eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság siófoki rendőrőrsének rendőrei járőrszolgálat közben Siófok közelében 2020. augusztus 12-én. A Balaton Európa legbiztonságosabb tava, mondta Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője két nappal korábban. Hozzátette, hogy idén 140 esetben riasztották már a vízirendőröket a Balatonon, és 310 sikeres életmentésen vannak túl. Idén az átlagosnál kevesebb, öt halálos tragédia történt a tónál, de az eseteket nem jogsértések, hanem rosszullét, ájulás okozta.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Újabb horgász tévedt el a Balatonon az éjszakai ködben

A vízirendőröknek november 9-én a Balatonfüred előtti vízterületre kellett sietniük, mert bejelentést kaptak, hogy eltévedt csónakjával egy horgász a sűrű ködben, és nem tud partot érni.

A vízirendészet hajója közel egy órán keresztül kereste a bajbajutott férfit, mire a nyomára bukkantak - írja a hirbalaton.hu.

Ezután sikerült épségben a balatonfüredi kikötőbe vontatni. A megmentett férfi levélben fejezte ki háláját a vízirendőrök felé, ahogy arról a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság beszámolt.

A vízirendészet felhívja rá a figyelmet, hogy a Balaton vize jelenleg 12 fokos, így a hipotermia, azaz a kihűlés veszélye már rövid idő után is fennáll. A hasonló esetek elkerülése érdekében több tanáccsal is szolgálnak a vízre szállóknak:

  • Egyre inkább érkezik a hideg idő, késő őszibe fordul az időjárás. A Balatonon ilyenkor tapasztalható hirtelen leszálló sűrű köd, és a 10°c fok körüli, majd később már az alatti vízhőmérséklet együttesen teszi nehezebbé a víziközlekedést, növelve az ezzel járó kockázatokat.
  • November 1-től (március 31-ig) vízijárművekről (vitorlás, csónak stb.) már tilos az éjszakai horgászat, az csak 6 és 22 óra között szabad.
  • A viharjelzési szezon után kiemelten fontos a vízre szállás előtt az időjárás-előrejelzés megismerése. Ez a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. www.met.hu honlapján, vagy a METEORA mobil applikációján keresztül is elérhető.
  • Csónak továbbra is csak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhet. Ez a tilalom az A, B és C kategóriájú tanúsítvánnyal rendelkező csónakra, melynek vezetője a hajózási képesítésekről szóló miniszteri rendelet szerinti legalább tanulómatróz, vagy kishajóvezetői képesítéssel rendelkezik, nem vonatkozik. Ettől függetlenül javasoljuk az 1500 m-es szabály betartását azoknak is, akik egyébként ezen túl is bemehetnek a vízre, tekintettel az időjárási körülményekre.
  • Az 1500 méteres sávot elhagyó csónak felszerelését - a kötelező felszerelésen túl - ki kell egészíteni egy feltöltött állapotban lévő, folyamatosan bekapcsolt, üzembiztos, vízálló kivitelben vagy tokban elhelyezett mobiltelefonnal, valamint a csónakban ülők számával megegyező mentőmellénnyel és tartalék evezővel. Ez az 1500 méteres sávot el nem hagyóknak is erősen ajánlott.
  • A legalább 7,5 kW teljesítményű elektromos motorral hajtott csónakok korlátozás nélkül közlekedhetnek, ha a csónak vezetője legalább kishajó-vezetői képesítéssel rendelkezik. Ebben az esetben is javasolt egy feltöltött tartalék akkumulátor megléte.
  • Az ilyen speciális helyzetben, a hidegebb időben való hajózás, víziközlekedés során nagyon fontos az általános mentőeszközök megléte, a mentőmellény viselése, annak minősége, használhatósága.
  • Biztonságot ad az irányt és a saját pozíciót is mutató eszközök (iránytű, kompasz, GPS, radar) használata. Javasolt a GPS megléte (szintén feltöltött akkumulátorral, vízhatlan tokban) a lényeges pontok (legközelebbi partszakasz, legközelebbi és a környező kikötők) elmentésével.
  • A segélykérések során hívható a 112-es segélyhívószám, mely már a segélykérő helyadatait is elküldi, amennyiben IOS vagy Android rendszerű okostelefonról indítják a hívást. Ezzel együtt azonban javasoljuk, hogy ha baj történik, inkább a 1817-es vízi segélyhívót tárcsázzák, mert a segítség sokkal gyorsabban érkezhet. A 1817-re indított hívásukkal közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányág központját érik el. Ajánljuk gyorsgombra állítani a segélyhívót, hogy az akár egyetlen mozdulattal hívható legyen!
  • Legyen kéznél működőképes, vízmentes lámpa, amivel a mentőegységek részére világítani, illetve jelzést adni lehet.
  • Hirtelen feltámadó szél, vagy leereszkedő köd esetén javasolt a mentőmellény azonnali felvétele.
  • Ha a csónakon, vagy hajón van fürdőlétra, akkor javasolt a leengedése már a horgászat megkezdése előtt. Ugyanis ha valaki véletlenül a vízbe esik, akkor a réteges, vastag ruházat és a hideg víz miatt nem biztos, hogy létra nélkül vissza tud kapaszkodni.
  • Fontos hogy lehetőleg társsal induljunk horgászni. Ha egyedül megyünk, akkor tudjon rólunk valaki, hogy hová megyünk, meddig maradunk, és a horgászhelyet is úgy válasszuk ki, hogy hallótávolságba legyen a part, illetve olyan helyre menjünk, ahol látó-, és/vagy hallótávolságon belül más is horgászik.
  • Ha a csónak felborul, azt semmi esetre se hagyják el, hanem kapszkodjanak bele, és ha lehetőség van rá, akkor másszanak fel rá. Ne próbáljanak meg kiúszni a partra, mert a sikernek a vastag ruházat, és a hideg víz miatt csekély az esélye.
  • Az ősz-téli időjárási körülmények nagyban megnehezíthetik, és lassítják a segítséget nyújtók munkáját, így mentéshez szükséges idő is megnőhet, amely további komoly rizikófaktor a víziközlekedők számára.

Mint írják, a tó jegesedéséig a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság minden őrsén tart azonnal bevethető mentőhajókat, de a sikeres mentéshez az imént felsorolt szabályok betartása is szükséges.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×