Péntek reggel a Kossuth rádióban kezdett Orbán Viktor, interjút adott a közrádiónak, amelyet itt meghallgathat.
"Halleluja, erre vártunk, erre tettük fel a tétjeinket, ezt jósoltuk, erre rendezkedtünk be" - kommentálta először is azokat a híreket, hogy Washington és Moszkva tárgyalások előkészítésébe kezdett az ukrajnai háború befejezéséről.
Felidézte, hosszú ideig csak két ország, Magyarország és a Vatikán volt és érvelt a béke mellett, "most hárman lettünk, egy nem akármilyen méretű ország, egy elefánt" is csatlakozott.
Két dimenzió
Orbán Viktor szerint van ennek az ügynek egy szellemi és egy gazdasági dimenziója.
"Ha a szellemit nézzük, a nyugati világ egyik pillérét, gondolkodását helyezi új pályára, ezt Trump-tornádónak nevezzük. Most kiderült, hogy a háború rossz a béke jó" , mondta, ugyanígy változik szerinte a migrációs és a zöld átállásról szóló gondolkodás. Ehhez csatolta még a genderrel kapcsolatos nézetek változását. Mindezt tehát az amerikai váltás generálja; nem propagálnak már családellenes és keresztényellenes gondolatokat sem. "Mi mindig azt gondoltuk, amit most az elnök mond" - tette hozzá Orbán Viktor.
A gazdasági oldalát nézve: a szankciók miatt Európa és benne Magyarország is rengeteg pénzt vesztett, ennek a folyamatnak lesz most vége Trump elnök fellépésével, "sokat nyerünk a békén".
Béketárgyalások
A nemzetközi politika világa szerinte kemény, érdekalapú, gyakran könyörtelen, viszont a belátás nagy erény. Így lesz ez a béketárgyalásokon is, "nem ülhet bárki oda a tárgyalóasztalhoz", azt "ki kell érdemelni", de "mi mindig azt mondtuk, amit most" ebben az ügyben.
München
Szólt a csütörtöki müncheni autós horrorral összefüggésben, amikor egy afgán tömegbe hajtott.
Ismételten kárhoztatta a "Soros-tervet", amelynek létezését a baloldal folyamatosan tagadja, pedig emiatt érkezett az utóbbi 9 évben 9 millió migráns; a migrációra márpedig épp a németek mondták, hogy jó lesz.
"Amiért mi boldogok vagyunk, hogy mi ebből kimaradtunk. Úgy látszik, a Jóisten nem akar bennünket elveszejteni" - tette hozzá.
Nyomatékosította, lázadnak a brüsszeli migrációs tervek ellen, ezért pedig "még mindig olcsóbb" napi egymillió eurót kifizetni, mint engedni a kérdésben.
De az egész kérdés Orbán Viktor szerint felvet egy demokráciaproblémát is, mivel a német nép többsége is már kiáll a migráció ellen, hiába cselekszik ezzel szemben a hatalom.
"Alapvető létkérdésekben, ha elválik az emberek kérése és a hatalom álláspontja, ha két malomban őrölnek a döntéshozók és az emberek, a rendszer korrigál, valakinek engednie kell. Ha a nép van alul, azért mégiscsak a víz az úr" - ecsetelte a miniszterelnök.
Találkozó Alice Weidellel
Az AfD-elnökkel, Alice Weidellel folytatott e heti találkozó célja Orbán Viktor szerint az volt, hogy világossá váljon, emelkednek azok a szereplők, amelyek azt mondják, amit az emberek hallani akarnak és kívánnak. Márpedig Alice Weidel csupa olyan dolgot mond, "ami a németek véleményével egyezik".
A németek dolgába nem kíván beleszólni, de megjegyezte, ami Németországban most történik, "az Magyarországnak jó dolog".
Ipari termelés, infláció - világgazdasági szemmel
Elemezte a magyar inflációs és ipari termelési adatokat is.
Orbán Viktor távolabbról kezdte: már korábban látta, hogy ha a dolgok így mennek tovább, az Európai Uniónak "kampó", de még mindig úgy látja, hogy az EU-n belül kell maradni; magának az uniónak a létét látja veszélyben.
"Ez nem egy magyar kilépési szándék, a közgazdászok egy része mondja, hogy az Európai Uniónak vége van. Erről született egy dokumentum, amelyet megtárgyaltunk a miniszterelnökökkel, majd nem történt semmi" - idézte fel a budapesti csúcsról.
Márpedig "radikális változás" kell néhány kérdésben, ilyen az energiaár alakítása, a zöld megállapodás jelenlegi módjának elutasítása. De ilyen a "tőkekifektetés" ügye is, amely a folyamatok következménye is. Németország is ezért viszi ki a tőkéjét máshová, ami gondot okoz Magyarországnak is.
"Energiaár-csökkentés és a pénzek itt tartása Európában" - ez Orbán Viktor szerint a kulcs a gondok megoldásához.
Látja Európa "kapálózását", és nem biztos, hogy túléli ezt a helyzetet, "de nekünk nem Európáról kell gondolkodni, hanem Magyarországról", kell rendelkezni szerinte egy olyan gazdaságpolitikával, amely függetleníti magát a nemzetközi folyamatoktól, akkor is, ha ez a méretből fakadóan csak korlátozottan lehetséges.
"Azt kell megértenünk, hogy a világ gazdasági jövőjét nem Európában írják" - tette hozzá. "Ezért nem szabad belezárkózni abba, hogy mi vagyunk a legjobbak, ennek vége van. A világ sikeres és gazdagodó erőközpontjai Amerika, Kína, Ázsia és az arab világ."
Orbán Viktor szerint termelni, kereskedni és eladni kell, de most ez nem Európában lehetséges.
Ebből az következik, hogy a kis- és középvállalkozásokat támogatni kell abban, hogy megjelenjenek a nemzetközi kereskedelmi világban, digitalizálódjanak, tőkésedjenek; az érintett vállalkozás száma most 800-900 ezer, ők fodrászok, pékek, kisiparosok, családtagokkal együtt majdnem 2 millió ember.
Kérte az érintetteket, hogy csatlakozzanak a bejelentett adókedvezmény-rendszerhez.
Nyugdíj és korrekció
A mostani nyugdíjrendszert jónak nevezte, e szerint ha tévesen jósolja az MNB az éves inflációt, novemberben korrekció jár az időseknek, ez idén is így lesz. Erről azért beszélt, mert jelenleg magasabb az infláció, mint amit az idei évre prognosztizáltak.
"Meg fogjuk védeni a nyugdíjakat, ez nem egyszerűen pénzkérdés" - mondta a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban.
Rezsicsökkentés
Jelezte, Brüsszel azt követeli, hogy szabadon szabhassanak árat az energiaszolgáltatók Magyarországon, de Orbán Viktor ennek ellen fog állni, "vissza fogja verni" a kísérleteket.
"Bepereltek minket ezért, de helyt fogunk állni a bíróságon" - ígérte.