Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszédet mond az MSZP kongresszusi ülésén az Európa Hajón 2024. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Hivatalos: elhagyta az MSZP-t a párt egyik legsikeresebb polgármestere

Őrsi Gergely hivatalosan is beadta írásos lemondási nyilatkozatát és kilépett a szocialista pártból.

Őrsi Gergely a döntést már korábban meghozta – erről a 24.hu-nak adott interjújában beszélt nemrég –, a múlt héten pedig hivatalosan is beadta írásos lemondási nyilatkozatát.

„2019 óta, amióta polgármester vagyok, nem írtam le pártnevet, nem politizáltam pártpolitikusként. Az elveim és a korábban vallott értékeim megmaradnak” – mondta a II. kerületi polgármester az Indexnek, és hozzátette, szerinte a pártoknak nincs helyük az önkormányzatokban.

A párt felső vezetésével nem egyeztetett végleges döntése meghozatala előtt, hisz régóta tudták, hogy ezt tervezi, így nem is marasztalták, de túl sok járulékos haszna egyébként nem is származott a tagságból, a kampányához sem kapott a központtól anyagi támogatást, önkéntesek segítették munkájukkal újraválasztását. Azt azonban hangsúlyozta, hogy kilépése nem a párt elleni demonstratív kritika.

Véleménye szerint az MSZP szempontjából nem okoz jelentős veszteséget az ő eltávolodása, hisz korábban sem vállalt a párton belül fontos szerepet. Őrsi Gergely kilépésével az MSZP-nek három polgármestere maradt Budapesten, október elsejétől pedig – Horváth Csaba zuglói távozását követően – kettő lesz: Gajda Péter (Kispest) és Tóth József (XIII. kerület).

Címlapról ajánljuk

Ikreket szült a magyar világsztár

Karácsonykor világra jöttek Győri-Lukács Viktória, a Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott jobbszélsőjének ikerlányai. A hírt a győri klub közösségi oldalán jelentették be. A kommentek között valaki azt írta, "remek, egy egyik jobb- a másik balszélső lesz".
VIDEÓ
Velence és Barcelona megtelt! Hova utazzunk, ha elkerülnénk a turistatömegeket?

Velence és Barcelona megtelt! Hova utazzunk, ha elkerülnénk a turistatömegeket?

A Portfolio Checklist mai adásában azt vizsgáljuk, hogy mik azok a globális trendek, amik leginkább formálják a turizmust 2025–2026-ban, hogyan alakítják át a vendégélményt és az árképzést a technológiai megoldások és az AI. Szó lesz a klímaváltozásról és az overtourism kezelésének bevált eszközeiről, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságok hatásáról, és persze a magyar turizmus szerkezetének egészségéről és régiós versenyképességéről. Vendégünk Kökény László egyetemi adjunktus, a Budapesti Corvinus Egyetem Turizmus Tanszékének tanszékvezetője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×