Infostart.hu
eur:
360.63
usd:
309.43
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
A beaver standing on top of its dam.
Nyitókép: Troy Harrison/Getty Images

Lassan közellenséggé válnak a hódok Szombathelyen

A keményen dolgozó kisállatok egyre több fejfájást okoznak a Nyugat-Dunántúlon. A környezetvédők szerint viszont nem hódból van sok, hanem élőhelyből kevés.

„Igazgatóságunk területén 2016 óta a regisztrált hódgátak száma megtízszereződött, de a valós szám ennek másfélszerese lehet, mivel a rendkívül sűrű vízhálózat és a dombvidéki vízgyűjtő jelleg miatt a felderítés nagyon nehézkes” – közölte a nyugat.hu megkeresésére a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Míg a hódok korábban elsősorban külterületen okoztak gondot azzal, hogy akadályokat építettek a vízfolyásokba, így az ár elöntötte a mezőgazdasági területeket, újabban az állatok megjelentek a településeken is, ahol szintén alaposan átalakítják az ember környezetét.

Mint olvasható, a Szombathelyen is átfolyó Perint patakon – a város széli Oladi lakótelep közelében – egymás után sorakoznak a gátak, némelyikük igen komoly mérnöki teljesítménynek tűnik. Mögöttük mesterséges tavak, amelyek mélyéről nyílnak az állatok üregei. A hódokat ritkán látni, a nyomukat viszont annál inkább:

a patak mentén gyakorlatilag tarvágást végeztek.

Ahol állnak a gátak, ott már tiszta a part, máshol még csak a fakivágásnál tartanak. 20-30 centiméteres törzseket csócsálnak ketté, a törzsek fekszenek, a látvánnyal illusztrálni lehetne egy erdők pusztulásáról szóló Attenborough-filmet. Csak míg az utóbbiakban általában az ember a hunyó, itt a Perint-parton a hódok – teszik hozzá a szerző.

A lap emlékeztet, bár tavaly nyáron megjelent egy rendelet, ami szerint a hódokat október 1. és március 31. között lehet gyéríteni, a gátjaikat pedig el lehet bontani. Sokan ezzel elkönyvelték, hogy a hódügy megoldódott, mondván, majd a vadászok kilövik őket.

De a helyzet ennél bonyolultabb.

A vízügyi igazgatóság úgy látja, hogy: „a jogszabály módosítása túl sok előrelépést nem hozott, az addig szokásként elterjedt eljárásrendet legalizálta, illetve a hód esetében ólomsörét használatát a gyérítés során megtiltotta. Riasztása, gyérítése, állományszabályozása továbbra is engedélyköteles tevékenység”.

A hód egyébként természetvédelmi szempontból továbbra is jelentős állatfajnak minősül, eszmei értékük 50 ezer forint és – a közhiedelemmel ellentétben – továbbra sem vadászhatók. Emellett a hódgátak is élveznek egyfajta védelmet, elbontásuk szintén engedélyköteles.

A WWF szerint természetvédelmi szempontból a faj jelenléte sokkal inkább hasznos, mint káros. A természetvédők szerint egyébként nem a hód van túlszaporodva, hanem a számára alkalmas élőhelyet biztosító, természetközeli medrű vízfolyásokból van kevés.

Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×