Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Kiss kiesett a szombati második futamon a Hungaroringen

Egy ütközésből adódó műszaki probléma miatt kiállni kényszerült és nem szerzett pontot a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája szombaton a Hungaroringen a kamion Eb magyarországi fordulójának második futamán.

A 32 éves szombathelyi pilóta a délelőtti időmérő edzést nagy fölénnyel nyerte meg, s a kora délutáni első futamon rajt-cél győzelmet aratott a több tízezer fős hazai szurkolótábor előtt.

A fordított rajtrács szabályának értelmében Kiss így a nyolcadik helyről vágott neki a második, késő délután rendezett versenynek, s az első körben két helyet javított a pozícióján.

A harmadik körben a magyar Oxxo Truck Racing Team brit pilótája, Ryan Smith egy előzési manőver közben nagy erővel nekiütközött Kiss kamionja hátuljának, amely olyan mértékben sérült, hogy a hazai szurkolók kedvencének fel kellett adnia a versenyt. Az esetet a versenybíróság a futam után vizsgálja majd meg.

A szombati második futamot az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko nyerte a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahn, valamint Smith előtt.

Kiss Norbert a két futam alapján így csak két pontot faragott hátrányából az összetettben vezető Lackóval szemben, az eddig harmadik Hahn pedig pontszámban beérte a magyar pilótát. Lackónak 200, Kissnek és Hahnnak egyformán 159 pontja van a szombati nap után.

Vasárnap 9.55-kor újabb időmérő edzésre, 13.05-kor és 16 órakor pedig további két futamra kerül sor a Hungaroringen.

Címlapról ajánljuk
Kézi, vizi, hoki – 2025: siker siker hátán

Kézi, vizi, hoki – 2025: siker siker hátán

A vízilabdázók csalódottak a két világbajnoki ezüstérem miatt, a kézilabdázók örülnek, hogy a világ nyolc legjobb válogatottja közé kerültek, míg a hokisok történetükben először megőrizték élvonalbeli tagságukat. Mindenkinél mást jelent a siker, de a két magyar Bajnokok Ligája-győzelmet nem kell magyarázni. Ilyen volt 2025 a magyar sikercsapatsportokban.

Pusztító, ahogy a Temu meghódította a magyar piacot

A magyar e-kereskedelmi forgalom meghatározó szereplőjévé vált a kínai központú Temu, amely a belföldi rendelések tizedét tudhatja magáénak. A platform népszerűségét azonban jelentősen befolyásolhatják az Európai Unió tervezett vámszabályozási módosításai.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×