2024. január 7. 14:30 Szülők, figyelem: már nem sokáig lehet kérelmezni a plusz egy év óvodát Január 18-ig lehet kérvényezni az általános iskola kezdésének halasztását, amit csak egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérni.
2023. december 14. 21:55 Interaktív honlapon böngészhetők a felsőoktatási statisztikák Elérhetővé vált az Oktatási Hivatal új honlapja, ami interaktívan mutatja be a felsőoktatási statisztikai adatokat – közölte az Oktatási Hivatal (OH).
2023. december 5. 19:10 PISA-felmérés: skandináv visszaesés látszik az Oktatási Hivatal szerint Míg az OECD országok - köztük az oktatási "mintaállamok" - átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás - hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón kedden az Oktatási Hivatal elnöke.
2023. november 30. 07:17 Fontos iskolai határidő jár le, fiatalok tízezreit érinti Csütörtök éjfélig lehet jelentkezni a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáira. A korábbi évekhez hasonlóan idén is az intézmények közel fele írta elő az írásbeli felvételit – tájékoztatta az InfoRádiót az Oktatási Hivatal elnöke.
2023. október 13. 14:21 Elindult a keresztféléves felvételi, már lehet jelentkezni Elkezdődött a keresztféléves felvételi eljárás, a 2024 februárjában induló felsőoktatási képzésekre november 15-ig lehet jelentkezni - közölte az Oktatási Hivatal.
2023. október 11. 12:13 Október 16-án indulnak az őszi érettségik Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, a földrajz, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdődnek a 2023/2024-es tanév őszi érettségi vizsgák.
2023. október 6. 22:20 Üres pedagógus állás? Sebaj! - a szakszervezet megdöbben az adatok hiányán Az Oktatási Hivatal a jövőben nem fogja bekérni az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát, így hivatalos honlapon sem fogják már közzétenni, hány betöltetlen pedagógus állás van az országban. Arról, hogy ez milyen esetleges problémákat vet fel, Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke beszélt az InfoRádióban.
2023. július 20. 11:52 Eltörölték a pedagógusok kötelező minősítését Az Oktatási Hivatal már elkezdte kiküldeni erről az értesítéseket.
2023. június 28. 12:12 Megvannak az országos kompetenciamérés eredményei Közzétette az Oktatási Hivatal (OH) a 2021-2022-es tanévben első alkalommal teljesen digitálisan szervezett országos kompetenciamérés eredményeit, a részleteket a hivatal szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ismertették.
2023. május 26. 10:39 Féltávhoz érkeztek az érettségizők Péntek délben befejeződnek a 2022/2023-as tanév május–júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái.
2023. május 10. 11:15 Nem a kiszivárgott feladatsort kapták az érettségizők Kedden este kiszivároghatott az idei történelemérettségi egy lehetséges feladata, pontosabban arról egy képernyőmentés egy Facebook-csoportban. Az Oktatási Hivatal szerdán reagált.
2023. április 27. 21:52 Negyedével többen mentek technikumba, mint gimnáziumba Idén csaknem kilencvenhatezer tanuló: 82 600 nyolcadik, 7800 hatodik és 5300 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal (OH).
2023. március 2. 08:11 Kötelező portfólióírás: több ezer tanár ellenszegülhet, ketyeg az óra A pályán lévők tizede hosszú évek óta nem írja meg 2013 óta kötelező portfólióját, ez nagyjából 12 ezer pedagógust jelent. Van néhány érvük.
2023. február 9. 15:59 Fontos határidő közeleg a magyar felvételizőknek Egy hét marad a jelentkezésig.
2023. február 5. 13:15 Új szakok és határidő-változás – fontos információk felvételizőknek Újabb képzések jelentek meg a felvi.hu-n, a jelentkezés véglegesítése előtt ezért érdemes ismét átnézni a meghirdetett szakokat – tájékoztatott az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese.
2023. január 28. 13:10 Felvételizők figyelem: új infók a felvételi tájékoztatóban! Friss információkkal bővült a felvételi tájékoztató: a felsőoktatási intézmények a decemberben közzétett adatok egy részét pontosították, módosították és új szakokat is meghirdettek.
2023. január 24. 11:43 Egyedülálló mesterszakokkal bővíti képzési palettáját a Corvinus Az új szakok angolul indulnak, legtöbbjük egy tanév alatt elvégezhető.
2023. január 23. 18:16 Módosították a nyolcadikos felvételi vitatott feladatának megoldókulcsát A nyolcadik évfolyamos diákok nehéznek találták a matematikatesztet, több feladat problémát okozott nekik. Eközben két gimnázium is nyilvánosságra hozta, milyen átlageredményt értek el a központi középiskolai felvételin azok a diákok, akik náluk töltötték ki a teszteket.
2022. december 30. 12:10 Már benyújthatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek Három hét van a beadásra.
2022. október 29. 11:04 Fontos információ a diákigazolvánnyal rendelkezőknek Meghosszabbított határidővel vehetők igénybe az utazási kedvezmények a lejáró diákigazolványokkal – közölte az Oktatási Hivatal.