdasági miniszter lenni. Merkel postafordultával válaszolt szóvivőjén keresztül, hogy nincs szándékában a hátralévő időben kormányátalakítást eszközölni. Csakhogy Friedrich Merz 466 szavazatot kapott, ahhoz, hogy a párt egységes legyen, mindenképpen neki is kellene valami pozíciót adni.

Kik lehetnek a hátralévő időben a meghatározó szereplők a CDU-ban és a német politikában?

Most jön a puding próbája, az új elnöknek kell magát beüzemelni, de Armin Laschet közben aktív miniszterelnök is Észak-Rajna-Vesztfáliában. A teendők rovatába tartozik, hogy áprilisban meg kell határozni a kancellárjelölt személyét. Idáig a gyakorlat az volt, hogy aki a párt elnöke, az automatikusan kancellárjelölt is, de áprilisban várhatók egyeztetések Markus Söderrel, a CSU vezetőjével, bajor miniszterelnökkel, aki többször hangsúlyozta azt, hogy ő Bajorországban akar maradni és nincsenek országos ambíciói. Csakhogy a pandémiaválság kapcsán majdnem kétszer akkora a népszerűsége, mint Armin Lascheté. Tehát az elnöki pozíció nagyon jó rajtpozíció, de nem perdöntő még. A választások nagyon erősen perszonálisak, egy-egy személlyel próbálunk kellően azonosulni. A történelmi tapasztalat az, hogy amikor CSU-elnök indult a kancellárválasztáson, általában nem járt sikerrel. Ezért nagy a valószínűsége, hogy Armin Laschet a kancellárjelölti pozícióval is megbirkózik, és ő lesz a párt jelöltje. Hogy kinek milyen esélyei lesznek szeptember 26-án, az jelentős részben attól is függ, hogy hogyan sikerül a pandémiával megbirkózni. A kilátásokat tekintve egy fekete-zöld, tehát a CDU és a Zöldek által alkotta koalíció lehetősége előtérben áll. A Zöldek legutolsó digitális kongresszusokon hangsúlyozták, hogy fel vannak készülve arra, hogy a hatalomban is részt vállaljanak.

Milyen a pártok országos támogatottsági trendje?

A CDU-nak sikerült visszatornáznia magát – és ez Angela Merkel érdeme – a 35 százalékos körüli tartományba. Az SPD 14-15 százalékon van, a Zöldek 20 százalék körül, és utána hat további párt jön. Az AfD-nek fontos a szerepe a pártpolitikai rendszer eróziójában, de a párt talán a zenitjén túl van. Nagyon erőteljes belső ellentétek osztják meg a pártot, hiszen van egy nyugati része, ami kicsit nyitottabb, míg a keleti rész erőteljesen folyékony átmeneteket képez a különböző szélsőjobboldali szervezetekkel, mozgalmakkal. Két ilyen irányzatot egy pártba összefésülni nem egyszerű, és emiatt az AfD visszaszorulhat 10 százalék alá. A Linke, a baloldali párt a koalícióképességben problémákat jelent, hiszen elutasítja a NATO-t. A jelenlegi ismereteink szerint a CDU a zöldekkel képes lenne egy kényelmes koalíciót elérni. Van egy úgynevezett Jamaica-koalíció, amit a CDU, a szabaddemokraták és a zöldek alkothatnának. Egy újabb nagykoalíciót sem zárnék ki, egyik párt sem akarja, de néha a körülmények kényszerítően hatnak.

Mi Armin Laschet álláspontja a német–amerikai és a német–orosz viszonyról?

Azt kell mondani, hogy lásd Merkel. A német–amerikai kapcsolatokban minden bizonnyal azzal kell számolni, hogy minden ellentéte lesz annak, ami a Trump-időszakot jellemezte. Az amerikai katonák kivonása nem fog bekövetkezni, amivel Trump tulajdonképpen büntetni akarta a németeket. A kereskedelmi háború sem valószínű, de Európának a saját lábára kell állnia. Az orosz–német kapcsolatokban Németországnak nagyon fájdalmas, ha Oroszországgal a kapcsolatukat szankcionálni kell, mert a német politikai döntések alakításába a gazdasági szereplők, a nagyvállalatoknak jelentősen beleszólnak. Ez a német-orosz kapcsolatokra is jellemző. Elég, ha arra utalok az Északi Áramlat II. építése, amely közvetlen tengeren keresztüli kapcsolatot teremt az orosz gázszállításokra Németországba, lényegében az utolsó száz kilométeren belül van. Az amerikaiak szankciókkal fenyegetnek és tettek is lépéseket, de ez a befejezéséhez közeledik, és Németország gázellátó szerepe ezzel jelentősen megnő. Igaz, ez egy magánvállalkozás, de itt a gazdasági és a politikai érdekek összeegyeztetése rendkívül nehéz. Ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatokat sok dolog terheli, a Navalnij-ügytől kezdve a Krímig, tehát gazdasági érdekek és politikai ellentétek a kétoldalú kapcsolatoknak egyfajta kísérői maradnak.