Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Vettel csálé kormánnyal nyerte a Magyar Nagydíjat - képgaléria

Vettel csálé kormánnyal nyerte a Magyar Nagydíjat - képgaléria

"Nem számítottam rá, hogy ennyire nehéz versenyünk lesz, bár kívülről talán nem tűnt annak" - kezdte értékelését Vettel. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel 14 pontra növelte az előnyét összetettben a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.

A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.

Vettel mögött a finn Kimi Räikkönen lett a második, így a Ferrari kettős sikert ünnepelhetett a Hungaroringen. A harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba, miután csapattársa, Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta neki a pozíciót.

A rajtot remekül kapta el a pole pozícióból indult Vettel, így maga mögött tudta tartani csapattársát, Räikkönent. Szintén kiválóan indult a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo, ám márkatársa, Max Verstappen elfékezése után kettejük autója összeért, s a hármas kanyarban az ausztrál a sérült autóval megpördült, de a mögötte érkezők kikerülték. A fiatal holland a baleset okozásáért 10 másodperces büntetést kapott, míg Ricciardo dühösen és elégedetlenül sétált vissza a boxutcába.

A mezőny a pályára folyt olaj, illetve a törmelékek eltakarítása alatt a biztonsági autó mögött haladt, ami a hatodik kör elején hagyta el a pályát.

A 22. körben Romain Grosjean kényszerült kiállni azt követően, hogy a kerékcseréjénél a Haas szerelői rosszul rögzítették a bal hátsó abroncsot. Az esetet a futam után vizsgálják, a francia versenyző várhatóan szankcióra számíthat.

Az élbolyban eközben a Ferrari két pilótája elszakadt az őket üldöző két Mercedesestől,

a harmadik Bottastól és az ötödik Hamiltontól, illetve a közöttük autózó Verstappentől, aki az első kerékcsere alkalmával - amit a többiekhez képest jóval később, a 42. körben tett meg - töltötte le büntetését. A boxkiállásokat az élen haladók közül Bottas kezdte meg a 31. körben. Ezek lezárultával a Mercedesek közelebb zárkóztak a Ferrarikhoz, s mindkét istállóból a hátrébb haladó autó tűnt gyorsabbnak, így Verstappen kiállásakor öt másodpercen belül autózott az élbolyt alkotó négy pilóta. A Ferrarinál ennek a legfőbb oka az volt, hogy Vettel kisebb technikai problémával küszködött a futam során, s a csapat rádión többször is kérte tőle, hogy ne használja a rázóköveket, nehogy komolyabb gond legyen az autójával.

A 45. kör elején Hamiltont Bottas látványosan lassítva elengedte az első kanyarban,

így a brit üldözőbe vette a második helyen száguldó Räikkönent. Tíz kör alatt fel is zárkózott a finnre, ám - néhány kisebb hibának is köszönhetően - támadni nem igazán tudta riválisát.

A 63. körben Paul Di Resta Williamsét tolták be a garázsba: a brit tesztpilóta Felipe Massa helyett ugrott be a szombati időmérő előtt, a brazil rosszulléte miatt.

Hamilton az utolsó körökre kissé leszakadt Räikkönentől, így végül nem veszélyeztette a Ferrari kettős győzelmét. A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.

Bottas a hajrában tartotta negyedik helyét Verstappennel szemben, sőt, az utolsó kanyarban Hamilton visszaadta a harmadik pozíciót a finnek. Így Vettel 14 pontra növelte előnyét Hamilton előtt a világbajnoki címért folyó harcban.

Hatodikként Fernando Alonso ért célba, aki szombaton ünnepelte 36. születésnapját.

"Nem számítottam rá, hogy ennyire nehéz versenyünk lesz, bár kívülről talán nem tűnt annak" - kezdte értékelését Vettel. -

"A kormány már a felvezető körön sem állt egyenesen, így pedig elég nehéz volt 70 kört megtenni ezen a pályán.

A verseny végéhez közeledve a csapat szólt, hogy ne menjek rá a rázókövekre a gumik megóvása érdekében, de ezt itt szintén nem könnyű megoldani. A lényeg az eredmény, az pedig mind nekem, mind a csapatnak tökéletes" - tette hozzá.

Csapattársa dicsérte autóját, s egyúttal sajnálatát fejezte ki, amiért nem tudott nyerni.

"Nagyon jó volt ma az autóm, meg volt a sebességem a győzelemhez, de hiába rajtoltam jól, az első kanyarban vigyáztam, mert a csapattársamnak nem akartam nekimenni. Ahogy mindig, most is nyerni akartam, de a csapatunk szempontjából kiváló eredményt értünk el" - mondta Räikkönen.

A harmadik helyen zárt Bottas Hamiltonnak és a csapatnak is köszönetet mondott azért, hogy visszakapta dobogós pozícióját.

"Jó volt a rajtom, de nehezen tudtam egyesből kettesbe váltani, ezzel veszítettem némi időt. Voltak gondjaink a verseny alatt, de próbáltam közelebb kerülni Kimihez, és mivel nem sikerült, a csapattal megállapodtunk abban, hogy Lewisnak is adunk egy lehetőséget" - beszélt a csapat döntésének hátteréről a finn. "Sajnos neki sem jött össze, viszont megegyeztünk, hogy ebben az esetben vissza fogja adni a harmadik helyet. Köszönöm a csapatnak és neki is, hogy betartották, amit ígértek, nem sokan tettek volna így Lewis helyében" - fűzte hozzá.

A vb egy hónap szünet után, augusztus végén Belgiumban folytatódik.

A szervezők tájékoztatása szerint a négy nap során összesen 199 ezren látogattak ki a Hungaroringre, ami 23 ezerrel több a tavalyi nézőszámnál. A vasárnapi futamot 79 ezren követték a helyszínen.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2020. október 31. 15:13
2018. május 26. 16:12
×
×