Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző
A harmadik helyezett csapat tagja, Molnár Attila célba ér a férfi 4x400 méteres váltófutás döntőjében a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon 2025. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Szenzációs magyar Európa-csúcs síkfutásban, mutatjuk!

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.

A magyar klasszis sprinter tavaly parádésan teljesített fedettpályán, éppen egy éve, ugyanezen a viadalon 45.08 másodpercre javította a magyar csúcsot, majd márciusban előbb Hollandiában megnyerte az Európa-bajnokságot, két héttel később Kínában pedig negyedik lett a világbajnokságon, a 4x400 méteres váltóval pedig bronzérmet szerzett. Az FTC futója szabadtéren is kiválóan teljesített, majd annak zárását követően nem sokkal bejelentette, hogy csatlakozik a svájci Laurent Meuwly csoportjához, azaz mások mellett a holland Femke Bollal edz majd együtt.

A váltás óta kedden Ostravában állt először rajthoz a 24 éves atléta, aki a verseny legerősebb futamában kapott helyet és a szokásához híven már az első kört nagyon erősen megfutotta, majd az első helyen vágott be és a második kört remek tempóban teljesítette, így tisztán, egyértelmű fölénnyel győzött, 45.01 másodperces eredményével pedig hét századdal javította meg egyéni csúcsát.

Molnár Attila ezzel a kelet-német Thomas Schönlebe 1988 februárjában futott, 45.05 mp-es kontinenscsúcsát adta át a múltnak, amelyet a norvégok 400 gátas olimpiai bajnoka, Karsten Warholm 2019 márciusában beállított.

Az ostravai viadalon Molnár mellett hat magyar volt még érdekelt. Hozzá hasonlóan Takács Boglárka, Kozák Luca, Tóth Anna és Mátó Sára is első versenyét teljesítette a fedettpályás szezonban, s válogatott társairól elmondható, hogy még nincsenek kirobbanó formában. A magyar csúcstartó (7.08 mp), Európa-bajnoki döntős Takács női 60 méteren az előfutamból 7.29 másodperces idővel bejutott a döntőbe, melyben 7.36-tal a nyolcadik lett.

A két gátasnak, Kozáknak és Tóthnak nem sikerült fináléba kerülni. Előbbi mindössze egyetlen századdal maradt le a döntőről, miután 8.14 másodperccel ötödik lett előfutamában. Tóth a másik futamban 8.22 mp-cel a hatodik helyen ért célba.

A 400 gátas Mátó Sára a C futamban kapott helyet 400 méteren, amit 54.02 másodperc alatt teljesített és a második pozícióban ért célba.

A rúdugró Klekner Hanga tulajdonképpen az egész januárt végigversenyezte, és jó formát mutatott, ugyanis 4,52 méterig jutott idén. Ezúttal viszont nem jött ki neki a lépés és nem jutott át 4,20 méteres kezdőmagasságán.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×