Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.74
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Facebook/Momentum Mozgalom

Fontos politikus hagyja el a Momentumot, mert már nem tud azonosulni a politikájával

A korábbi elnökségi tag nem érti a párt politikai ajánlatát a budapesti választásokon, ezért megfogalmazása szerint képviselni sem tudja – még a szűkebb környezetében sem.

Az utóbbi időben már egyre nehezebben tudott azonosulni a párt irányvonalával, ezért Ilyés Márton gazdaságpolitikus, korábbi elnökségi tag úgy döntött, hogy kilép a Momentum Mozgalomból – írja az Index.

A politikus Facebook-posztjában megköszönte a bizalmat és a szép emlékeket, de kitért arra is, hogy

nem érti a Momentum mostani politikai ajánlatát a közelgő helyhatósági választásokra, ezért képviselni sem tudja az ellenzéki párt jelenlegi törekvéseit.

„Lezárult az ajánlásgyűjtés és -leadás időszaka. Gratulálok a Momentumnak a (szokásos) heroikus küzdelemhez, hogy szinte mindenütt sikerült elérni a szükséges számokat! Nehéz döntést hoztam meg, hiszen szinte a kezdetektől részt vettem valamilyen formában ebben a közösségben” – fogalmaz a bejegyzésben a Momentum korábbi elnökségi tagja.

Ilyés Márton szerint mostanában „divat leszólni” a Momentumot, pedig úgy véli, a párt egy „nemes vállalkozás” arra, hogy Magyarország jobb hely legyen. „Magam is láttam, sokszor milyen kicsi a valódi mozgástér. Sajnos a kényszerpályákról való letérésre nem látok valódi esélyt. Hitehagyott vagyok, de nem akarok a Momentum irányvonalával szembemenő véleményt képviselni a Momentum tagjaként” – írja a politikus.

Ilyés Márton közgazdász korábban a Hírközlési Hatóságnál és a Főpolgármesteri Hivatalnál is dolgozott, ezenkívül a Rajk Szakkollégium igazgatója is volt, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnökeként is tevékenykedett.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×