Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Jó ideig járhatatlan lesz az M0-s nyugati szakasza

Jó ideig járhatatlan lesz az M0-s nyugati szakasza

Eredménytelenül zárult az első tervezési eljárás, újat kell kiírni. Kérdéses, mikor készül el az utolsó szakasz.

Az M0-s körgyűrűből valamivel több mint 30 kilométer hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a kör. Nem véletlenül hagyták a végére a nyugati szakaszt, mert nehéz terepviszonyok között, a budai hegyeken át húzódik majd a gyorsforgalmi. Több alagutat és viaduktot kell építeni, ami alaposan megdrágítja a beruházást.

Legutóbb ősszel a Miniszterelnökséget vezető Lázár János az egyik Kormányinfón arról beszélt, hogy még 2017-ben le akarják zárni a vitákat a nyugati szektor nyomvonaláról. Ezután kiválaszthatják a kivitelezőt, és az építkezés 2022-ben be is fejeződhetne. Meg is hirdették ősszel az eljárást a 10-es főút és az M1-es autópálya közötti rész megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.

Az Index kíváncsi volt, hol tart az ügy, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. válaszból kiderült, hogy ez az eljárás eredménytelenül zárult, újat kell kiírni, ami várhatóan 2018 első negyedévében fog megjelenni.

A 11-es és a 10-es főutat összekötő résznek (északi szektor) van környezetvédelmi engedélye, és elkészültek az engedélyezési tervek is, az építési engedély megszerzése folyamatban van. Az M0-s nyugati szektorának még nincs elfogadott végleges nyomvonala, ezért még az érintett önkormányzatokkal sem egyeztettek róla.

Arra a kérdésre, hogy tartható-e a 2022-es határidő, a NIF azt válaszolta, hogy egy kormányhatározat szerint az előkészítési munkákat 2020-ban be kell fejezni, „a további feladatok előrehaladása, ütemezése stratégiai döntések, NFM általi elrendelés és források rendelkezésre állásának függvénye”. 

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×