Friss foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokkal érkezett a KSH.
A munkanélküliek száma júniusban 187 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. A április-júniusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 36 ezerrel, 193 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 13,9 százalék volt. Az összes munkanélküli 21,3 százaléka ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal, 3,4 százalékra emelkedett, míg az 55-74 éveseké lényegében nem változott, 2,8 százalék volt.
Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 766 ezer volt, 51 ezerrel több, mint egy éve. Az április-júniusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma 31 ezerrel több, 4 millió 724 ezer volt.
Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 31 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 7 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 7 ezerrel csökkent.
A 15-64 évesek közül 4 millió 604 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,7 százalék volt.
A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.
Az amerikai félidős választások eredményeire a nemesfémek piaca is látványosan reagált, az arany 2,2, az ezüst 3,9, a palládium 4,2, a platina pedig 1,9 százalékkal drágult. Az emelkedést a gyengülő dollár és a csökkenő amerikai államkötvényhozamok támogatják, miután a demokraták nagy győzelmeket arattak.
President Trump acknowledges the Iran war, and higher fuel prices, were factors in the Republicans' defeat - and says Democrats "did a good job" in the midterm elections.