2024. augusztus 6. 13:08 Hivatalos: elhagyta az MSZP-t a párt egyik legsikeresebb polgármestere Őrsi Gergely hivatalosan is beadta írásos lemondási nyilatkozatát és kilépett a szocialista pártból.
2024. július 1. 13:25 Őrsi Gergely távozik az MSZP-ből, és nem választ új pártot Az én pártom Buda – mondta a II. kerület újraválasztott polgármestere,
2024. június 9. 21:25 Barabás Richárd a kilépésről: Tordai Bencének nincs igaza Tordai Bence kilépett vasárnap a Párbeszédből, a párt társelnöke szerint stratégiai véleménykülönbség alakult ki közöttük, de az eredmények ismeretében le akar ülni egyeztetni a távozó képviselővel.
2024. június 9. 19:40 Tordai Bence kilépett a Párbeszédből A párt egyik alapítója azzal indokolta a döntését, hogy nem ért egyet a DK-val és az MSZP-vel kötött szövetséggel.
2024. május 8. 08:11 Fontos politikus hagyja el a Momentumot, mert már nem tud azonosulni a politikájával A korábbi elnökségi tag nem érti a párt politikai ajánlatát a budapesti választásokon, ezért megfogalmazása szerint képviselni sem tudja – még a szűkebb környezetében sem.
2024. április 17. 13:25 Elhagyta a pártot a Párbeszéd országgyűlési képviselője A képviselő már nem érezte úgy, hogy a párt abba az irányba halad, amerre eredetileg elindult. Célja, hogy "terepmunkával" szerezze vissza a vidéki ellenzéki bázist.
2024. április 12. 15:38 Feloszlik a soproni MSZP, éles hangvételű közleménnyel búcsúznak A szervezet a feloszlásról szóló közleményben bírálatot fogalmazott meg a párt országos vezetésével szemben, a tagok a pártból is kilépnek.
2024. január 3. 13:55 Ketten is kiléptek a Beatricéből, az egyikük éppen Nagy Feró fia Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán nélkül folytatja a legendás zenekar.
2023. december 22. 13:08 Kilépett a pártból Pécs LMP-s önkormányzati képviselője, most nincs politikusuk a közgyűlésben 14 év után hagyta ott a pártot a képviselő, így az LMP több mint egy évtized után nincs jelen a város közgyűlésében.
2023. december 13. 19:37 Robbanhat a német kormánykoalíció: az FDP-tagság szavaz a kilépésről Egymás után kapta a politikai pofonokat a német kormánykoalíció legkisebb pártja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP). A tartományi választásokon leszerepelt, állandó a kormányon belüli konfliktus, ezért a pártvezetőség arról döntött, hogy a "menni vagy maradni" kérdésről a tagságot is megszondáztatja.
2023. december 10. 19:56 Megindokolta Nyirati Klára, miért lépett ki a Momentumból A döntést nem bánta meg, törvényszerűnek tartja.
2023. december 7. 19:58 Olaszország döntött: nem kér a kínai infrastruktúra-fejlesztésből Kína nemtetszéssel fogadta, hogy Olaszország kilép az Egy Övezet Egy Út projektből. A pekingi kommentár óvott a program "aláásásától". Olaszország volt az egyetlen G7-es ország, amely eddig tagja volt globális infrastrukturális kezdeményezésének.
2023. december 1. 16:05 Érzékeny veszteség érte a Momentumot - kilép a fegyelmivel fenyegetett bajai polgármester Vidéken, helyben ma is nagyon nagy igény van az összefogásra. Az emberek a békességet szeretik, és ezzel a Momentum irányvonala nincs összhangban. Nekem mindenképpen választanom kellett, az ember nem lehet egyszerre nyúl és vadász – mondta az InfoRádióban Nyirati Klára.
2023. június 24. 09:54 Drágult az élet: a briteknél ma már nem lenne meg a többség a brexithez Három és fél évvel a brexit megvalósulása után a kilépésre voksoló briteknek több mint egyötöde már nem szavazna az unióból való kilépésre – ezt sugallja egy friss felmérés. Az utóbbi hónapokban tovább nőtt az elégedetlenek tábora.
2023. június 7. 10:46 Tovább foszlik a szocialista párt A párt kaposvári szervezetének volt elnöke, önkormányzati képviselő huszonöt év után távozik. Szerinte az MSZP „már rég nem olyan, mint egykor és nem olyan, mint amilyennek szeretnénk látni”.
2023. április 20. 19:04 Kilép a szlovák kormánypártból a magyar képviselője Gyimesi György magyar parlamenti képviselő távozik az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű szlovák kormánypártból, az OĽaNO-ból. Döntését azzal indokolta, hogy néhány alapvető kérdésben – mint például az Ukrajnának nyújtott fegyvertámogatásban – nem egyezik a véleménye a mozgaloméval. Egyelőre nem egyezett meg a parlamenten kívüli magyar párttal, a Szövetséggel, de tovább tárgyalnak.
2023. április 13. 16:04 Itt a minisztériumi indoklás - Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból (NBB, angolul: International Investment Bank - IIB), és visszahívja a pénzintézettől a kormányzati delegáltakat.
2023. április 4. 16:06 Mesterházy Attila: az MSZP árnyéka önmagának, én ebben már nem tudok hinni Tudomásul vettem, hogy kisebbségben van az én álláspontom, ezért új utat kell keresni, ha tenni akarok valamit – indokolta lépését érdeklődésünkre az MSZP egykori elnöke, aki elhagyja a szocialista pártot, és új politikai közösséget épít.
2022. december 31. 13:57 Oroszország mégsem megy Ázsiába, marad Európában Inkább tárgyalnának az európai szövetséggel.
2022. október 2. 14:59 Az MSZP mindent visszakövetel a kilépő Ujhelyi Istvántól Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a Magyar Szocialista Pártból - olvasható a párt közleményében.
20:32 Jövő hétfőtől szeretne 30 napos tűzszünetet Kijev és több európai állam, Moszkva ezt elutasítja - a nap hírei