Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Babos Tímea 2018. július 23-án.
Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Babos Tímea nem könnyen áll talpra a koronavírus-fertőzés után

Se párospartnere, se edzője, ám víziói vannak - a betegség után is.

Jól keződött a teniszév Babos Tímea számára, ám koronavírus-fertőzése fordított a kockán, hiába edz már, magas pulzusa, fejfájása, szédülése akadályozza.

A 27 éves teniszező a DIGI Sport tévének elmondta, a koronavírus ráadásul már nem is az első csapás volt számára ebben az évben, a francia Kristina Mladenoviccsal sikert sikerre halmozó párosuk váratlanul felbomlott.

"Hogy az Australian Open előtt pár nappal sikerült ezt lekommunikálni, igazából ez az, ami csalódást okozott, de azóta megbeszéltük a dolgokat, úgyhogy vele így minden rendben van" - fogalmazott a sportoló.

A megpróbáltatások azonban nem értek véget:

márciusban elfáradt és megszakadt a munkakapcsolata edzőjével, a monacói Thomas Drouet-val.

"Szakmailag mindig tudott segíteni. Amit korábban hajlandó voltam elviselni, és mondjuk inkább voltam úgymond boldogtalan a pályán, de csináltam a dolgom, azt most már azért kevésbé érzem, én nagy megkönnyebbülést éreztem lelkileg, hogy vége lett."

Gyermekkoruk óta együtt teniszeznek, és jól ismerik egymást jelenlegi edzőjével, Nagy Péterrel, aki a Sportkórház protokollja alapján, nagy gonddal tervezte újra Babos Tímea április eleji, fertőzés utáni edzésmunkáját.

Babos Tímea heteken belül szereten játszani is, az olimpián Fucsovics Mártonnal vegyes párosban szerepelhet, vele jó barátok.

"Nagyon jó a kombinált ranglistánk, ami nekem párosban a harmadik környéke, ő pedig egyéniben 40 körül van. Így lehet, hogy a kombinált ranglistánkkal tudunk vegyespárost is játszani, nyilván ez a cél" - magyarázta.

Babos Tímeának a harmadik, Fucsovics Mártonnak az első olimpiája lenne az idei.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×