Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
322.27
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Sonja Pacho/Getty Images

Varga G. Gábor: a papíralapú beszállókártyák megszüntetése komoly fogyasztóvédelmi kérdéseket is felvet

Az Egek ura blog szerkesztője PR-fogásnak minősítette a Ryanair légitársaságnak azt a döntését, hogy megszünteti a papíralapú beszállókártyákat, szerinte az utasfelvételi pultokat nem lehet teljesen megszüntetni, de minden társaság célja, hogy az utasok többségét az online felületek használatára kényszerítse.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, jelentős változásokat jelentetett be a Ryanair légitársaság, többek között azt, hogy szeretnének papírmentessé válni, ezért 2025 májusától csak a digitális beszállókártyát fogadják el az utasoktól, akiknek ehhez a telefonjukra le kell tölteniük a Ryanair alkalmazását. Michael O'Leary vezérigazgató szerint az utasok 60 százaléka már egyébként is ezt a lehetőséget használja. Jelenleg 55 euróba került beszállókártyát kérni vagy nyomtatni, ha valaki elfelejtette letölteni a digitális verziót, azonban májustól ez a szolgáltatás is megszűnik.

"Ez nagyon nagy eséllyel egy jó PR-fogás, amivel a Ryanair most bekerül megint a hírekbe. Európában a diszkont légitársaságoknál a digitális beszállókártyák eddig is uralták az utazást, és most mindössze annyi történik, hogy minden légitársaság, nem csak a Ryanair, megpróbálja automatizálni az utasfelvétel folyamatát, és kiiktatni a kinyomtatott beszállókártyát a rendszerből" – mondta az InfoRádióban Varga G. Gábor, az Egek ura blog szerkesztője. A bejelentés megalapozatlanságát mutatja szerinte, hogy sok kérdésre nincs válasz, például arra, hogy mi történik azokkal az utasokkal, akiknek lemerül, elvész, tönkremegy a digitális eszközük, vagy azokkal, akiknek nincs is ilyen digitális eszközük, okostelefonjuk.

A szakértő azt sem érti, hogy miért akarja a Ryanair a papíralapú beszállókártyát teljesen megszüntetni, mert ez megoldható a már most is szinte minden repülőtéren működő utasfelvételi automatákkal. A cél az, hogy a beszállókártyákat ne a check-in pultokban ülő alkalmazottak készítsék el, de Varga G. Gábor úgy látja, hogy az utasfelvételt nem lehet teljes mértékben kiiktatni a rendszerből, csak az arányt lehet lecsökkenteni, mert számos olyan alkalom van, amikor emberi beavatkozást igényel az utasfelvétel.

Problémásnak véli a Ryanair ötletét más okból is, így például felhívta a figyelmet arra, hogy Európában jó néhány olyan repülőtér van még, ahol helyi törvényi szabályozás, hatósági előírás vagy akár az informatikai infrastruktúra hiánya miatt nem fogadják el a hatóságok a mobiltelefonos, digitális beszállókártyákat. Ebben az esetben ezeket az útvonalakat a Ryanairnek fel kellene adnia, ami nyilván nem lehet cél. "Az utasokat még inkább próbálják ösztönözni arra, hogy az online kártyát használják, és mivel a papírkártya kiállítása eddig is rendkívül drága volt" – mondta Varga G. Gábor.

A szakértő azt is kiemelte, hogy ez a lépés felvet még egy súlyos kérdést: a beszállókártyák kinyomtatásáért eddig elkért 40-50 eurós díj akkor tulajdonképpen extraprofit volt az elmúlt 10-15 évben? "Ha most a beszállókártya-kiállítást meg akarja szüntetni a légitársaság, akkor ezzel azt is mondja, hogy ez egy teljesen fölöslegesen beszedett díjtétel volt. Ez nagyon komoly fogyasztóvédelmi kérdéseket is felvet" – mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eb-ezüstérmes a magyar női pólóválogatott

Eb-ezüstérmes a magyar női pólóválogatott

Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15–13-ra kapott ki a holland együttestől.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×