2023. szeptember 28. 17:46 5 százalék alatt az infláció Németországban A vártnál jobban lassult szeptemberben a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatai alapján.
2023. szeptember 28. 17:36 Hamarosan indulhatnak az izraeli csodafegyverek Németországba Aláírták csütörtökön Berlinben az Arrow 3 nevű izraeli légvédelmi rendszer németországi telepítéséről szóló szándéknyilatkozatot, a megállapodást mindkét ország védelmi minisztere történelmi jelentőségűnek nevezte.
2023. szeptember 27. 13:08 Ez a német gazdasági adat is fájni fog Két és fél éves mélypontra csökkent szeptemberben a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
2023. szeptember 27. 11:13 Németország harcban áll: betiltottak egy nácinak mondott szervezetet Németországban szerdán ismét betiltottak egy, a német belügyminisztérium szerint szélsőjobboldali, elsősorban gyerekek és fiatal felnőttek befolyásolását célzó szervezetet, a hatóságok házkutatást tartottak a csoport több tagjánál.
2023. szeptember 25. 21:10 Boris Pistorius: Németország vezető katonai szerepet vállalna a Baltikumban. A német védelmi miniszter Berlin szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a balti államokat Rigában.
2023. szeptember 25. 15:06 "Igazságosan" kellene elosztani a menekülteket az EU-ban - mondta a német miniszter Rendezetten és igazságosan el kell osztani a tagállamok között az Európai Unióba érkező menedékkérőket - jelentette ki a német külügyminiszter egy hétfői interjúban.
2023. szeptember 25. 14:42 Összekapott Németországgal Lengyelország a választás előtt Az október 15-i lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozási kísérlettel vádolta meg vasárnap este Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter Olaf Scholz német kancellárt a lengyel hatóságok által vizsgált vízumkiadási szabálytalanságokról tett minapi kijelentése miatt.
2023. szeptember 25. 05:30 Ennek a rekorder traffipaxnak az elhelyezői tudhattak valamit Napi háromezer gyorshajtót fog a csúcstartó német sebességmérő.
2023. szeptember 24. 08:17 Teljesen átalakíthatja a magyar nyugdíjrendszert egy javaslat, a gyerekek is számítanának Teljesítményalapú nyugdíjmodellt dolgozott ki a Corvinus kutatója, német mintára. A gyermekvállalást jobban elismerné, a régi nyugdíjasok nem szakadnának le a frissnyugdíjasoktól, az özvegyi nyugdíj méltányosabbá válna. Mindehhez pedig a kassza nem igényelne több forrást. Az egész egy pontrendszerre épül.
2023. szeptember 23. 17:30 Felmérték, hány tanár hiányzik Németországban – meglepő adat született A tizenhat német tartomány kulturális minisztere szerint csaknem 15 ezer tanári állás betöltetlen az országban. A Német Pedagógusok Szövetsége szerint a hiány a múltban elkövetett hibák következménye.
2023. szeptember 20. 18:26 Berlin nyomasztó menekültügyi problémával szembesült Megteltek a menedékkérőket és az orosz támadás miatt Ukrajnából elmenekült embereket befogadó központok Berlinben - írta szerdán a Tagesspiegel című berlini lap a tartományi menekültügyi hivatal (LAF) adatai alapján.
2023. szeptember 20. 05:20 Elveszik a jogosítványt, és valami egész mást adnak helyette Bérletet a tömegközlekedésre…
2023. szeptember 19. 20:04 Meglepő adatok Ukrajna támogatásáról – Európa megelőzte az Egyesült Államokat Mintegy ötven oszág képviselője, köztük védelmi miniszterek kezdtek tanácskozást a németországi Ramstein amerikai légitámaszponton Ukrajna támogatásáról. Eközben még a szakértők számára is meglepő adatok láttak napvilágot.
2023. szeptember 19. 18:15 A menekülteknek ígér szavazati jogot egy baloldali német politikus Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter szavazati jogot adna a Németországban élő külföldieknek - írta a Bild című német lap a szociáldemokrata párt (SPD) Hessen tartományi szervezetének választási programja alapján.
2023. szeptember 19. 14:08 A Bayerntől érkezik az új német szövetségi kapitány - hivatalos bejelentés a részletek tisztázása után Egybehangzó sajtóértesülések szerint megtalálta a menesztett Hansi Flick utódát a Német Labdarúgó Szövetség. A német válogatott új edzője a 36 éves Julian Nagelsmann lesz. A Kicker sportmagazin és a Bild szerint szerint a német labadrúgás történetében legfiatalabb szövetségi kapitány havi fizetése 400 ezer euró lesz, legfőbb feladata pedig, hogy felkészítse a nemzeti tizenegyet a jövő júniusi haza rendezésű Európa-bajnokságra.
2023. szeptember 18. 18:47 Megint oltanak Németországban Elkezdődött a koronavírus-betegség elleni védőoltás őszi kampánya hétfőn Németországban, az oltás felvételét a hatvan éven felülieknek és a veszélyeztetett csoportok tagjainak ajánlják.
2023. szeptember 18. 17:31 Éles vita Németországban: az ellenzék szigorú befogadási korlátozásokat sürget A lampedusai dráma kiélezte a menekültpolitikával kapcsolatos ellentéteket a német politika pártok között. Az ellenzéki pártok többsége, élén a konzervatív CDU/CSU-val követeli, hogy a menekültek, illetve migránsok befogadását kvóta alapján korlátozzák. A szociáldemokrata belügyminiszter ezt azonban határozottan elutasítja.
2023. szeptember 17. 20:29 Bauer Bence: bármilyen furcsa, Németország komoly infrastrukturális lemaradásban van A német belpolitikai helyzetről, a kormánykoalíció és az AfD népszerűségéről, valamint a német gazdaság helyzetéről és a legfontosabb külpolitikai irányultságokról is beszélt Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
2023. szeptember 17. 16:24 Hosszú Covid: százmillió eurót költene rá a német egészségügyi miniszter Karl Lauterbach már korábban 60 millió euróra terjesztett be igényt, az előzetes költségvetési tárgyalásokon azonban csak 40 milliót hagytak jóvá.
2023. szeptember 17. 08:00 Siralmas jövő vár a német gazdaságra, már a gazdasági miniszter sem derűlátó Tovább romlottak a német gazdaság kilátásai az utóbbi hónapokban, az év végére várt fellendülés minden valószínűség szerint elmarad. Ennek megfelelő a vállalatok hangulata is. Robert Habeck gazdasági miniszter sem bízik a gyors javulásban, de még borúlátóbb a Német Iparszövetség (BDI).
19:36 A nyelviskoláknak van egy nyomós érve, miért kellene előbb kezdeni a második idegen nyelv tanulását