2021. április 30. 18:20 Babos Tímea nem könnyen áll talpra a koronavírus-fertőzés után Se párospartnere, se edzője, ám víziói vannak - a betegség után is.
2021. április 30. 18:09 Megvan a négymillió beoltott Magyarországon Orbán Viktor kormányfő jelentette be a hírt.
2021. április 30. 18:03 Visszatérhetnek a nézők a kézilabdameccsekre is Szombattól a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.
2021. április 30. 17:53 Újabb európai ország szerez be Szputnyik V-t Ez lesz a harmadik vakcina, amit a török használhatnak.
2021. április 30. 17:02 ÁSZ-elnök: van mozgástér a 3400 milliárd forintos uniós hitel kérdésében Az összeg ugyanis 2023-ig rendelkezésére áll, ám az ország külső sérülékenysége és adósságpályája szempontjából érdemes megfontolni az eladósodást – mondta a Növekedés.hu-nak adott interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
2021. április 30. 16:43 Nyitnak a fővárosi gyógyfürdők – mutatjuk, hogy melyek és mik a szabályok A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a fürdők ütemezett, fokozatos nyitását tervezi a szombati naptól.
2021. április 30. 16:33 Tévedésben élt India, nagy árat fizet érte Fél évnyi felkészülés lehetőségét vesztette el India abban a hitben, hogy átfertőzöttsége és ennek révén az emberek védettsége igen magas. Manaus után újabb intő példa érkezett: a koronavírus esetén ritka a kivétel, a szabályt érdemes követni.
2021. április 30. 16:22 Elfogyott a vakcina több indiai államban Elmarad a hétvégi országos oltási kampány a magas esetszámokkal, az orvosi oxigén és a gyógyszerek hiányával, az egészségügyi kapacitások telítődésével küzdő országban.
2021. április 30. 16:02 Sorozatban éri túlterheléses támadás a kormányzati oldalakat A regisztrációs és az annak sikerességét ellenőrző oldalt, az időpontfoglaló oldalt, valamint a KRÉTA-rendszerét is mind-mind érte már kibertámadás a koronavírus-járvány alatt a hivatalos közlések szerint. Fejleményekről egyik ügyben sem kommunikált a kormányzat.
2021. április 30. 15:50 Még májusban is kérhető az ingyenes internet A döntés havonta 1.2 milliárd forintot hagy a magyar családoknál.
2021. április 30. 15:29 Túl az egymilliárd oltáson: így osztozott rajta a világ Négy hónap alatt sikerült elérni ezt a számot, a tudósok szerint a következő egymilliárd fő beoltása még gyorsabb ütemben lesz elérhető.
2021. április 30. 14:30 Hiller István: ha a felkészülés nem hagyományos, az érettségi sem lehet az Üdvözölte a volt szocialista oktatási miniszter, hogy idén is csupán írásbeli érettségi vizsgát kell tenniük a végzősöknek. Az Országgyűlés alelnöke erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
2021. április 30. 14:07 Egy helyen az összes szombati járványszabály-változás A 4 millió beoltottal rengeteg lazítás lép érvénybe, változnak a maszkviselési szabályok, a beutazás, a szolgáltatások igénybevétele és a kijárási tilalom is.
2021. április 30. 13:06 Még mindig sok cég nem tudott elindulni, meghosszabbították a támogatást Májusra is igényelhető az ágazati bértámogatás – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2021. április 30. 12:18 Operatív törzs: terheléses támadás érte az oltásra jelentkezés informatikai rendszerét Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján elhangzott, a támadás a gyógyszerfelírást is érintette, amint elhárul a probléma, azt is bejelentik.
2021. április 30. 12:07 Kígyózó sorok a kórházak előtt, Pfizer oltáshoz próbálnak jutni az emberek Nem megy az internetes bejelentkező oldal, sokan szeretnének biztosra menni. Van, ahol már lezárták a sort, többen nem állhatnak be.
2021. április 30. 11:09 Szombaton kinyit a Groupama Aréna, itt vannak a feltételek Már nézők előtt fogadja a Ferencváros a Mezőkövesdet a labdarúgó NB I-ben.
2021. április 30. 10:07 Percről percre - a koronavírus-járvány pénteki hírei India és Brazília nem tud mit kezdeni a koronavírussal és saját mutánsával, Magyarország szombaton újabb nyitás elé néz.
2021. április 30. 09:38 Magyar adatok: 2365 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 182 beteg Közel négyszázzal nőtt a kórházi kezelésre szorulók száma. Még mindig van 240 ezer aktív fertőzött, de csökken a számuk, miközben közel van a négymilliós oltotti határ.
2021. április 30. 09:27 Már a 16-18 éves fiatalokat is lehet regisztrálni oltásra Május 10-e után kezdik beadni a vakcinákat, de jelentkezni mostantól lehet.
15:05 Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari