2018. október 8. 22:40 Szkripal-ügy: orvos lehetett a másik gyanúsított Az orosz katonai hírszerzés (GU) katonaorvosaként azonosította a Szkripal-ügy második gyanúsítottját a Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport.
2018. október 5. 21:46 Kiderült, mi iránt érdeklődhettek az elfogott orosz hírszerzők Azért nem vették őrizetbe a holland hatóságok áprilisban azt a négy orosz hírszerzőt, akik megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe, mert nem bűnügyi eljárást, hanem titkosszolgálati műveletet folytattak az ügyükben - mondta el Mark Rutte holland kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján.
2018. október 5. 12:21 Dühödt nyugati reakciók az állítólagos orosz kibertámadások miatt Nyugati országok egy csoportja hevesen bírálta Oroszországot a neki tulajdonított kibertámadásokért. A holland hatóságok most közölték, hogy fél évvel ezelőtt meghiúsították, hogy orosz ügynökök bejussanak a vegyifegyvereket ellenőrző nemzetközi szervezet rendszerébe, majd hét embert kiutasítottak.
2018. október 5. 08:08 A dollár "betiltásával" védené ki Moszkva az újabb amerikai szankciókat Az orosz elnök és a kormány is támogatja az ötletet, hogy a cégek más valutában számolják el dollártranzakcióikat, de a gazdasági szakemberek szerint nem lesz ezt olyan könnyű meglépni.
2018. október 4. 19:52 Washington vádat emelt orosz katonai hírszerzők ellen Az amerikai hatóságok vádat emeltek hét orosz katonai hírszerző ellen amiatt, hogy kibernetikai támadásokat hajtottak végre külföldi intézmények ellen.
2018. október 4. 07:08 A nyugati demokráciák destabilizálásával vádolta a London Moszkvát Az Egyesült Királyság szerint az orosz katonai hírszerzés (GU) felelős az elmúlt évek legsúlyosabb kibertámadásaiért, és Moszkva így törekszik a nyugati demokráciák stabilitásának aláaknázására - derül ki a brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) csütörtökön ismertetett értékeléséből.
2018. október 3. 20:54 Putyin döntött, emelik a nyugdíjkorhatárt Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a nők esetében fokozatosan 55-ről 60, a férfiakéban pedig 60-ról 65 évre emelik fel a nyugdíjkorhatárt.
2018. október 3. 19:50 A "nacionalista" Szkripal nem hitte, hogy Moszkva akarta megmérgezni A megmérgezett ex-kém, Szergej Szkripal eredetileg nem akarta elhinni, hogy az orosz állam törhetett az életére. Azért sem, mert nacionalista nézeteket vallott, annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában lelt menedékre. Ezt állítja róla az a BBC-riporter, aki most könyvet jelentet meg beszélgetéseikről.
2018. október 3. 13:41 Megfenyegette Moszkvát az amerikai NATO-nagykövet Oroszországnak le kell állítania titkos rakétaprogramját, különben az Egyesült Államok megsemmisíti azt, még mielőtt hadrendbe állíthatnák – figyelmeztetett Kay Bailey Hutchinson, az Egyesült Államok NATO-nagykövete.
2018. október 1. 17:57 Háborút emleget Moszkva egy amerikai nyilatkozat után Az Oroszország elleni tengeri blokád háborúhoz vezetne – ez volt a moszkvai reakció arra, hogy a Trump-kormányzat egyik tagja felvetette, az amerikai haditengerészet blokkolhatja az orosz energiaszállításokat a tengeren.
2018. szeptember 30. 13:30 Közös hadgyakorlatot tart az orosz és a szerb légierő Közös, orosz-szerb személyzetű MiG-29-es vadászgépek és Mi-8-as helikopterek tartanak hadgyakorlatot Szerbiában október 1. és 5. között - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2018. szeptember 28. 19:05 Négy hónap éhségsztrájk után kórház A hatóság szerint kiegészítő vizsgálatról van szó, ezért vitték kórházba az Oroszországban terrorizmus miatt elítélt és a börtönben négy hónapja éhségsztrájkoló Oleh Szencov krími ukrán rendezőt.
2018. szeptember 28. 10:22 Új részleteket fedtek fel a Szkripal-ügy gyanúsítottjáról, de Moszkva hárít Oroszországban és Nagy-Britanniában további hullámokat vet egy orosz és egy brit tényfeltáró portál tudósítása arról, hogy felfedték a Szkripal-mérgezéssel gyanúsított egyik elkövető valódi kilétét.
2018. szeptember 21. 18:46 Engedékeny gesztust tett Putyin Izraeli katonai vezetők jártak Moszkvában néhány nappal azután, hogy Szíria felett vitatott körülmények között lelőttek egy orosz felderítőgépet. Moszkvában Izraelt hibáztatják az esetért, úgy tűnik azonban, hogy a felek el akarják simítani az ügyet.
2018. szeptember 20. 16:29 Fordulat az orosz doppingbotrányban Ismét megfelelő minősítést kap, így végezhet teszteket az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA).
2018. szeptember 19. 09:48 Szakértő: Oroszországnak és Izraelnek sem érdeke, hogy kiéleződjön a konfliktus A lelőtt orosz gép után a Külügyi és Külgazdasági Intézet InfoRádiónak nyilatkozó vezető kutatója diplomáciai csörtére számít, de hosszútávú következményekre nem.
2018. szeptember 18. 14:08 Az izraeli légierő trükkje miatt lőtték le az orosz gépet? Az orosz védelmi minisztérium szerint szíriai rakéta lőtte le – tévedésből – a Latakia közelében eltűnt orosz felderítőgépet. Az eset az izraeliek által indított légicsapás idején történt, amikor a szíriai kormány és a velük szövetséges iráni erők fegyverzetét próbálták megsemmisíteni.
2018. szeptember 18. 11:03 Szijjártó Péter: a párbeszédre szükség van - Az Oroszországgal való együttműködés nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke is Magyarországnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában a közmédiának.
2018. szeptember 18. 06:24 Eltűnt egy orosz katonai repülőgép Eltűnt egy Il-20 típusú orosz katonai repülőgép 14 fővel a fedélzetén a Földközi-tengeren, az északnyugat-szíriai Latakia elleni izraeli rakétacsapások idején - közölte az orosz védelmi minisztérium.
2018. szeptember 17. 15:27 Szijjártó Péter: a magyar-orosz gazdasági együttműködés egyre több hasznot hoz Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése egyre több hasznot hoz a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában a közmédiának.
Akkora exodus zajlik a briteknél, amelyhez hasonlót csak a pandémia előtti évtized mélypontjain tapasztaltak
09:44 Jeges utak, veszélyes a helyzet: a rendőrség már 32 súlyos balesetet regisztrált Németországban