Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.87
bux:
149634.09
2026. augusztus 12. szerda Klára
Földes, 2019. augusztus 7. Virágzik a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) Földes határában, - az Észak, Közép és Dél- Amerikából Magyarországra a 20.század fordulóján behurcolt allergén gyom. Egyetlen tövön, akár 60.000 csíraképes mag teremhet, amit a szél 100 kilométerre is széthordhat. 2019 júliusában mért adat szerint az országban egy év alatt 20- 30 ezerrel nőtt az allergiás betegek száma. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Már itt van Magyarországon a parlagfűpusztító bogár

Ahol stabil populációja létezik, ott a parlagfű pollentermelése mintegy 30 százalékkal csökkent.

A világon jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés témaköre. A tudományos eredmények alapján a legígéretesebbnek a parlagfű-olajosbogár tűnik a védekezésben, amely Magyarországon is megjelent, de még csak csekély számban – mondta az InfoRádiónak az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat ATK Növényvédelmi Intézetének igazgatója.

Az ország legfontosabb allergén növénye a parlagfű, ezért Kontschán Jenő jogos társadalmi igénynek tartja, hogy minél több környezetbarát módszert dolgozzanak ki a kutatók, és foglalkozzanak olyan biológiai védekezési megoldásokkal, amelyek csökkenthetik a pollentermést. Erre egy nagyon jó módszert kínál a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa), amely hazánkban nem őshonos faj, Észak-Amerikából származik, ahonnan a gazdanövény is – magyarázta a szakember.

Az állat már megjelent Olaszországban, Horvátországban, Szerbiában is, és a tavalyi évben néhány nem főállású rovarász megtalálta Budapesten, Soroksár környékén. A Eötvös Loránd Kutatási Hálózat ATK Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint várható volt a felbukkanása, hiszen a horvátországi és szerbiai előfordulása 100 kilométerre esik a magyar határtól, és megszokott, hogy ilyen esetekben az állatok természetes terjedéssel újabb élőhelyeken jelennek meg.

A parlagfű-olajosbogár – elődlegesen a lárvája – a parlagfüvet rágja, jól felismerhető kártételt okozva a növény levelein. Olaszországi vizsgálatok kimutatták, hogy

ahol stabil populációja létezik, ott a parlagfű pollentermelése mintegy 30 százalékkal csökkent,

ami „jó üzenet lehet az allergiásoknak”. Ugyanakkor, a dolog mégsem ilyen egyszerű – tette hozzá Kontschán Jenő –, hiszen az egyetlen ismert előfordulási helye Soroksár, ami viszonylag messze van a többi elterjedési területtől. Nem lehet eldönteni, hogy mindez egy egyszeri behurcolásnak az eredménye, vagy esetlegesen már szélesebb körben is elterjed a faj az országban – magyarázta a szakember. A Növényvédelmi Intézet a lakosság, az amatőr rovarászok, a gazdálkodók és a kirándulók segítségével próbálná felderíteni, hogy milyen mennyiségben, hol van elterjedve a parlagfű-olajosbogár Magyarországon.

A kutatókat az is érdekli, hogy az állat a parlagfüvön kívül milyen tápnövényeken fordulhat elő. Ugyancsak érdekes kérdés lehet, hogy ha megél Magyarországon, vajon ugyanolyan hatékonysággal tudja-e a parlagfű pollenjének a csökkenését okozni. Kontschán Jenő hozzátette, bár az biztos, hogy ha a bogár megtelepszik az országban, az

valamilyen szintű pollencsökkentést fog okozni, de nem fogja orvosolni az összes gondot,

így azokat a felhívásokat, amelyek a parlagfű kaszálására szólítanak fel, maradéktalanul be kell tartani – akár itt van a bogár, akár nem.

Az igazgató elmondta, ha a parlagfű kicsit megviseltebb formát mutat, és nem tűnnek egészségesnek a levelei, érdemes körülnézni, hogy a parlagfű-olajosbogár ott van-e rajta. Az állat lárvája barna színű, míg az imágója, tehát a teljesen kifejlett egyed egy centiméter körüli, sárgásbarna színezetű, a szárnyfedőin fekete sávok láthatók. Kérik, ha valaki ilyen bogarat lát, készítsen róla felvételt a telefonjával, és küldje el a Növényvédelmi Intézet parlagfubogar@atk.hu e-mail címére, a pontos lelőhellyel feltüntetésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról, amiről rendkívüli tájékoztatót is tart. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×