Infostart.hu
eur:
376.82
usd:
316.27
bux:
129854.13
2026. február 10. kedd Elvira
Polt Péter legfőbb ügyész az Országos Bírói Tanács alakuló ülésén a Kúria épületében 2018. január 30-án.
Nyitókép: Mohai Balázs

Nemcsak a GVH vizsgálódott az egészségügyi kartell ügyében

De a BRFK még nem jutott el a kihallgatásokig.

Nyomoz a rendőrség a 2015-ös egészségügyi kartell ügyében „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettének gyanúja miatt” - erősítette meg Polt Péter legfőbb ügyész a parlament honlapjára feltöltött képviselői kérdésre adott írásos válaszában. Hozzátéve, hogy eddig

még egyetlen gyanúsítottat sem hallgattak ki a nyomozó hatóságok.

A legfőbb ügyész megjegyzi, hogy mivel egy 2018-as változtatás miatt a nyomozást immár két részre bontják – felderítésre és vizsgálatra -, ami között a határvonalat a kihallgatás jelenti, ezért a nyomozás felderítési szakaszában az ügyészségnek csupán felügyeleti jogköre van. Így pedig a „nyomozás ura tehát nem az ügyészség, hanem maga a nyomozó hatóság.”

Ismeretes, hogy január elején közölte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy összesen 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki kartellezésért - az egészségügyi képalkotó berendezkedések piacának felosztásáért - egy uniós pályázat közbeszerzései esetében. Az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázaton iduló vállalkozások – azaz, a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., a PHILIPS Magyarország Kft., a HOGE Orvosi Műszer Kft., a Premier G. Med Kft., az Euromedic Technology Kft., a Chemium Zrt. ,,f.a.”, a Medirex Zrt., valamint a Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft. – a GVH szerint az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértést követték el 2015-ben. Néhányan azonban, mivel együttműködtek a hatósággal a bírság megfizetését is megúszták, vagy éppen jelentősen (akár 70 százalékkal) is megvágták azt - írta a hvg.hu.

Ezzel kapcsolatban tett fel kérdést Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznek az iránt érdeklődve, hogy mivel az eset nemcsak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény előírásait sértette meg, hanem büntetőjogi vonatkozásokkal is bírhat, ezért folyik-e bármilyen nyomozás az ügyben.

Erre válaszolva erősítette meg Polt Péter, hogy zajlik a nyomozás az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a magyar videojáték-fejlesztő cég támogatásáról: a tehetség megvan, meglátjuk, a pénz mire lesz elég

Szakértő a magyar videojáték-fejlesztő cég támogatásáról: a tehetség megvan, meglátjuk, a pénz mire lesz elég

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ezen a téren is a globális élmezőnybe törünk, ezért a kormány 1,5 milliárd forintos támogatást adott egy magyar videojáték-fejlesztő cég 4,5 milliárdos beruházásához. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint tehetségből van elég egy világsikerű magyar videójáték megalkotásához, az viszont kétséges, hogy 4,5 milliárd forint elég-e rá.

Orbán Viktor Szekszárdon folytatta az országjárást, és a térség polgármestereivel is tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök Lázár János építési és közlekedési miniszter társaságában Szekszárd térségének polgármestereivel tárgyalt, majd fórumot tartott: esti posztja szerint „Szekszárdon tudják: a Fidesz a biztos választás. Hétfő este annyian voltunk, hogy a végén már csak cipőkanállal lehetett beférni.”
inforadio
ARÉNA
2026.02.10. kedd, 18:00
Charaf Hassan
a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem rektora
Emelkedik a Nasdaq és az amerikai technológiai cégek

Emelkedik a Nasdaq és az amerikai technológiai cégek

Csúcson zártak az európai részvénypiacok és szárnyal a Nasdaq, ahogy a múlt heti mélyrepülés után újra emelkednek a technológiai vállalatok részvényei. A befektetői hangulatot ezen kívül elsősorban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások határozzák meg. A magyar tőzsdén szintén új történelmi csúcsra került a Richter részvénye.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×