Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.99
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás

Ilyen az a munkahely, ahol a nők jól érzik magukat

A Mavir nyerte idén a "Legjobb Női Munkahely" címet. A társaság szóvivője azt mondta: a többi között előnyt élvezett a pályázatban a rugalmas munkavégzés, a kapcsolattartás a kisgyermekkel otthon lévő kolléganőkkel, a munkahelyi női torna, vagy az egészségügyi speciális szűrés, de emellett az is kiderült, hogy a nagyrészt férfiakat alkalmazó társaságnál a nők jól érzik magukat.

Összesen 138-an vagyunk nők egy igen férfias szakmában. Ők 445-en vannak, tehát óriási a túlerő, ezért aztán külön büszkék vagyunk erre a kitüntető címre, amit a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetségtől kaptunk” - ismertette Berczelly Réka.

A pályázat célja, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontjaira és arra, hogy a gazdaságnak nagy szüksége van a női munkavállalókra. A szövetség szeretné évről évre bemutatni a jó példákat. Mint a Mavir szóvivője elmondta, a cégüknél sok ilyen van.

„A GYESről visszaérkező kismamákat részmunkaidőben vagy akár rugalmas munkaidőben foglalkoztatják. Én korábban a médiában dolgoztam, ott két kicsi gyerek mellett nem tudtam folytatni a karrieremet. A Mavirnál rész- és rugalmas munkaidőben dolgozhatok. Ez azt jelenti, hogy én mondhattam meg, hogy mikor szeretném reggel kezdeni és délután befejezni, így jól összeegyeztethető a munka és a család” - osztotta meg Berczelly Réka.

A szóvivő hozzátette, a Mavir integrálja a pályakezdőket és támogatja az ötven év feletti nők életút programját, például úgy, hogy a nyugdíj előtt öt évvel védettséget élveznek.

„A pályázat két részből tevődött össze: küldtek egy online kérdőívet, amit a női munkavállalók önkéntesen és anonim módon tölthettek. Ők is pozitív visszajelzést adtak. A humán erőforrás osztályunk pedig bemutatta, hogyan támogatják a nőket a cégnél. Például nem engedjük el a GYESen lévők kezét sem: megtarthatják a céges telefont, meg vannak hívva a rendezvényekre. Van a székházban egy kis tornatermünk, ahol kifejezetten nőknek való tornát tartunk” - sorolta a példákat Berczelly Réka.

A Mavirnak van egy egészségbiztosító rendszere, minden évben rendezünk kimondottan női szűréseket. A cég tehát mindent megtesz, hogy a nők jól érezzék itt magukat és minél inkább össze tudják egyeztetni a munkájukat a családdal – hangsúlyozta a Mavir szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×