2017. március 22. 15:38 Rendőrök lepték el a Hungaroringet - videó A tavaszias idő beköszöntével egyre több a motoros az utakon, így a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is megkezdték a felkészülést a szezonra.
2017. március 6. 12:43 Teljesen átszabják a Hungaroringet Ha a Hungaroring vezetőinek elképzelése valóra válik, egy 365 napon át nyitva tartó autó- és motorsportközpont válik Magyarország Formula–1-es versenypályájából.
2017. február 2. 15:44 Tízmilliárdos rajtpénz: idén kezdődik a Hungaroring teljes felújítása Több tízmilliárd forintba kerülhet a Hungaroring teljes felújítása, amelynek első üteme már idén ősszel elkezdődik. Megújul a lelátórendszer, és sor kerül majd a főépület rekonstrukciójára is.
2017. február 2. 06:21 Verseny után még itt maradnak a száguldó cirkusz tagjai Idén az érdeklődők nemcsak a Magyar Nagydíj alkalmából láthatják a Forma-1-es autókat a mogyoródi pályán, hanem a rá következő napokban a csapatok szezon közbeni kollektív tesztelésén is - mondta Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
2017. január 25. 13:52 Nagy újdonság a Hungaroringen Silverstone helyett a Hungaroringen lesz idén a Formula-1-es világbajnoki sorozat egyik kollektív tesztje - adta hírül a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
2016. december 12. 14:06 Csúcsragadozó a Szilveszter-ralin Várhatóan hat ország háromszáz versenyzőjének részvételével rendezik meg a 18. évbúcsúztató Szilveszter-ralit a Hungaroringen december 28-án és 29-én.
2016. október 1. 06:06 A Volkswageneké lesz ma a Hungaroring Az idén is megrendezi magyarországi márkatalálkozóját a Volkswagen, a márka modelljei szombaton már ötödik alkalommal vonulnak fel a Hungaroringen.
2016. szeptember 30. 15:01 Két világhírű sportverseny egyszerre Budapesten – de hol laknak majd a résztvevők? Hatalmas elismerés a magyar sportdiplomáciának, hogy két világhírű sportversenynek is otthont adhat jövőre. A vizes világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik, míg a hungaroringi verseny július 23-ára került. Némi üröm vegyül azonban az örömbe, miután kiderült: gondot okozhat az egyszerre Magyarországra érkező sportolók és kísérőik elszállásolása.
2016. szeptember 25. 17:05 Gyulay Zsolt: nincs szégyenkeznivalónk Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a létesítményt működtető gazdasági társaságnak nincs szégyenkeznivalója a német túraautó-bajnokság (DTM) magyarországi versenyhétvégéjén, amellyel minden szempontból elégedettek.
2016. szeptember 9. 14:17 Miért telefonált Budapestre Bernie Ecclestone? A Formula-1-es Magyar Nagydíj közvetlen jövőjét nem befolyásolja a világbajnoki sorozat tulajdonosváltása - mondta el az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt hozzátette: Bernie Ecclestone már felhívta a magyar verseny promóterét.
2016. augusztus 28. 20:12 Utólagos kizárások miatt Kiss Norbert harmadik a zárófutamon A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője harmadik lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának negyedik futamán vasárnap a Hungaroringen, miután a verseny után az első két helyen célba ért pilótát megbüntették.
2016. augusztus 28. 15:31 Kiss Norbert újabb második helye a Hungaroringen A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője második lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának harmadik futamán vasárnap, a Hungaroringen.
2016. augusztus 28. 11:06 Kamion Eb - Kiss Norbert győzött a vasárnapi időmérőn a Hungaroringen A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője nyerte a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának vasárnap délelőtti időmérő edzését a Hungaroringen.
2016. augusztus 27. 18:41 Kamion Eb: így áll Kiss Norbert a második futam után A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője harmadik lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának szombat délutáni második futamán, a Hungaroringen.
2016. augusztus 27. 14:51 Így alakult az első futam a kamion Eb-n A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője második lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának szombat délutáni első futamán a Hungaroringen.
2016. augusztus 27. 12:22 Jól startolt a szombathelyi pilóta a kamion-Eb időmérőjén A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője negyedik lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának szombat délelőtti időmérő edzésén a Hungaroringen.
2016. július 24. 13:57 Hamilton nyert, így átvette a vezetést A címvédő angol Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a 31. Formula-1-es Magyar Nagydíjat csapattársa, a német Nico Rosberg előtt, ezzel átvette tőle a vezetést a pontversenyben.
2016. július 23. 15:59 Rosberg indul az élről a maratoni időmérő után Az utolsó pillanatban szerezte meg az első rajtkockát a német Nico Rosberg (Mercedes) a Formula-1-es Magyar Nagydíjon. A második helyről csapattársa és fő riválisa, Lewis Hamilton indulhat. A harmadik helyről az ausztrál Daniel Ricciardo, a negyedikről a holland Max Verstappen rajtolhat, ezzel a Red Bull kisajátította a második sort. A német Sebastian Vettel (Ferrari) az ötödik helyről kezdheti meg a vasárnap délutáni hungaroringi futamot.
2016. július 23. 12:01 Verstappen majdnem megfricskázta Rosberget A Mercedes vb-éllovasa, Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Formula-1-es Magyar Nagydíj utolsó szabadedzésén.
2016. július 22. 15:31 Rosberg kihasználta Hamilton szarvashibáját Az összetettben élen álló német Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Formula-1-es Magyar Nagydíj második szabadedzésén.