Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

A tablet és az okostelefon már az óvodába is beköltözött

A fiatalok napi 300 percet, vagyis 5 órát töltenek az interneten - derül ki abból a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szerkesztésében megjelent kiadványból, amely a tavalyi Nemzetközi Média Konferencia előadásainak tartalmát ismerteti. A tabletek, okostelefonok ráadásul már az óvodákba is beköltöztek - tudtuk meg Edvi Pétertől, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökétől.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke az InfoRádióban elmondta, hogy a Gyermekmentő Szolgálat, mint az Európai Unió Safer Internet programjának magyarországi konzorciumvezetője számára végtelenül fontos, hogy a gyermekek megtanulják az internetezés szabályait.

A gyermekek ma már jobban értenek a számítógéphez, mint a szüleik, és többségében arra használják, amire való. Másrészt a szülők többsége tudja, hogy a számítógép biztonságos használata mennyire fontos.

A szülőknek abban van a felelősségük, hogy el tudják csábítani a gyermeküket az internet, számítógép mellől, mivel közös tanulásra, közös beszélgetésre, közös játékra nagy szüksége van a gyereknek.

Edvi Péter elmondta, hogy a legfontosabb, amire meg kell tanítanunk gyerekünket, hogy idegennek ne mondjon el semmilyen adatot, se a nevét, se a telefonszámát, se a bankszámlaszámát, és azt se, hogy mikor üres a lakás.

A tablet és az okostelefon beköltözött már az óvodába is

Edvi Péter kifejtette, szörnyülködve tapasztalták, hogy már az óvodába is "bekúsztak" az okos kütyük.

"Az a véleményünk, hogy az óvodában okos eszközöknek nincs helyük, mert túl korai a kicsi gyerekeknek, és adott esetben bizonyos irányban elterelhetik a fejlődésüket"

- hangsúlyozta. A Gyermekmentő Szolgálat elnöke kifejtette, hogy hat-hét éves kor alatt nincs szükség ilyen eszközökre, mivel akkor a gyerek még saját magától játszik, mozog, sokat futkározik. Felmérések azt mutatják, hogy egy gyerek többet mozog négy-öt éves korában, mint egy élsportoló.

"A gyerekek mozgásigényére nagy szükség van, és ha egy tableten mondjuk másfél órán keresztül mesét néznek, az azt jelenti, hogy másfél órán keresztül nem mozognak" - mondta Edvi Péter, hozzátéve, hogy az óvodai pedagógusok felelőssége, hogy engedik-e például a filmnézést, vagy inkább a szabadba viszik mozogni a gyerekeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×