Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.94
bux:
142863
2026. november 6. péntek Lénárd

Korrupciós ügyben hallgattak ki 18 embert

A Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát szerdán vették őrizetbe.

A Központi Nyomozó Főügyészség tizennyolc embert hallgatott ki a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben; a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket - közölte a főügyészség.

A főügyészség azt írta, szerdán egy időben, több helyszínen hajtottak végre összehangolt eljárási cselekményeket, az ügyészség által szervezett akcióban - a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával - közel 150 ügyész és rendőr vett részt.

Hozzátették: a megalapozott gyanú lényege szerint "az elkövetők vesztegetések útján", részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott - és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt - pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

Közölték azt is, a Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, ahol "lefoglalással és zár alá vétellel nagy összegű vagyon biztosítása történt meg".

Az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy - készpénzért vásárolt - negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

A Központi Nyomozó Főügyészség

az ügyben tizenegy gazdasági társasággal szemben megindította a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőeljárást.

Az eljárásban tizennyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, hét gyanúsított őrizetét rendelte el és közülük hat személy letartóztatásának elrendelését indítványozza. A kényszerintézkedések elrendeléséről pénteken dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája.

A Pénzügyminisztérium szerdán tudatta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt szerdán őrizetbe vette a Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Jelezték: a tárca mindenben segíti a nyomozóhatóság munkáját és elítéli a korrupció minden formáját. A vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a Pénzcentrum által készített interjúban. Pécsi Judit előadónk lesz a november 17-I HR (R)evolution konferencián, ahol többek között megvitatjuk az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×