2020. január 24. 07:43 Mégsem fejleszt katonai űrhajót a Boeing Váratlanul lépett vissza a Kísérleti Űrrepülő Programból az amerikai óriásvállalat, pedig még 150 millió dolláros támogatást is kapott a fejlesztésekre.
2020. január 21. 12:22 Ferencz Orsolya: hatalmas lökést kaphat a magyar űripar és tudományos élet Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos arra számít, hogy már ebben a félévben megnyílhat a pályáztatás a magyar űrhajósjelölteknek. A kiképzés 2022-23-ban történhet meg, az űrrepülést pedig 2024-re tervezik. Ferencz Orsolya arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy jelentős forrás van űrkutatásra az unió következő hétéves költségvetésében.
2020. január 20. 08:48 Felkapott területeken léphet előre a magyar űripar Hamarosan kézzelfogható eredményei lehetnek a magyar-orosz űripari együttműködésnek: készül a Trabant mikroműhold-flotta, és előrehaladott kutatások zajlanak a Nemzetközi Űrállomásra telepítendő mérőállomások kifejlesztéséért is. A magyar űrhajós kiválasztása teljes nyilvánosság mellett zajlik majd – mondta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
2020. január 10. 18:11 Magyar űrkémiai kutatások az űrállomáson Két magyar érdekeltségű kémiai kutatás is zajlik a Nemzetközi Űrállomáson jelenleg, mindkettőnek a gyógyászatban is lehet jelentősége.
2019. december 30. 13:07 Fura dolgot produkál az égbolt egyik legfényesebb csillaga A megfigyelés a Betelgeuse közeli felrobbanásának és szupernóvává alakulásának jele is lehet.
2019. december 18. 06:20 Átírja a Tejúttal kapcsolatos tudásunkat egy felfedezés Először sikerült rekonstruálni a Tejútrendszer középpontjában lezajlott csillagkeletkezés történetét, és meglepő dolgot találtak a kutatók. Eredményeik szerint két lökésszerű fázisban játszódott le a folyamat.
2019. december 14. 13:37 Nem is kell mélyre ásni a marsi vízért Akár néhány centiméter mélyen már lehet víz a Marson - derült ki a Geophysical Research Letters című szaklapban a héten bemutatott tanulmányból.
2019. december 13. 12:14 Megtették az első lépést a magyar űrhajós kiválasztása felé A cél az, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson.
2019. december 10. 05:40 Űrkaramboloktól tartanak, váratlan lépés jön A világon elsőként akar űrmissziót indítani az Európai Űrügynökség (ESA) a világűrben hátrahagyott hulladékok begyűjtésére - jelentették be.
2019. december 8. 16:32 Szuperegerek szálltak le a Nemzetközi Űrállomáson Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Dragon nevű, ember nélküli teherszállító űrhajója rakományával.
2019. november 21. 07:20 Nem lehet kitalálni, "ki" a NASA-kutatások legnagyobb nyertese A kínai káposzta, a mustárspenót és a piros kelkáposzta után most itt az űrben termesztett csilipaprika, ami megfelelően igénytelen.
2019. november 11. 19:15 Nagy erejű robbanás volt az űrben, a NASA beszámolt a részletekről A Nemzetközi Űrállomásra szerelt NICER nevű teleszkóp észlelte a termonukleáris robbanást követő, rekordértéket elérő röntgensugárzást.
2019. november 1. 07:30 Az oroszok segítik ki a NASA-t Pótlólagosan két Szojuz-MSz űrhajót fog megépíteni a Roszkoszmosz, az űrhajósok Nemzetközi Űrállomásra szállításakor pedig az orosz keret rovására biztosítanak majd helyet az amerikaiaknak, mert az Egyesült Államok még nem készült el saját új űrhajóival - mondta Dmitrij Rogozin, az orosz állami űripari vállalat igazgatója.
2019. október 30. 18:17 Egy lépéssel közelebb kerültünk a fizika forradalmához Vajon világegyetem tágulása miért nem lassul, sőt inkább fokozódik? Egy rejtélyes dolog hat a gravitáció ellen - a sötét anyaggal kapcsolatban jöhet most nagy előrelépés, most először ugyanis le tudják fényképezni a galaxisok fényét.
2019. október 30. 07:27 "Arcot" fotózott a világűrben a Hubble űrteleszkóp Galaktikus "arcról" készített képet a Hubble űrteleszkóp, amely szokatlan galaxisütközést rögzített, a két összeolvadó galaxis látványa úgy hat, mint egy kozmikus arc.
2019. október 17. 17:15 Érdekes dolgok derültek ki a Naprendszert átszelő idegen égitestről Az eddigi legjobb felvételt készítette az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hubble űrteleszkópja a Naprendszeren kívülről érkezett 2I/Borisov üstökösről, amely nagyon más, mint a korábban (elsőként) észlelt Naprendszeren kívüli üstökös volt.
2019. október 16. 21:08 Bemutatta a NASA, miben hódítják meg űrhajósai újra a Holdat A jövőbeli Hold-missziókhoz tervezett két új szkafandert kifejezetten a holdsétákhoz tervezték.
2019. október 8. 07:17 Valami hatalmas történt 3,5 millió évvel ezelőtt Gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren 3,5 millió évvel ezelőtt, a galaxis közepén lévő nagyon nagy tömegű fekete lyuk közeléből indulhatott - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
2019. szeptember 28. 07:00 Bámulatos rendszerre bukkantak az űrben A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory jelentette be a felfedezést. A szokatlan rendszert több obszervatórium is megfigyelte.
2019. szeptember 27. 11:35 A Hold ősi vidékén rejtőzik az elveszett szonda A NASA egyik műholdjának pénteken bemutatott felvételei igazolták, hogy a Csandraján-1 indiai holdszonda Vikram nevű leszállóegysége úgynevezett kemény landolást hajtott végre.
Akkora exodus zajlik a briteknél, amelyhez hasonlót csak a pandémia előtti évtized mélypontjain tapasztaltak